2012. szeptember 8., 10:08

Bányai Kelemen Barna kapta a Kaszás Attila-díjat

BUDAPEST. Bányai Kelemen Barnának, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat színművészének ítélték az idén a Kaszás Attila-díjat
Az ünnepélyes díjátadó gálaműsort a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitányaként péntek este rendezték meg a budapesti Thália Színházban.

A Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán fideszes politikus és a MOZAIK Művészegyesület, immár ötödik alkalommal adták át. A díj a magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként - a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett - az adott társulatban vállalt közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

A szavazás harmadik körében a díjazott személyéről a közönség dönthetett, négy esélyes közül választva. A díjat Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és Vasvári Csaba színművész, a Mozaik Művészegyesület alelnöke adta át Bányai Kelemen Barnának.

A fiatal marosvásárhelyi színművész az MTI-nek a díjra való jelölésekor elmondta: a legutóbbi évadban elért váratlan sikerek erősítették meg abban a tudatban, hogy jó helyen van a színészi pályán. Bányai Kelemen Barna hat éve végezte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, amelynek ma óraadó tanára. Az egyetem után azonnal a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatához került, ahol számos előadásában játszott, de csak az elmúlt időszakban győződött meg arról, hogy van helye a színpadon. "A díjak jelezték számomra: talán mégis jó úton haladok afelé, hogy érett színésszé váljak" - fogalmazott az MTI-nek adott interjúban.

Mint elmondta, Székely Csaba fiatal marosvásárhelyi írónak az elmúlt évadban színre vitt Bányavirág című előadása hozta meg számára a sikert. A munkanélküliség sújtotta székely falu, az alkoholba menekülő emberek sorsa által ihletett előadásban Csillag Mihály orvos szerepét játszotta. A szerepért a 2011-ben Gyergyószentmiklóson tartott Nemzetiségi Színházi Kollokviumon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón pedig a darab másik főszerepét alakító Viola Gáborral megosztva ítélte oda neki a MASZK Országos Színészegyesület a legjobb férfialakításért járó díjat. Az elmúlt évad végén kapta meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kovács György-díját is, amellyel eddigi kiemelkedő színészi munkáját és a szakmához való hozzáállását ismerték el.

Bányai Kelemen Barna már azt is nagy elismerésnek nevezte, hogy bekerült a Kaszás Attila-díjra jelöltek második körébe, ahol már csak négyen versenyeztek Kubik Annával, Keresztes Tamással és Kálid Artúrral.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.