2019. június 23., 19:09

Az 56. Jókai Napok tíz ragyogó pillanata

Tízcsillagos országos színjátszó fesztivál volt az idén az 56. Jókai Napok. Kilenc színjátszó és egy bábcsoport indult hét városból és egy faluból. Bizonyára nem véletlenül mondta Hizsnyan Géza színházi szakember a vasárnapi díjkiosztás előtt, kész csoda, hogy egyre fogyó közösségünkben ennyien vannak, akik színjátszással foglalkoznak, a fiatalok nem maradtak hűtlenek a színház iránt.

56. Jókai Napok
Galéria
+6 kép a galériában

A díjak sorsáról ezúttal is szakmai zsűri döntött Komárom országos színjátszó fesztiválján. Hizsnyan Géza mellett Naszlady Éva színművész, rendező, Perényi Balázs drámapedagógus, rendező, kritikus, Matusek Attila színész és Michač Gábor báb-, díszlet- és jelmeztervező voltak a tagjai. A versenyelőadásokat előzetesen megtekintette Szabó Csilla drámapedagógus, rendező, aki tanácsokkal látta el a finisbe érkezett csoportokat.

A vers ereje

Az ipolysági Szondy György Gimnázium SzondySokk Kisszínpada nyitotta meg a versenyt, N. Tóth Anikó Eaton Darr című színpadi játékával.

– Radnótis időszakom volt mostanában, nemcsak a verseket, hanem Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni naplóját, rengeteg szakirodalmat, több ezer oldalt olvastam el, hogy ez az előadás összeállhasson. A legmegrendítőbb Gyarmati Fanni közel ezerkétszáz oldalas naplója volt. Félelmetes, mekkora hatása van az erőszaknak. És azt a színjátszók is megtapasztalták, mennyire vitték őket a próbákon az erőszakos jelenetek. Amikor rétegzettebben meséltem nekik Radnóti életrajzát, síri csönd volt, és nagyon figyeltek – mondta a szerző, aki Köteles Judit társaságában rendezte az előadást.

Fehérlófia

A Fehérlófia című meseadaptációt a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont MEG+növünk Diákszínpada adta elő. A mítoszba mélyedtek, ahol önmagukra találtak a játszók.

– Vannak a fejemben előadásötletek, sorakoznak, mint a gardróbban a ruhák. Öt és tíz között van a potenciális előadásötletek száma. A Fehérlófia eléggé hátul volt ebben a szekrényben, és egy csomó esetben a praktikum dönt, nem kimondottan az önkifejezési vagy művészi szempontok. A MEG+növünk egy újrainduló csapat huszonegy színjátszóval, elég sokan vannak, akik nem rendelkeznek tapasztalatokkal. Szempont volt, hogy egyenletesen legyenek terhelve a gyerekek, hogy róluk szóljon, hogy ez egy közös műhelymunka legyen. Ezek a gyerekek kiválóan énekelnek – sorolta Tóth Gábor rendező.

Péter, Pjotr, Peter és Pál, Pável és Pasul

A galántai Kodály Zoltán Gimnáziumból repült az idei Jókai Napokra A fülemüle. Az ottani bábosok eljátszották az eltitkolt japán, orosz, olasz, mexikói verziókat is. Üdítő előadást produkáltak, pedig Mészáros Andrea rendező szerint kemény volt a próbafolyamat.

– Nem volt nehéz belevinni a gyerekeket a játékba, örültek, és hozták a jobbnál jobb ötleteiket. A nehezebb az volt, amikor nem találtunk időt a próbákra. Ez egy kevert csapat, nemcsak a saját bábjátszó társulatom. Sőt kölcsön is kértünk szereplőt a TSÍZIÓ Diákszínpadból. Nehéz volt az egyeztetés.

