„Aranyoskáim, ha én egyszer kinyitom a számat” – „egy csapnivaló színész”, Salamon Béla
A nyolcvanas évek második felében szalagavatóra készülődtünk, s a szalagavatói műsor egyik számaként Nóti Károly A motor című bohózatát választottuk. Nem véletlenül, pár nappal azelőtt a televízió leadta a bohózat legendás felvételét Salamon Bélával a motoros szerepében. Egy kereskedősegéd, aki mindig arról álmodott, hogy színész lesz, de aki egész estés darabban talán, ha kétszer játszott az életében. Mégis egy ország kedvence lett, akinek beköpéseit ma is idézzük, anélkül, hogy tudnánk, ki is tette őket halhatatlan szállóigévé.
Beregrákoson, vagyis Kárpátalján született még a boldog békeidőkben szegény, de törekvő zsidó családban. Apja szatócs volt, aki elsősorban a helyieket látta el áruival, s azt remélte, hogy fia is követi a pályán. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb részén vagyunk, messze Budapesttől, a központtól, a régió mégis ontja a remek színészeket. S főleg a humoristákat. Salamon mellett innen indul el, mégpedig Rahóról a kor másik kedves komikusa, Salamon egyik legjobb barátja, Radó Sándor, akinek a vészterhes időkben nem lesz olyan szerencséje, mint Salamonnak, s pár héttel a felszabadulás előtt a nyilasok áldozatául esik. De Kárpátaljáról, Nagyszőlősről indul a magyar kabaré egyik alapítója, Nagy Endre (a másik a rimaszombati Kőváry Gyula), ahogy ezen a tájon született a magyar kabaré egyik kedvenc háziszerzője, Szép Ernő, ahogy Csortos Gyula, Fedák Sári és Uray Tivadar is.
A kis Salaon hatéves, amikor a család Berettyószentmártonba költözik, innen jár gyalog a három kilométerre lévő Berettyóújfalu elemi iskolájába. De nem volt valami jó tanuló, s bár nagybátyja felvitte magához Pestre, titokban abban reménykedve, hogy majd orvos lesz belőle, ott már csak egy osztályt végzett el a Wesselényi utcai polgáriban, igaz, nem akármilyen társaságban, a padtársa ugyanis az a Kann Gyula, aki pár évtizeddel később Kabos Gyula néven a magyar kabaré egyik legzseniálisabb képviselője lesz, aki Salamonnal ellentétben főszerepek egész sorát játssza el, köztük tragikus figurákat is.
De Salamon ekkor még kereskedőinasnak készül, s be is áll egy Lusztig Ede nevű kereskedőhöz segédhez, s mivel az üzlet közel van mind a Nemzeti Színházhoz, mind az akkor még létező Népszínházhoz, sokszor vele küldi el a Mester a megrendelt árucikkeket a két társulat eminens tagjainak.
A nagy lábon élő (47-es cipőt hordott), esetlenül, kacsázó mozdulatokkal járó Salamon mégis arról álmodik (Lusztig állítólag azért bocsátotta el, mert rendkívül csúnyának tartotta, aki nemhogy vevőket hozna, hanem kifejezetten rontaná az üzletmenetét), egyszer ő is felléphet a világot jelentő deszkákra. Ez meg is adatik neki szabadidős társulatokban, így a Szabók Szakegyesülete színjátszó körében, de egy váratlan véletlen mégiscsak hivatásos színésszé avanzsálta. Az első világháború viharaiban a kor egyik kabarésztárja, Szőke Szakáll (eredeti nevén Grünwald Jakab) egyik bohózatának (A házasságszédelgő) bemutatójára készült, amelyben a főszerepet természetesen saját maga játszotta volna, de két nappal a bemutató előtt a hadba vonulást elkerülendő besztercebányai kórházi kivizsgálásra küldték. A bemutató nem maradhatott el, s Szőke Szakállnak eszébe jutott az akkor épp köténygyáros (jól olvassák, nyolc varrógéppel saját üzemet nyitott) Salamon.
