„A népszínművek halhatatlan mesternője”
A címet József királyi hercegtől kértem kölcsön, aki Horthy Miklós és Bethlen István társaságában a bevezető sorokat írta az 1926-ban, vagyis még a halála évében megjelent Blaha Lujza emlékalbumhoz, amely sok szempontból is egy kivételes kötet, hisz nemcsak Blaha Lujzának, hanem a kornak állít emléket. Az idén Praznovszky Mihály szerkesztésében megjelent egy másik Blaha Lujza emlékalbum is, amely nem kis részben épít az 1926-os albumra, de számos újdonságot és hiányt is tartogat a számunkra.
„Két kitüntetésem van. Az egyiket Ferenc Józseftől kaptam, ez aranyból van. A másikat, egy félkrajcáros ibolyacsokrot, a harctéren szereztem: egy darabom főpróbáján, a felvonásköz sötét zűrzavarában, a Magyar Színház kulisszái mögötti lármában, porban, rohanó díszítők és lökdöső bútorosok kézitusájában. Blaha Lujza tűzte a kabátomra” – ezeket a sorokat küldte Molnár Ferenc az emlékalbumba, amely alig pár hónappal Blaha Lujza 75 éves korában bekövetkezett halála után jelent meg impozáns kivitelben, az Országos Blaha Lujza Emlékbizottság megbízásából, azzal a nem titkolt céllal, hogy az album bevételéből a művésznő szobra és emlékműve a Kerepesi temetőben felállíttassék.
A kötetet a kor jeles, mára teljesen elfeledett írója, Porzsolt Kálmán állította össze, s amely nem csupán Blaha Lujzára fókuszált, hanem magára a korra, így az akkor a hatalom által nagyon nem szeretett Ady Endre kivételével szinte mindenki megjelent benne, aki számított a magyar irodalomban, színházi életben, de még a kor újságíróit is bemutatja. Kit bővebben, kit egy-egy mondattal.
Ma talán már elképzelhetetlen lenne, hogy vitézek és méltóságosok mellett a Népszava szépreményű írói-újságírói is bemutatkozhatnak az albumban. Sokuk nevét már az irodalomrajongók sem ismerik, nemcsak a színészek, de az írók is eltűntek a kánonok süllyesztőjében, arról nem is beszélve, hogy akkoriban még gyerekcipőben járt a film, csak némafilmek készültek, s a kor tehetséges színészei közül, aki nem került be ezekbe a filmekbe, annak neve örökre leáldozott, s nem együk nevét bizony már csak ez az emlékalbum őrzi.
Köztük számos felvidéki tehetséget is bemutat az album, a teljesség igénye nélkül említsük meg Komáromi Jánost, Máder Rezsőt, Venczell Bélát, Kóbor Tamást, Miklós Jenőt, Gergely Győzőt, Ráskai Ferencet, Harsányi Zsoltot.
Többségük neve ma már nem sokat mond a kor olvasójának. Még rosszabb helyzetben voltak a színészek, mert ahogy az idén megjelent kötet szerkesztője, Praznovszky Mihály írja bevezetőjében, „Blaha Lujza a halhatatlanság legnehezebb pályáját választotta: háromórányi siker és élet a színpadon”. Készült ugyan vele egy-egy rádió- és filmfelvétel, de egyik sem az igazi arcát mutatja a nemzet csalogányának, hisz ahogy ő maga mondja: „nagyon megszoktam én már a színpadot, nem tudok én már az ilyen újmódi előadáshoz hozzászokni!” A rádiófelvétel mellett 1916-ban Korda Sándor filmszalagra vitte legendás szerepében, A nagymamában, amelyet az év karácsonyán mutattak be a hazai mozik, de a jelenkor nézője már ebből is csak töredékeket láthat. 1926-ban elkészült Nagymihály Sándor kétkötetes életrajzi regénye is, amelyet 1940-ben terveztek, immár hangosfilmre vinni, mégpedig a Nemzeti Színház igazgatója, Németh Antal közreműködésével, de ez a film nem készült el. Praznovszky kötete ugyan pár mondatos hírt ad róla, ahogy a szobrairól is, de ezeken a pontokon ugyancsak komoly hiányérzeteink vannak. Nemcsak a hozzám hasonló szakmai-, de az átlagolvasó is kíváncsi lenne bővebb részletekre is. Praznovszky, bár rendszeres előadó Rimaszombatban, azt is feledi, hogy Rimaszombatban jár ilyenkor, s nem Rimaszombaton, s ezt a hibát többször is elköveti a kötetben.