Kiss Péntek József öröksége

A kortárs orosz Vaszilij Szigarjev Fekete tej című drámáját még a tavaly szeptemberben elhunyt Kiss Péntek József rendező, pedagógus szerette volna megrendezni a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola Vidám Iparisták Színjátszó Társulatával. Kossárová Eva lett a VISZTA új rendezője, aki vállalta a nehéz örökséget. És hogy sikerült az előadás? Perényi Balázs, a szakmai zsűri egyik tagja:

– Ez egy nagyon ügyes társulat. Egészen remek színjátszók vannak benne, és tulajdonképpen kifejezetten sok szépséggel mesélték el a történetet, sok-sok igaz pillanattal. Örültem ennek az előadásnak és szerintem a nézők is. Nagyon jól rakták össze a humorát és azt is, hogy igazán a humor mögött mi van.

Mátyás, a szerelmes

Ez a címe a komáromi Selye János Gimnázium és a Komáromi Városi Művelődési Központ GIMISz Diákszínpada idei előadásának, amelyet Bajkai Csengel Mónika rendezett. Az egyik Mátyás királyt játszó Mezőszállási Márkról portrét közölt a fesztivál lapja, a Visszhang. Ebben mondja:

– Tizenkét éves voltam, amikor anyukámnak elege lett abból, hogy egész nap a számítógép előtt ülök és játszom, ezért kötelezően elküldött az Aranyoson évi rendszerességgel megrendezett gyermekszínjátszó táborba, hogy szerezzek barátokat, valami hasznossal üssem el az időt. Az ottani közeg nagyon megtetszett. Három év múlva, amikor sikerült bekerülnöm a Selye gimibe, eldöntöttem, hogy csatlakozom az ottani híres és nagy történelmi múlttal rendelkező GIMISz-hez, hogy színjátszó lehessek. Azóta aktív és meghatározó szerepet játszik az életemben.

Rovarok és emberek

Édes álmok címmel készített feldolgozást Josef és Karel Čapek A rovarok életéből című drámájából a füleki Apropó Kisszínpad. Endrődi-Mike Attila a Petőfi Program keretében tevékenykedik a füleki gimnáziumban.

– Nekem jutott az eszembe, hogy vegyük elő a darabot. Egyrészt színjátszóként szerepeltem benne Magyarországon, másrészt már ismerem annyira Szvorák Zsuzsa rendező stílusát, hogy ajánlani mertem neki ezt a művet. Azonnal rábólintott, mert sok mozgás van benne, nagy, színes kavalkádot lehetett belőle csinálni.

– Azonnal vevő voltam Attila javaslatára, mert már a tavalyi produkciónkba, a Lüszisztratéba is rengeteg ötletet adott, tudom, nagyon odafigyel arra, hogy a szereplők közül kinek milyen a karaktere, ki mire képes.

Semmi

Janne Teller Semmi című regényének színpadi változatával állt a közönség elé a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad. Kuklis Katalin rendezőt faggattuk. 

– Hrapka Zsófia diáklány jött az ötlettel, hogy megrendezné. Valószínűleg azért mondtak igent a többiek, mert ezek a művek olyan témákkal foglalkoznak, amelyek őket megérintik és érdeklik. Az élet értelmére vonatkozó kérdés nagyon foglalkoztatja a fiatalokat. Ezen bárki bármikor elgondolkodhat. Ilyen szempontból bármikor időszerű lehet. Hogy ezek a fiatalok, akik a történetben vannak, milyen válaszokat adnak rá, helyenként, régiónként és korosztályonként változik. A csoport tagjai nem érezték távolinak a történetet, ezeket a szereplőket, ezeket a karaktereket, akik a regényben nyolcadikosok, fiatalabbak, mint ők – nyilatkozta Kuklis Katalin.

Kassán megőrült a sátán

Megőrült a sátán címmel versszínházat adott elő az 56. Jókai Napokon a tavaly újraindult kassai Pinceszínpad. Az előadást Havasi Péter rendezte. Vajon mi a véleménye az egyik szereplőnek, Rigó Richárdnak az erotikus irodalomról?

