Ajnácskő Nagyasszonya is elment
Több mint tíz éve már, hogy egy életrajzi lexikonban fura adatra bukkantam: a szlovák színjátszás egyik legendája, az akkor 80. születésnapját ünneplő Eva Rysová Ajnácskőn született. Több ottani ismerősömet is megkerestem, de senki sem tudott róla, hogy van egy híres szülöttjük. Másnap kinyomoztam a telefonszámát, s felhívtam. Pár nappal később már egy pozsonyi kávézóban társalogtunk. Hol magyarul, hol szlovákul. Ma jött a hír, hogy egy pozsonyi nyugdíjjogosultban 91 éves korában örökre elaludt Ajnácskő díszpolgára.
Pár évvel a beszélgetésünk után ugyanis megkapta szülőfalujától ezt a kitüntető elismerést. Igaz, egészségi állapota miatt a megtisztelő kitüntetést betegsége miatt már egyik kedves tanítványa, Jakub Abrahám vette át, de videón üzent az ajnácskőieknek; öleli őket és nagyra értékeli, hogy nem felejtették őt el. Fakereskedő apjának távol a falu központjától, a vasútállomás mellett volt a telephelye mellett, ahol mindössze hat éves koráig éltek.
A magyar nyelvű faluból a kétnyelvű Losoncra költöztek, ahonnan az útja a három nyelvű Pozsonyba vitte a színművészetire, majd első állomáshelyére, a szlovák nyelvű Turócszentmártonba. Magyarul nem is Ajnácskőn, hanem Losoncon tanult meg, ahol a gimnáziumot is elvégezte.
Itt ismerkedett meg személyesen Božena-Slančíková Timravával, akinek a nevét még annak életében felvette a gimnázium, s ahol a névadó ünnepségen egyik darabját játszották, amelynek a főszerepét alakította. A pozsonyi főiskola elvégzése után kerül Turócszentmártonba, ahol akkoriban legendás társulat működött, s olyan játszótársai akadtak, mint Jozef Kroner, Naďa Hejná vagy Elo Ramančík, s itt ismerkedett meg későbbi férjével, aki a város ismert gyerekorvosa volt. „Nagyon szép évek voltak” – emlékezett vissza, csak a lakás hiányzott, ahol a fiatal pár meghúzhatta volna magát. Így a főszerepek ellenére Nagyszombatba költöztek, ahol lakást is kaptak. Innen már csak egy „pampuskadobásnyira” volt Pozsony, s 1966-ban már az Új Színpad (Nová scéna) társulatát erősíti, amely akkoriban hasonló pozíciót töltött be a pozsonyi színházi életben, mint Budapesten a Madách. A Gustáv Husák felesége, a tragikus sorsú Magda Husáková-Lokvencová által vezetett színház elsősorban prózai darabokat játszott, de itt kerültek szlovák színpadra az első híres amerikai musicalek is, a West Sude Story vagy a Hegedűs a háztetőn is.
Rysová jobbnál jobb szerepeket kapott, így eljátszhatta Gertrúdot a Hamletben, Helenát a Szentivánéji álomban, Lizzie Curryt Az esőcsinálóban, Olgát a Három nővérben Beatricét a Két úr szolgájában, ahogy Kleopátrát is Shaw színdarabjában. De sokat foglalkoztatta a televízió és a rádió is, utóbbiban hosszú évekig mesélt a gyerekeknek.
Bár az évek múltan kissé megcsappantak a szerepei, alkalmazkodott a körülményekhez, s bár nem volt musicalhangja, több zenés darabban is fontos szerepet játszott. Már a kétezres évek első felében fontos szerepet kapott a híres orosz musicalben, a Fagyapóban (Mrázik), a Hegedűs a háztetőnben, ahogy a botrányoktól sem mentes Alul semmi című szatirikus angol musicalben, amelyben Horján Viktor is játszott is. Az A-Ha Színházban Spiró György Szappanopera című darabjának egyik főszerepét bízták rá, s már túl a nyolcvanon az igazi szappanopera is megtalálta, a Forr a bor című sorozatban Ivan Letkoval játszottak egy szeretnivaló öreg párt. Bár panaszkodott a randevúnkon, hogy magyar tudását nem nagyon tudta használni (amikor a konzervatóriumban tanított, magyar diákjaival mindig igyekezett magyarul is beszélni, nem utolsósorban azért, hogy a nyelvet gyakorolja, így a találkozónkon is kiemelte egyik kedves tanítványát, Borbély Lantos Katalint, a For You énekesét), de a hatvanas években szinte minden, Magyarországra látogató küldöttségnek a tagja volt, ilyenkor elmehetett színházba, s csodálhatta Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Tolnay Klári és Gábor Miklós játékát is.
A családban a fia az ő színészi vénáját örökölte, s elvégezte a színművészetit, de később felhagyott a színészi pályával, ráadásul 1993-ban Kanadába költözött. Fiú unokája szintén a színészet rabja lett, s több kanadai filmben is főszerepet játszott, s megkapta a Young Artist Awards díjat, de jelölték az Emmy Awardsra is.
Amíg ereje és egészsége engedte, évente elrepült a fia után Kanadába, s ha már ott volt, szerepet is vállalt a Torontói Szlovák Színházban Viliam Klimáček Forró nyár 1968 című darabjában.
– üzent Pozsonyból a politikusoknak, de nekünk gömörieknek, s külön az ajnácskőieknek. Nagy kár, hogy az az álma, hogy még egyszer eljusson Ajnácskőre, már nem valósulhatott meg. De az ajnácskőiek, ahogy többi szlovákiai magyarok is őrizzük emlékét, alakításait, s gyöngyöző mosolyát. Művésznő, mindent köszönünk!