2020. november 23., 21:01

Az üvegcipővel nyit újra a Komáromi Jókai Színház

Advent első vasárnapjától ismét tart előadásokat a Komáromi Jókai Színház. A koronavírus-járvány megfékezése miatt hozott intézkedések okozta kényszerszünet (68 nap) után, november 29-én 16 órai kezdettel Molnár Ferenc tavaly nyáron bemutatott vígjátéka, Az üvegcipő kerül – az egészségügyi előírások szerint félháznyi – közönség elé.

Fotó: Kiss Gibbó Gábor

A Liliom, a prózai és a zenés A doktor úr, Az ördög és A testőr című Molnár-darabok után tűzte műsorára a drámaíró életrajzi elemeit tartalmazó vígjátékot a színház. A „drága mérges”, Sipos Lajos műbútorasztalos és Irma, „a legrongyosabb pesti muskátli” szerelmének történetét három felvonásban, két szünettel, a Jásza Mari-díjas Bagó Bertalan, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti vezetője rendezte.

Szerintem Az üvegcipő azért Molnár Ferenc egyik közkedvelt darabja, mert miközben nagyon jó a humora, mélysége is van”

– mondta el a darabról a rendező, aki meghúzta Az üvegcipő még egyszer ekkora terjedelmű szövegét. A három felvonást pedig az indokolja, hogy Molnár Ferenc erőteljesen három helyszínre írta a cselekményt.

Az Irmát alakító Bárdos Juditnak ez az első Molnár-szerepe.

Sokat vagyok a színpadon Bandor Évával és Mokos Attilával. Dinamikusnak kell lennünk, hogy érdekesek maradjunk. Fenn kell tudnunk tartani a nézők figyelmét és kíváncsiságát”

– magyarázta a színésznő.

üvegcipő
Fotó:  Kiss Gibbó Gábor

Sipos szerepét Mokos Attilára osztotta a rendező.

Színészként nehéz megtalálni azt a mezsgyét, amin Molnár egyensúlyoz.

A szerepei első olvasatra ugyan könnyűnek, egyszerűnek, viccesnek tűnnek, ám ha a színész mélyebbre ás, és nem csak a szöveg szintjén olvassa a darabot, elkezd süllyedni a szerepben” – avatott be a színművész.

Adélt a Jászai Mari-díjas Bandor Éva játssza.

Adél a szerelmes nő, a vágyódó nő, a csalódott nő, a harcos és határozott nő.

Molnár Ferenc gazdagon ajándékoz ebben a darabjában is, és ha igaz az a fáma, hogy ő saját szerelmi életének egy részletét rejti el ebben a darabban, akkor bizony fordulatos, érzelmekben, mélyrepülésekben, humorérzékben és öniróniában gazdag élete lehetett. Örömmel veszek részt ebben a kalandban” – mesélte a premier előtt.

Vereckei Rita m. v. díszletei között és jelmezeiben játszanak a színészek. A zenét Dobri Dániel m. v. szerezte.

üvegcipő
Fotó:  Kiss Gibbó Gábor

„Azért érdekelt Az üvegcipő, mert Komáromban jól ki lehetett osztani a szerepeit, és az is foglalkoztatott, hogyan lehet ebből a kissé negédes sztoriból egy lélektanilag igazolt történetet kihozni” – nyilatkozta Bagó Bertalan rendező.

Amennyiben Önök is kíváncsiak rá, milyen lett a végeredmény és a hosszúra nyúlt kényszerszünet után végre ismét színházba mennének, váltsanak jegyet Az üvegcipő december 29-i, vasárnapi előadására, amelyre az aktuális járványügyi rendelkezések szigorú betartása mellett kerül sor! Szájmaszk viselése kötelező.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.