Így került a Royal Orfeum színpadára, s innen már nem volt megállás. A kényes pesti közönség gyorsan megszerette egyedi figuráját, a slemil, de ravasz kisembert, akinek minden, a leglehetetlenebb körülmények között is egyetlen feladata van, jól kijönni a történésekből. S mivel ezzel a figurára elengedhetetlen igény mutatkozott a kabaréban, a kabarészerzők (Nóti Károly, Vadnai László, Kellér Dezső s a már említett Szőke Szakáll) sorra írták a rá szabott szerepeket, amelyeket általában mindig egy-egy kabaréest első részének zárószámaként adták elő, addigra ugyanis már minden néző megérkezett (az orfeum szabályai némileg másként működtek, mint a hagyományos színházé), de még nem is fáradt el a nagyérdemű a sok nevetéstől.
Az egyik első, hozzá köthető nagy siker egy szintén Szőke Szakáll-bohózat, a Vonósnégyes volt, amellyel a szerzője hiába házalt, sehol nem akarták bemutatni. De 1922 szeptember 5-én mégis eljött a nagy nap, amikor a darab színre került, s amely egy életre Salamon Béla védjegye lett. A siker akkora lett, hogy Szőke Szakáll, amikor a zsidó törvények elől kivándorolt Hollywoodba, azt Salamonra hagyta a szerzői jogokkal együtt. A sikeresen/szerencsésen túlélt második világháború után is minden műsorát ezzel zárta, s meg is lepődött, amikor a Vidám Színpad akkori igazgatója, a kassai származású Fejér István felkérte, mutassa be azt nála is. „Nincs az a pénz” – mondta határozottan Salamon minden barátjának. Mindenki meglepődött, amikor pár héttel később a plakátok a Vonósnégyest hirdették. Salamon lesütötte a szemét, s csak annyit motyogott: „Van az a pénz”.
Egy ideig kereskedői képességeit is megcsillogtathatta, hisz Nagy Endrével átvették a Terézkörúti Színpadot (mai Játékszín). Ő volt az igazgató, míg Nagy a művészeti vezető. „Direktorságom egyébként nagyon könnyen ment. Egy szép napon összetalálkoztam Roboz Aladár úrral a Projektographnál. Roboz úr így szólított meg: »Salamon úr, magával kedvem volna kabarét csinálni, maga olyan becsületesnek látszik....« Mit tesz Isten. Úgy látszik, tényleg nagyon becsületesnek látszhattam, mert ez után a nyilatkozat után 24 órával már zsebemben volt a szerződés, mely szerint Salamon-Kabaré néven fog megnyílni az akkor Intim Kabaré. A Salamon-kabaré azonban mégis Terézkörúti Színpad néven indult meg - hála Istennek -, tudniillik ez a címváltozás jelentette azt, hogy Nagy Endre urat sikerült megnyernünk a magunk számára, 1923-ban.” – nyilatkozta frissiben a Délibáb című lapnak.
A kaland, s a Nagy Endrével való együttműködés 1929-ig tartott. De jött a gazdasági válság, jött a hangosfilm, a terézkörúti kaland véget ért, Salamon Berlinbe ment, hogy filmszínészi vágyait megvalósítsa (nem sok sikerrel), de hazatért, ahol, ha csak pár kis szerepre, de tényleg felfedezte magának a magyar hangosfilm. Első közös találkozásuk (Csókolj meg, édes!) csak töredékként maradt fenn, de játszott a Sportszerelem, a Köszönöm, hogy elgázolt, az Úrilány szobát keres, a Hetenként egyszer láthatom, valamint az 1936-ban bemutatott Lovagias ügy című filmben is.