– Nagyon kedvelem az erotikus irodalmat, de ha ilyen szerepbe akarjuk beleélni magunkat, akkor egy színésznek ki kell alakítania magában egy képet az alakról, aki írta az adott verset, vagy még inkább a korról, amelyben élt. És bele kell képzelni saját magunkat. Mivel az erotika olyan téma, amely elsősorban a fiatalokat foglalkoztatja, így ez is hozzáad egy pluszt az alak megformálásához.

Padkaljószin és Agafja

Gogol Háztűznéző című komédiája a lévai Garamvölgyi Színpad előadásában, Tuček Erika rendezésében érkezett a fesztiválra. Padkaljószint, a megrögzött agglegényt Scheffer Ádám játszotta.

– Gogol mintha ránk írta volna a szerepeket. Édesapámra, aki magas, német forma, filigrán, vagy ott van a sokat beszélő figura Gyuszi bácsi. Könnyen ki tudta osztani a szerepeket rendezőnk – mondja. Agafját, a számára kiszemelt menyasszonyt Komáromi Enikő alakította. – Lassan nekem is választanom kell, hogy ki lesz a férjem, de nyilván nem házasságszervezővel kerestetek majd, mint az előadásban van. Ez ma már nem szokás. Tanácsot ugyan elfogadok, de manapság már nyitott az egész világ – nyilatkozta.

Játék a csillagokkal

Gyárfás Miklós Játék a csillagokkal című komédiájának előadásáért a Nánai Színjátszó Csoporté lett az 56. Jókai Napok fődíja. Lengyelfalusy Juhász Mária rendezőt először arról faggattuk, mit érez néhány órával a díjkiosztás után?

– Feltörő emlékek kavarognak bennem, a régebbi Jókai Napok, az azután következő színjátszó táborok, a sok ismerős, barát, akik még a mai nap is részei az életünknek, a színjátszás, a színház... Leginkább ezt hozzák elő belőlem a régi termek, székek, a kopott színpad deszkái. Olyan volt, mint egy időutazás. Szinte hihetetlen, hogy ennyi éve jelen tudunk lenni a felvidéki magyar színjátszásban. Játékkal ünnepeltünk, a hét végén a Vasvári Színjátszó Fesztivál három napja alatt ötször léptünk fel. Azt valljuk, hogy nincs jobb ünneplés, mint újra és újra Thália oltárán áldozni. A legnagyobb fájdalmunk, hogy nem láthattuk az előadásokat, mindössze öt röpke órát tölthettünk el Komáromban.

Az 56. Jókai Napok díjazottai:
A fesztivál fődíja: Nánai Színjátszó Csoport, Gyárfás Miklós: Játék
a csillagokkal
Nívódíj – Diákszínjátszó-csoport: Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely
– Janne Teller: Semmi
Nívódíj – Felnőttszínjátszó-csoport: A zsűri nem adta ki
A legjobb rendezés díja: Tóth Gábor (Fehérlófia, MEG+növünk Diákszínpad, Komárom)
A legjobb férfialakítás díja – felnőtt színjátszó kategóriában: Góra
Róbert (Hüpermnésztra) és Piski Erik (Lürkeosz), Nánai Színjátszó Csoport
A legjobb férfialakítás díja – diákszínjátszó kategóriában: Nagy Ákos (Ljovcsik, Fekete tej, VISZTA, Komárom)
A legjobb női alakítás díja: Bereczk Dóra (Sura, Fekete tej, VISZTA, Komárom)
Ferenczy Anna-díj: Bondor Jusztina (Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely, Semmi)
Gergely József-díj – a legjobb pályakezdő rendező díja: Kossárová Eva  (Fekete tej, VISZTA, Komárom)
Különdíj az igényes bábmozgatásért: Gaál Dávid (Fülemüle, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium bábcsoportja)
Különdíj a közösségi alkotásért: GIMISz Diákszínpad, Komárom – Mátyás, a szerelmes

Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/25. számában

(Fotók: Pálinkás Eszter, Fóti Dávid)

 

56. Jókai Napok
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.