„Addig élek, amíg játszom” – Pásztor Erzsi 90. születésnapjára
Ha valaki, akkor ő nyugodtan elmondhatja magáról, a későn (be)érő színészek közé tartozik. Pályája elején még nevet is kellett változtatnia, mert az eredeti nevén már szerepelt a pályán, méghozzá a Nemzetiben egy nagyon tehetséges pályatársa, s valljuk be, nem tartozott a babaarcú modellszépségek közé, s tűzrőlpattant, nagyhangú, mégis csupaszív, lénye csak idősebb korában érvényesült igazán. De jött a Veri az ördög a feleségét című kultikus mozi és a Szomszédok, amely mindent helyre tett. Janka nénije egy csapásra az ország kedvence lett. S bár súlyosbodó betegségei miatt már többször bejelentette a végleges visszavonulását, a napokban mégis boldogan lép a különböző társulatai színpadára, hogy köszöntsék őt ezen a nem mindenkinek megadatott évfordulón. Pásztor Erzsi ugyanis ma ünnepli a 90. születésnapját.
Nem is ezen a néven született pedig egy újpesti fodrásznő lányaként, hanem Pápay Erzsiként. Igen ám, de pontos i-vel már létezett ezen a pályán egy kollegina, aki akkor már a Nemzeti Színház tagja volt, s mivel akkoriban még tisztelték a pályatársakat a művészek (is), a fiatalabb lévén ő változtatta meg a vezetéknevét. Mekkora fintora a Sorsnak, hogy Pápai Erzsinek 2001-ig kellett várnia arra, hogy a Moszkva tér nagyijaként (amit egy sokkal ismertebb pályátársa visszadobott) őt is felfedezze a nagyközönség.
A Szín- és Filmművészeti Főiskolán az akkor még szintén huszonéves, tőle csak négy évvel idősebb Szinetár Miklós osztályában végzett zűrzavaros, forradalmi években (fél évig még a házaséletet is kipróbálta osztálytársa, Jászai László oldalán), s ahogy akkor lenni szokott, szép lassan, lépcsőfokról lépcsőfokra építette fel a pályáját. Nem véletlenül nyilatkozta később, amikor tanácsot kértek tőle, hogy mi is az előmenetel titka, hogy „Tanácsot? Vagy azt mondanám, úgy csináld, ahogy én. Vagy azt: csak úgy ne. Egy biztos, nem lehet átugrani bizonyos dolgokat, sem kikerülni. Az utat végig kell járni”. Igen, ő még azok közé tartozott, akik végigjárták az utat, amely sok mindenre hasonlított, csak sétagaloppra nem.
Eleinte többnyire kis szerepeket kapott, s bár Szinetárnak köszönhetően nem kellett vidékre szerződnie – ahogy az akkoriban többnyire még kötelező volt – , az osztályfőnöke által vezetett első magyar musicalszínházat, a Petőfit 1964-ben megszüntették, így nem maradt más hátra, mint a vidéki lét, amely egyúttal azt is jelentette, hogy elmaradtak a filmszerepek is. Igaz, túl nagy szerepeket addig se kapott, láthattuk egy-egy filmkocka erejéig a Házy Erzsébet és Kálmán György főszereplésével készült Felfelé a lejtőn című társadalomjobbító motivációs célzattal készült filmben, a Kard és kocka és a Tenkes kapitánya című (ál)történelmi opuszokban, sőt feltűnik Nagy Attila feleségeként Makk Károly mára teljesen elfeledett Utolsó előtti ember című mozijában is, de egy ország igazából csak 1977-ben figyel fel rá, amikor eljátssza a Veri az ördög a feleségét című kultikus András Ferenc-film főszerepét, amelyért megkapja a filmszemle legjobb női alakítás díját is. Közben eltelik jó tíz vidéki év, előbb Szolnokon, majd Pécsett, ahol azért jó szerepek egész sorát játszhatja el.
Itt jön össze második férjével, Holl István színművésszel is, akivel 21 évig élnek együtt, s ekkor születik egyetlen lánya is. A Veri az ördög a feleségét sikere hozza meg a visszatérést a fővárosba, a MAFILM társulati tagja lesz (akkor még volt ilyen, egy ideig Garas Dezső és Törőcsik Mari is itt horgonyzott le), de a várt folytatás elmaradt, talán csak a Kálmán Imre életéről készült magyar-szovjet koprodukcióban készült Az élet muzsikája című film Pervicsnéje emelkedik ki a szürkeségből, itt mutat(hat)ja meg ismét, mire is lenne képes, ha építenének rá. Az áttörést Horváth Ádám és a Szomszédok hozzák meg, az ő Janka nénije alkatilag is telitalálat, milliók kedvence lesz, talán nem csoda, hogy mai közösségi megmondóemberek is az ő szájába adják hangzatosnak vélt igazságaikat.
Miután szakít a filmes társulattal, a Madách Színház tagja lesz egészen a nyugdíjazásáig, ahol már fontos szerepeket is kap, így ő lesz a Hoppárézimi főorvosnője Ternyák Zoltán fiúja mellett, Mensáros László háziasszonya a Galopp a vérmezőn című féltörténelmi játékban. Akkoriban, vagyis 1984-ben ez is a tűrt kategóriába tartozott, bár akkoriban már ha nehezen is, szinte fű alatt, de lehetett az ötvenes évekbeli kitelepítésekről beszélni.
A Szomszédok hangos sikere neki is meghozta a sokadik újrakezdést, Sopronban és Szegeden is játszik, de Budapesten is több társulat (Karinthy Színház, Turay Ida Színház, IBS Színpad, Játékszín) hívja jobbnál jobb, igazán neki való szerepekbe, így többször is eljátszhatja a Macskajáték Orbánnéját (ennél többször a pályáján talán csak a Koldusopera Peacocknéját kapja meg), de Sopronban ő lehet Bors néni vagy az Arzén és levendula Abbyja is. A Játékszínben a Nyolc nő egyik főszerepét kapja, s majdnem játszik a Csodálatos vagy, Júlia! című könnyed francia vígjátékban is, de amíg a Kálmán Imre életrajzi filmben remekül megértik egymást Eszenyi Enikővel, most kevésbé.
„Addig élek, amíg játszom” – nyilatkozta pár évvel ezelőtt, s ezt tényleg halálkomolyan is gondolta. De az idő haladtával őt is elérték a különféle betegségek, így az utóbbi időben többször is bejelentette a végleges visszavonulást. Ifjú kollégám, Bohó Markusz is hiába hívta rimaszombati beszélgetőest-sorozatába, arra már nemet mondott. De azért eleget tett/tesz a budapesti őt ünneplő gálaesteknek, ahol szeretett kollégáival újra találkozhatott. Szombaton Mohorán, a Tolnay Klári-emlékházban (ahol pár éve a szabadtéri színpadot is róla nevezték el) életmű-kiállítást is nyitnak a tiszteletére, s Rezník Gábor és Lakner Zoltán tolmácsolásában „Mégiscsak színésznő vagyok” címmel életrajzi könyve is megjelent a napokban.
Pásztor Erzsi ebben a mai hullócsillagokkal terhes, értékrend-megzavarodott világunkban mégis csak egy igazi állócsillag, igazodási pont, akire szintén nagyon igaz, hogy a csillagok örökké élnek. Isten éltesse Drága Művésznő!
