Amikor a nézők ítélkeznek
A kassai Thália Színház ebben a színházi évadban Európa múltbeli és jelenkori mentális és erkölcsi állapotát magyar, cseh, orosz és német szerzők színpadi művein keresztül próbálja feltérképezni. A legutóbbi bemutatón a német kortárs író, Ferdinand von Schirach Terror című drámáját láthattuk.
Czajlik József igazgató-főrendező és Forgács Miklós dramaturg darabválasztása időszerű, hiszen az öngyilkos merényletek napjainkban kortünetté váltak. Nem véletlen, hogy az ebben rejlő színpadi megjelenítés lehetőségére elsőként a gyakorló jogászként is dolgozó Ferdinand von Schirach érzett rá. Bírósági drámája arról szól, hogy a Lufthansa utasszállító repülőgépét terroristák térítik el, amit egy futballstadion felé irányítanak, ahol éppen nemzetközi meccset játszanak. Lars Koch vadászpilótának el kell döntenie: lelőheti-e a repülőgépet, a fedélzetén 164 utassal, hogy megmentse a stadionbeli 70 ezer embert? Az utolsó pillanatban a kevesebb áldozat mellett dönt. Tettéért bíróságon kell felelnie.
A kassai bemutatón a színházterembe érkező közönséget nyitott színpad fogadja. A díszlet (Gadus Erika terve) egy antik oszlop kivételével sivár. Az elnöki pulpitus is raklapokból van felépítve. Hallom is, amint a közelemben ülő feleség odasúgja a férjének: már díszletekre sincs pénze a színháznak! Csakhamar választ kap a megjegyzésre. A bíróság elnöke (Nagy Kornélia) szintén a nézői bejáraton jön be a terembe, és a színpad előtt a nézőkkel szemben megállva közli, tatarozás miatt a tárgyalóterem ilyen állapotban van, de a napirenden szereplő ügyet mégis megtárgyalják, és esküdtszéknek kinevezi a közönséget. A közönség soraiból senki sem tiltakozik. Beigazolódik: terrorveszély esetén nincs félreállás. Elkezdődik a tárgyalás, amelyen a közönségnek kell eldöntenie, bűnös-e a vadászpilóta, vagy felmentik.
A bírósági dráma a művészek számára nagy kihívást jelentett, mert ebben műfajilag más kifejezőeszközökre kellett építeniük, mint a darabok többségében megszokták. Itt ugyanis minimálisra csökkent a mozgás szerepe, és felértékelődött a gondolat, a szó ereje. Czajlik József ezért arra ösztökélte színészeit, hogy teljes odafigyeléssel, az egyes szerepeknek megfelelően hozzák fel az igazság erejét a mélyből. A szó színházát sikerült megteremteniük. A nézők figyelmét talán még élénkebbé lehetett volna tenni, ha az első rész szövegéből a kevésbé fontos részeket kihúzzák.
A drámában (kettő kivételével) mind az öt szereplő végig a színen tartózkodik. A tárgyalásra a hadügy képviseletében egy főtisztet: Christian Lauterbachot idézik be (Bocsárszky Attila formálja meg hitelesen) és a lelőtt repülőgép egyik utasának özvegyét (Varga Szilvia). A vádlott vadászpilóta szerepével telitalálat volt megbízni Habodász Istvánt, aki végzős növendéke a színművészeti főiskolának, de már erős szálak kötik a Tháliához. Már korábban is voltak emlékezetes alakításai Kassán. Ezúttal a bíróság előtt állva az arckifejezése volt a legbeszédesebb, de a visszafogott gesztikulációja is. A „bírósági játszma” szakmailag leghitelesebb alakjaként az államügyészt alakító Vasvári Emesét emelhetjük ki. A vád képviseletében ő az egyes szavakat olyan nyomatékkal tudta kimondani, hogy annak a logikája többnyire megkérdőjelezhetetlennek tűnt. A védőt a kassai Tháliában vendégként szereplő budapesti színművész, Menszátor Héresz Attila alakította, aki lezserebb viselkedésével és hanghordozásával ellentétje volt az államügyésznek, sőt a bíróság elnökének is. A pilóta védőjeként ez a lezserség olykor indokolatlannak tűnt, idegenszerűen hatott. Kis visszafogottsággal és a mondandója hangsúlyosabb közlésével jobban segíthette volna az összhatást.
Nem volt könnyű feladata a darabban a bíróság elnökét alakító Nagy Kornéliának. Neki ritkábban kellett megszólalnia, ám a jelenlétének mégis hangsúlyosnak kellett lennie. Ezt csak teljes koncentrációval lehet elérni. A bemutatón ez többnyire sikerült is neki, de akadtak helyzetek, amikor kevésbé.
Hogy egy bírósági tárgyaláson az egyes szereplőknek hogyan kell viselkedniük, a rendező kérésére Mészáros Lajos alkotmánybíró adott tanácsokat a színészeknek. A jegyzőkönyvvezetőt alakító Novák Évának viszont nem volt nehéz feladata, hiszen neki szinte meg sem kellett szólalnia a darabban, de a végén ő számolta össze a közönség szavazatait. A közönség Kassán 88:41 arányban a vadászpilóta felmentését szavazta meg. Hogy jól cselekedtek-e vagy sem, arról tovább folyhat a diskurzus a világhálón. A terror.theater weboldalon azt is meg lehet nézni, hogy az egyes városokban hogyan döntöttek ebben a kérdésben.
A darab egyébként 2015 októberében a berlini Deutches Theaterből indult el világhódító útjára. Csak az utóbbi három év folyamán a világ 97 színházában tűzték műsorra. A téma tehát közérdekű. Más kérdés, hogy erről mélyebb filozófiai értelemben foglalkozó színpadi mű születik-e a közeljövőben. Hogy ebben az irányban is el lehetne indulni, ehhez a Terror kassai bemutatója adott némi jelzést, legalábbis fénybelit. Czajlik József rendező ugyanis azzal indította a történést, hogy a tárgyalótermet uraló antik oszlop tetején megjelent a fény. Mintha a Teremtő Legyen világosság! parancsa látszott volna beteljesedni. Ebben a világosságban pedig arra a jogi kérdésre kellett megtalálni a választ, hogy civil embereket fel lehet-e áldozni más civil emberek megmentéséért?
Míg a közönség szavazott, a fiatalon elhunyt nagyszerű énekes, Fábián Juli utolsó koncertjének a dalai csendültek fel. A rendező szándéka szerint rajta kívül ezekkel a dalokkal Benkő Géza színművészre és sok más, korán meghalt fiatal tehetségre is emlékezni akartak.
Hogy a kassai közönség-esküdtszék hogyan döntött, már említettük. Az eredmény kihirdetése után a színházban elsötétült az antik oszlop és a színpad is. Ennek így kellett lennie. A Terror című darabba az már nem fért bele, hogy olyan alapvető kérdésekre is választ kéne keresni, miért is került bele a Tízparancsolatba az Úr parancsa: Szeresd felebarátodat, mint magadat! illetve Ne ölj!. Manapság talán ennek a drámának a megírása is időszerű lenne, de erre alighanem csak olyan elme lenne képes, amilyen például Hamvas Béla volt. A kassai születésű író, Márai Sándor is csak annyira jutott a Sakk című versében, hogy feltegye a Teremtőnek a kérdést: „Minek van élet, amikor halál van?”