Visszatérve az emlékalbumhoz, annak első fejezete a Blahánéra emlékező sorokat sorjázza, a régebbieket még maga Blaháné gyűjtötte csokorba, míg az újabb keletűeket már a kötet szerkesztője. Találkozunk itt a politikusok mellett Móricz Zsigmonddal, Herczeg Ferenccel, Pósa Lajossal, Sas Edével, Lengyel Menyhérttel, Jókai Mórral, ahogy a színészkollégák közül Varsányi Irénnel, Csillag Terézzel, Prielle Kornéliával (Petőfi „tízperces” kedvesével) és Vidor Pállal, egyik leggyakoribb partnerével is.
Az album második fejezete a művésznő életrajzát vázolja fel, s így megtudhatjuk, hogyan lesz Reindl Lujzából Kölesi Lujzán át Splényi Ödönné, ahogy megismerkedhetünk a népszínmű kacskaringós útjával is. Az album külön fejezetben mutatja be Blaha leggyakoribb játszótársait, majd rátér a (jelen)kor színművészetének a nem teljes, de mégis részletes bemutatására. Az utókor szemszögéből érdemes látni, hogy bőven vannak, akik már rég a süllyesztőben végezték, de szép számmal vannak az albumban olyanok, akik még csak akkor indultak a pályájukon (Turay Ida, Lázár Mária, Gaál Franciska, Latabár Kálmán és mások), akiket az emlékalbum nagy reményekre jogosít fel. „Nagy jövő előtt áll; kiváló, eredeti tehetség; universal-zseni; jövője érdekel” – olvashatjuk nem egyiküknél. Nos, volt, akinél bejött, másutt kevésbé. Persze, sokukat nem a tehetségük hiánya akadályozott meg pályájuk kibontakozásában, közbejött még egy borzalnas világháború is. S ma már milyen hihetetlen, az album a színházak, színészek, operaénekesek és írók mellett külön fejezetben mutatja be a sajtó képviselőit is, itt találkozunk olyan nevekkel, mint Rákosi Jenő, Szenes Béla, Szomory Dezső, Tóth Árpád, Szép Ernő, Csathó Kálmán, Heltai Jenő, Kőváry Gyula vagy Kosztolányi Dezső.
Mint már írtam, Praznovszky Mihálynak a Tempevölgy Kiadónál megjelent kötete bőven idéz az 1926-os emlékalbumból (de természetesen nem mellőzheti immár Ady Endrét sem), de pár későbbi visszaemlékezőt is becsempész az új kötetbe, így nem maradhatott ki Szombathy Viktor beszélgetése sem a már súlyos beteg művésznővel.
Mivel a könyv egy balatonfüredi kiadó megrendelésére készült (Blaha itt töltött el 26 szép esztendőt a villájában), természetes, hogy külön fejezet örökíti meg ezeket az éveket. De felidéz a kötet pár anekdotát, mosolygós történetet is a művésznő múltjából, ahogy azt a bizonyos, legendás huszáros történetet is. Sőt, pá reklám is belefér, amely a nevét használta fel egy-egy terméke reklámozásakor.
Íme, az egyik:
Blaha Lujza. Még csacsog a szája, bár hó a haja.
Örök ifjú, bűbájos Nagymama.
Ilyen kort minden nő ifjan elérhet,
használván a Havasi Gyopár-Crémet.
„Blaha Lujza volt az, aki legtöbbet tett Budapest magyarosításáért” – mondta róla 1920-ban, 70. születésnapján Pákots József, a kor népszerű írója (az ő neve is rég kihullt már a köztudatból). Bár Blaha Lujza nem élte meg a hangosfilmet, emléke mégis örök, életéből időnként emlékestek készülnek (Pécsi Ildikó mellett Csomor Csilla, ahogy a minap elhunyt Tiboldi Mária is meghajolt emléke előtt). Nevét nemcsak szülővárosa, Rimaszombat őrizte meg, hanem szeretett városa, Budapest is, ahol az egyik legforgalmasabb tér (ahol hosszú évekig lakott) őrzi a nevét.