Ez utóbbi abszolút főszerepét Kabos Gyula játszotta, s a film a már egyre zsidóellenesebb hangulatban komoly botrányt okozott, náci csoportok tüntettek a pesti mozik előtt, hogy azonnal tiltsák be a filmet. Salamon egy munkanélkülit játszik, aki egy kávéházban várja, mikor lesz valahol üresedés. S amikor úgy tűnik, eljön az ő ideje, így mutatkozik be leendő főnökének: „elég jó német, angol na-na, francia na-na, töröm az olaszt is, de perfekt magyar. Fekete Frigyesnek hívnak. Kérem, tessék jól megjegyezni, mert sokan utánozzákL. S ekkor játssza el egyik főszerepét is, az Operettszínházban Nóti Károly nyitott ablak című zenés komédiájában Novotny közlegényt. Emellett még egy háromfelvonásos főszerepet vállal el pályája során, Puzsért alakítja Molnár Ferenc Doktor úr című darabjában. Felejthetően, nem neki valóak az egész estés darabok.
1939-ben sok zsidó színésztársával együtt őt is letiltják a színpadról. Innentől kezdve a háború végéig már csak az OMIKE Művészakció estélyein léphetett fel. S mivel hirtelen rengeteg szabadideje támadt, úgy döntött, 54 évesen megírja a regényes életrajzát. „Ez a kis könyvem úgy született meg, hogy 1939-ben az akkori »törvény« leparancsolt a színpadról. […] Régi szakmámhoz (textilkereskedő-segéd voltam) se térhettem vissza. Így jutottam arra a gondolatra, hogy mint annyi sorstársam abban az időben (néha még valódi írók is) – írok egy könyvet. […] Két legyet ütöttem egy csapásra: nemcsak megéltem, de a közönséggel való kapcsolataimat is megtartottam”.
A könyv több kiadást is megélt, sőt 1964-ben Szódásüveg és környéke címmel adomáit, frappáns történeteit is kiadta. Miután barátjával, Radó Sándorral ellentétben a világégést szerencsésen átvészelte, később a Vígszínház, majd a Vidám Színpad tagja lett, ahol tovább játssza legendás szerepeit (A motor, Vonósnégyes, A tízes, A csillár, A nyúl) de új szerepeket is írnak a személyére. Így születik meg a legendás Kellér-bohózat, az Apuka helyezkedik, ahogy a Ha én egyszer kinyitom a számat, amelyek mind a védjegyévé váltak, s amelyeknek egyes mondatait sokszor úgy idézzük, hogy nem is tudjuk, honnan valók. „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”, „Lepsénynél még megvolt”,„Vigyázz Malvin, jön a kanyar”, „szintén zenész”. – s folytathatnánk.
– írta alakításairól fiatalabb pályatársa, az a Bilicsi Tivadar, aki később számos Salamon-szerepet újrázott (itt érdemes megemlíteni Kazal László, Kern András és Antal Imre nevét is).
Utolsó előadását egyébként úgy abszolválta már súlyos betegen, hogy kiszökött a kórházból, majd miután végzett, visszaosont a kórházi ágyára. Még aznap éjjel meghalt. 80 éves is elmúlt már ekkor. A kollégáinak is hagyott egy üzenetet: „Ha már nem leszek, ne sajnáljatok, mert nagyon szép, teljes művészi életem volt. Sikereim voltak, szeretett a közönség, és én is szerettem a közönséget. A pályámnak éltem, ez volt az örömöm, és egyszersmind a kenyerem. A legnagyobb boldogságnak tartom, ha valaki azzal keresheti a kenyerét, amit a legjobban szeret csinálni”.
„Színésznek kegyetlenül rossz volt. Salamon Bélának: egyedülálló zseni,” – mondta róla színpadi partnere, a szintén kiváló komikus Szuhay Balázs. De búcsúzóul, mielőtt megkérnénk Önöket arra, hogy nézzék-hallgassák meg legendás felvételeit, idézzük egyik kedvenc háziszerzőjét, Kellér Dezsőt, aki szerint „Salamont az ég küldte kedélybetegség ellen”. Akik láttuk-hallottuk a felvételeit, osztozunk Kellér sommás megállapításában. Salamon Béla máig az egyik leghatásosabb gyógyszer depresszió ellen, s recept nélkül is kapható.
