A Dialóg nonprofit szervezet eddigi produkciói közül az Assziszi Szent című, a felvidéki magyar közösségünknek tükröt tartó abszurd játék volt az első, amely a Jókai Színházban kapott helyet.
Nem bánva, hogy azt a valós arcukat járványmentes időszakban is maszk mögé rejtő egyes „furunkulus-politikusok“ majd nem a kedvenc darabjukként emlegetik.
A Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával létrejött előadás címszereplőjeként brillírozott Culka Ottó, a Komáromi Jókai Színház művésze, akinek a mogorva asszisztensét, Klaudiát, Molnár Xénia hitelesen alakította, bizonyítva, hogy a kisebb szerepbe is beleadható apai-anyai.
Dramaturként Varga Emese, zenei munkatársként Pálinkás Andrássy Zsuzsanna közreműködött, az előadás díszlete pedig Telihay Péter tervei alapján készült.
Soóky történeti trilógiájának, amely részét képezte A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd, az Egy disznótor pontos leírása és A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti, tragikomikus epilógusa alatt gyakran feltört belőlünk a nevetés. Ugyanakkor döbbenten szembesültünk a közösségét és önmagát is ostorzó, kemény iróniával kíméletlenül átszőtt gondolataival, a mozaikkockáiból összeállt helyzetünkkel, ami inkább fájó, mint mosolyfakasztó. Továbbgondolásra és változtatásra késztet, hiszen az életünk és sorsunk formálói mi magunk vagyunk. Az azonban csöppet sem mindegy, hogy mit miként teszünk, hogy ne fulladjon kudarcba a változtatási szándékunk. A tőlünk bátrabb katalánok ezért is a példa értékű tettek, nem pedig az üres szólamok és ígéretek hívei – derült ki egyebek mellett a kétféle nép sorsát párhuzamba állító előadásból, amiről az egyik szakmabeli túlzás nélkül jelentette ki:
Teli(hay)találat!.
Telihay Péter rendező a premiert követő fogadáson a Ma7-nek elárulta: van és mindig lesz is köze a Felvidékhez és az ügyeinkhez, hiszen a gyermeke itt született, annak az édesanyja szlovák állampolgár, s korábban huzamos ideig élt és dolgozott tájainkon.
Az itteni helyzetről a magyarországi átlagpolgároknál jóval tájékozottabb vagyok, s tőlük sokkal jobban kötődöm a felvidéki magyarsághoz. Culka Ottóhoz pedig szakmai szálak fűznek, hiszen a Pátria Rádióban együtt készítettünk egy 26 részes rádiójáték-sorozatot, és a Komáromi VMK-ban is dolgoztunk együtt. Sok olyan dolog fáj nekem, ami a felelősségteljesen gondolkodó itteni értelmiségnek is. E mű ezeket a politikai-társadalmi helyzeteket önmarcangoló módon, elkeseredett dühvel, vitriolos iróniával boncolgatja. De ettől több! Miközben egy vádbeszéd, ahogy a teljes címe is jelzi, egyeidejűleg egy ember drámája. A szerzőjé, aki teljes mértékben sosem tudott kiteljesedni, főleg politikai okok miatt nem, de annak családi vonatkozásai is voltak. Az ő valós drámája, ami rettenetes, halálos betegséggel végződött, tehát szintén megjelenik a történetben. Számomra e kétféle agónia párhuzama volt igazán érdekes. Soóky keserű, néha bántó szövegének, mellyel saját népét és vezetőit ostorozza, ugyanis a saját sorsa és története ad hitelt. Bár a Pátria Rádióban e darab tavaly decemberben hallható volt, s pozitív visszajelzéseket kaptunk, ám az ősbemutató-változata végül kissé más lett. A végén némileg átalakítottuk az eredeti szöveget, s a politikától inkább az emberi történethez vittük közelebb, hogy a nézők még jobban azonosulni tudjanak a mondanivalójával
- fejtette ki a rendező.
Majd Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója elmondta: Soóky Lászlót a jóbarátjának tartotta, s az előző darabjait is látta.
