2021. augusztus 19., 10:36

Augusztus 27-én rajtol a Jókai Színház 69. évada

2021. augusztus 27-ével kezdetét veszi a Komáromi Jókai Színház 69. évada. Azon kevés intézmények egyikeként, mely a tavalyi évadban kijátszotta bérleteit és a közönség megkapta azt a színházi élményt, amit az intézménytől megszokott, bátran vág bele az új szezonba. A korábbi évekhez képest ráadásul minden bérlet egyel több előadást fog tartalmazni. Az alábbiakban a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményből idézünk.

A Komáromi Jókai Színház épülete
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
A Komáromi Jókai Színház épülete

Újdonság, hogy a megszokott bérleteken kívül két új bérletházzal gazdagítja kínálatát a színház. Az egészségügyi dolgozók számára a Semmelweis bérlet, a régió távolabbi közösségei számára pedig a Mikszáth bérlet jött létre. Előbbivel a közösségünkért tett fáradhatatlan szolgálatot szeretnénk meghálálni, utóbbival pedig az évad szlogenjét, a Válaszd a hazait! szeretnék szolgálni, hogy minél több néző számára elérhetőek legyenek a színház előadásai.

A nagyszínpadon hét produkciót szándékozik a színház bemutatni:

Luigi Pirandello: HAT SZEREP SZERZŐT KERES (színmű, rendező: Michal Vajdička)

Henrik Ibsen: PEER GYNT (dráma, a Soproni Petőfi Színház és a Csavar Színház közös produkciója, rendező: Pataki András)

Oleg és Vlagyimir Presznyakov: CSÓNAK, AVAGY ELŐTTÜNK A VÍZÖZÖN (komédia, rendező: Bagó Bertalan)

Moliere: DON JUAN (komédia, rendező: Nagy Péter István)

Mikszáth Kálmán – Lakatos Róbert – Laboda Róbert: BESZÉLŐ KÖNTÖS (zenés játék, rendező: Gál Tamás)

Henrik Ibsen: KÍSÉRTETEK (színmű, rendező: Lukáš Brutovský)

Örkény István: TÓTÉK (tragikomédia, rendező: Béres Attila)

A Benkő Géza Stúdiószínpad négy előadással várja a nézőket:

Schwechtje Mihály: AZ ÖRÖKSÉG (színmű, rendező: Rédli Károly)

Jordi Galceran: BURUNDANGA (vígjáték, rendező: Matusek Attila)

Tóth Attila: MINDENNAPI TENYERÜNKET (nyomoreszk, a Dialóg nonprofit szervezet produkciója, rendező: Telihay Péter)

Hajdú Szabolcs: ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL (dráma, a City Reboot polgári társulás produkciója, rendező: Forgács Péter)

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.