2012. június 17., 12:24

Az ÉS?! Színház a 49. Jókai Napok fődíjasa

RÉVKOMÁROM. Szombat éjjel véget ért a felvidéki műkedvelő színjátszó csoportok országos fesztiválja. A 49. Jókai Napok fődíjasa az őrsújfalui ÉS?! Színház lett "Elvira" című tragikomédiájával. A közös záróünnepség során az 5. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál díjait is kiosztották.

Szombaton az est fénypontjaként kiosztották a várva várt díjakat. Bár a Révkomáromhoz tartozó Õrsújfaluban működő ÉS?! Színház eredetileg vendégelőadásnak szánta Fazekas István  “Elvira” című tragikomédiát, időközben versenydarabbá minősítette át, és kiderült, jól tette. A százhalombattai író művével ugyanis tarolt a társulat: vitte a fődíjat.

A felnőtt kategóriában Nívódíjat kapott a “Paraszt Dekameron” című vásári komédiájáért a losonci Kármán József Színház. Diákkategóriában a révkomáromi Gimisz Diákszínpad kapta meg a Nívódíjat a “Koccanás” című előadásért. A két rendezői díjnak Szabó Csilla, az ÉS?! Színház és Csengel Mónika, a GIMISZ Diákszínpad rendezője örülhetett. A legjobb női és férfi alakítás díja is a GIMISZ-hez vándorolt. Ezt a társulat két tagja, Zsapka Krisztina és Untermayer Tamás kapta. A legígeretesebb fiatal tehetségnek járó Ferenczy Anna-díjat Horváth Barba vehette át.

Soltánszky Tibor zsűrielnök a négynaposra zsugorodott fesztivál tapasztalatait összegezve örömmel nyugtázta, hogy a csoportok végignézték egymás produkcióit, és élénk, tanulságos vitákat folytattak róluk még a klubestek során is. A zsűri elnöke kifejezte reményét, hogy az 50. Jókai Napokon népesebb lesz a résztvevők tábora. Bízik benne, hogy újra 5-6 napos fesztivált sikerül rendezni.

Az Ünnepélyes díjkiosztás során  a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a komáromi Jókai Mór Alapiskola által szervezett 5. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál 17 aranysávos versenyzőjének oklevelét is kiosztották a könyvjutalmakkal és különdíjakkal együtt.  A Pápai Erika budapesti színművész vezette zsűri Glázer Bálint előadását találta a legjobbnak, így neki adományozta a Kaszás Attila Emlékplakettet.

Pápai Erika sajnálkozását fejezte ki, hogy a versenyen az értékálló művekkel szemben túlsúlyban voltak a valós értékeket nem képviselő versek. A felkészítő pedagógusoknak szerinte nagyobb figyelmet kellene szentelniük a megfelelő alkotás kiválasztásának.

A fesztivál programjának részeként, ahogy minden évben, most is sor került Jókai Mór szobrának megkoszorúzására a díjkiosztás előtt. Sajnálatos tény, hogy a hagyományos múzeumkertbeli aktuson a 49. Jókai Napok résztvevőinek többsége nem vett részt.

Szabó Béla, Révkomárom alpolgármestere tegnap meghirdette a jubileumi 50. Jókai Napokat, amelyre már mától lehet készülődni.


A 49. Jókai Napok további díjazottai:
A zsűri különdíja a legjobb színpadi összmunkáért – Apropó Kisszínpad, Fülek,
Soóky László díja a legszebb színpadi beszédért – KGSzT Diákszínpad, Kassa,
A zsűri különdíja Elvira szerepének megformálásáért – Várady Nelli (Õrsújfalu-i ÉS?! Színház), Alakításdíj a “Koccanás” című előadásban nyújtott teljesítményért – Gyepes Bianka (GIMISZ DSZ),
Alakításdíj a “Koccanás” című előadásban nyújtott teljesítményért – Szurcsík Ádám (GIMISZ DSZ),
Alakításdíj az “Elvira” című előadásban nyújtott teljesítményért – Panyi Zoltán (ÉS?! Színház)
Alakításdíj a “Hipochonder” című előadásban nyújtott teljesítményért – Kovács Vera (galántai TSÍZIÓ DSZ),
Alakításdíj a “Thébai Kft.” című előadásban nyújtott teljesítményért – Papp Viktória (rozsnyói G.I.K.SZ.E.R DSZ),
Alakításdíj a “Thébai Kft.” című előadásban nyújtott teljesítményért – Bendžuch Karolina (rozsnyói G.I.K.SZ.E.R. DSZ),
Alakításdíj a “Bűbájos” című előadásban nyújtott teljesítményért – Bodnár Erika (kassai KGSZT DSZ),
Alakításdíj a “Paraszt Dekameron” című előadásban nyújtott teljesítményért – Csák Éva (losonci Kármán József Színház),
Alakításdíj a “Paraszt Dekameron” című előadásban nyújtott teljesítményért – Erdélyi Gábor (Kármán József Színház),
Egyéni díj a “Szabad ötletek” című előadásban nyújtott előadói teljesítményért – Farkas Csaba (füleki Apropó Kisszínpad),
Egyéni díj a “Thébai Kft.” című előadás látványvilágáért – Kovács Péter díszlet- és kosztümtervező (rozsnyói G.I.K.SZ.E.R Diákszínpad).

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.