Nagy öröm számomra az, hogy itt, a Benkő Géza Stúdiószínpadon, „találkozhatott egymással“ a földi létből már távozott Géza és Laci, valamint a főszereplő Culka Ottó és Telihay Péter rendező, aki Kiss Péntek József igazgatósága alatt rendkívüli művekkel ajándékozta meg a „jókais“ közönséget. A nyitott vezetési stílusom ékes bizonyítéka ez is: úgy született egy csodás produkció, hogy a Dialóg nonprofit szervezetnek én csak a helyet biztosítottam. Azért is tettem ezt örömmel, mert vallom: az egészséges önkritika és az önirónia senkinek sem árt. Sőt, egy folyamatosan döntéseket hozó politikusnak vagy intézményvezetőnek a javára válhat! Persze, a ténykedése során jó és rossz döntéseket is hoz, ezt már a saját másfél éves igazgatói munkám során is tapasztaltam
– fogalmazott a direktor.
Hozzátette: e darab rengeteg kérdést tesz fel, „akinek nem inge, ne vegye magára“ alapon tálal igazságokat, s azok továbbgondolására késztet.
Arra sarkall, hogy sose kapcsoljuk ki az önkontrollunkat, s ne feledkezzünk meg a demagógiáról, mert az "idomáraink idomítási eszköze a hazug, ám rendkívül szenvedélyes demagógia".
Nos, a demokráciában a színpadon végre olyan fogalmak is kimondhatók, amelyeket talán még a politikai pártok sem mernek kimondani, vagy mivel nincsenek a parlamentben, ezért azok ott nem hangozhatnak el. A darabban egyebek mellett szó esett a kulturális autonómiáról és arról is, hogy a hozzánk hasonlóan kisebbségi sorsban élő, de tőlünk bátrabb katalánok miért érnek el hatalmas sikereket, s miért nem asszimilálódnak... Az előadás közben olyan aktuális kérdések is megfogalmazódtak bennem, mint a déli autópályánk hiányának és a kórházaink tervezett leépítéseének oka. Soóky gondolatai a hatékony cselekvésre buzdítanak minket, felvidéki magyarokat, politikusokat és művészeket, hiszen még nagyon sok a tennivalónk, a megoldandó problémánk. Hálásak lehetünk neki azért, hogy főleg az élete utolsó időszakában ilyen fajsúlyos mondanivalójú művekkel gazdagította a drámairodalmunkat
– tudtuk meg Gál Tamástól.
Ifj. Gál László pedig azt sem rejtette véka alá, hogy az ősbemutató előtt szándékosan nem olvasta el édesapja utolsó írását és e műve rádiós változatát sem hallgatta meg, mert a gondolataival itt és most, élőben akart először szembesülni.
Kijelenthetem, hogy az elhagzottakkal teljes mértékben tudok azonosulni, s arra is pontosan emlékszem, hogy bizonyos mondatokat családi körben mikor, miért, milyen valós történések kapcsán mondott. Ez a műve tartalmazza a legprovokatívabb és legfajsúlyosabb mondanivalót. Bizony, néha kell pár nagy pofon és ehhez hasonló torz tükör ahhoz, hogy elgondolkozzunk a felvidéki magyar létünkön, keresve a további megmaradásunkat biztosító megoldásokat. Apu az élete utolsó hónapjaiban felettébb sokat írt, mert még rengeteg közölnivalója volt. Jó, hogy ezt a művét is be tudta fejezni, s örökül hagyta ránk, szembesítve mindnyájunkat az olykor fájdalmas valósággal
– magyarázta a szerző fia.
A jelen levő politikusok közül Keszegh Béla, Komárom polgármestere nyilvánított véleményt:
Nagyon örülök annak, hogy a hiánypótló kortárs magyar drámai művek megjelennek a Jókai Színházban. Miközben a látott darab különféle társadalmi problémákkal ütköztet minket, annak jóvoltából igazi katarzist élhettünk át. Nyilvánvaló, hogy e darabban is akadnak „soókys stílusú“ túlzások, amikor hangsúlyosabban-felnagyított formában mutat rá egyes jelenségekre, gondokra és hibákra. Tükröt állítva nekünk, szembesítve minket mindezekkel, akárcsak a karikatúrák.
Hozzáteszem: egy nagyon jó rendezői feldolgozást és kiváló színészi teljesítményt láthattunk, aminek különösen örülök. Bízom abban, hogy a „Jókaiban“ a jövőben még több kortárs darabot láthatunk, s abban is, hogy a hazai magyar szerzőink tollából további, rólunk és hozzánk szóló drámai művek íródnak. Olyan közös problémáinkról szólók, amelyekről sokáig nem beszél(het)tünk, pedig azok boncolgatása hozzájárulhat az előrelépésünkhöz, a megoldások megleléséhez.
