2024. június 14., 18:25

Bánk bán

Budapesti kirándulásunk egyik állomása a Nemzeti Színház volt, amelynek nagyszínpadán a 19. századi magyar történelmi dráma, a Bánk bán kelt életre.

 

Bánk Bán

Katona József klasszikusának modern rendezése azonban vegyes érzelmeket váltott ki, főleg az első felvonás szövevényessége, rendezetlensége, a színpadi díszlet minimalista, ám kreatív használata, mind-mind csupa kérdőjelet szült.

A második felvonás azonban megmagyarázta a korábban feldobott „labdákat”, rendszerezte a viszonyokat, tisztába tette a korabeli helyzetet és keretet adott az előadásnak. Ültek a közönség soraiban középiskolások is, de kétlem, hogy maradéktalanul megértették a mű színpadi megjelenítését, így az előadást azoknak ajánlanám, akik jól ismerik Katona József művét.

Ők úgy értékelhetik, hogy a rendezés kreatívan ötvözi a hagyományos elemeket a modern színházi eszközökkel, így a darab nemcsak a történelmi hűségre, hanem a mai közönség érzelmi bevonására is nagy hangsúlyt helyez.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/24. számában.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.