2012. szeptember 9., 15:15

A Márai-stúdióban kezdi az új évadot a Thália Színház

KASSA. A kassai Thália Színház ajtaja az év hátralevő részében zárva marad a közönség előtt. Ez azonban mégsem rossz hír, hiszen 2013-ig felújítják és kibővítik a színház épületét. Az új színházi évad ünnepélyes megnyitóját ezúttal a Márai-stúdióban tartották.

A kávézóban a stúdió névadójáról, Márai Sándorról nyílt fotókiállítás, az előcsarnokban pedig az író műveiből készült színdarabok plakátjait lehet megtekinteni. A társulat tagjai egy Márai-sanzon ősbemutatójával is meglepték a közönséget. Az író Planéta című verséről van szó, mely egy magángyűjteményből került elő.

"Nagyon érdekes vers, két okból mindenképpen. Egyrészt azért, mivel 1920 körüli, még nincs benne az első kötetében. Másrészt olyan hangnemű, ami Máraitól elég szokatlan. Ez a sanzonos jelleg meglehetősen ismeretlen Márai-arcot mutat felénk" - magyarázta Mészáros Tibor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, a Márai-hagyaték gondozója.

Mészáros hozzátette: Lakatos Róbert nagyon jól eltalálta azt a tónust, amivel ezt a verset meg lehet zenésíteni. "Főleg a dallamát sikerült nagyon szépen kitalálni, Judit pedig nagyszerűen elénekelte" - nyilatkozta.

Márkus Judit színésznő megtisztelőnek érzi, hogy Lakatos Róbert  kifejezetten számára zenésítette meg a Márai-verset. "Gyönyörű sanzon lett belőle" - mondta.

A Márai-sanzon sikert aratott. A színház vezetése reméli, hogy az új színházi évad bemutatóit is kedvezően fogadja majd a nagyérdemű: Yasmina Reza Művészet című komédiáját, Mészöly Miklós Ablakmosó titokjátékát, Peter Weiss Marat Sade című drámáját és Robert Thomas Nyolc nő című zenés bűnügyi komédiáját, amely az öncsalás kérdéskörét boncolgatja. "Az összes előadásunk komoly vagy vicces formában ezzel foglalkozik" - mondta Czajlik József igazgató-főrendező.

A társulat az új színházi évad első két bemutatóját a Márai-stúdióban tartja. A felújított és kibővített kassai Thália Színházat a tervek szerint 2013 márciusában nyitják meg. Ekkor kerül színpadra Peter Weiss Marat Sade című drámája Czajlik József rendezésében.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.