A magyar Hamlet
1877-ben jelent meg Kákay Aranyos Újabb országgyűlési árny- és fényképek című portrégyűjteménye, amelyben a korszak érdekes politikusairól ír szellemesen és olykor nem kevés iróniával. Itt szerepel báró Kaas Ivor is, akit a szerző a dán királyfihoz, Hamlethez hasonlít.
A maga sajátos módján ezt meg is indokolja, de a jellemzésben azt is kifejti, hogy ez a derék férfiú Kossuth után a legrangosabb politikai újságíró is volt Magyarországon, akinek a vezércikkei már-már költeményekként hatottak. Ha még olyan szónoki tehetséggel is meg lett volna áldva, talán nagy államférfi is lehetett volna.
Természetesen mindebben van némi túlzás, és ha valaki az írás szerzőjét keresné valamelyik lexikonban, ugyancsak meghökkenne. Ilyen néven ugyanis többen is írogattak azokban az évtizedekben. A Kaas Ivort bemutató szöveget történetesen Kecskeméthy Aurél (1827–1877) vetette papírra, és hősének csakis vezércikkírói és politikusi ténykedését minősíti. A szűkre szabott helyen legalább röviden essen szó Kaas Ivor egyéb érdemeiről is.
A Hont megyei Lontón született 1842. január 24-én. Idegen csengésű nevét dán édesapja után kapta, aki katonatisztként érkezett Magyarországra, majd feleségül vette a felsőszemerédi Ivánka Imre (1818–1896) politikus és katonatiszt lánytestvérét, Idát. Ivor 1853–1859 között Pozsonyban, majd Szarvason végezte a középiskolát. Ezt követően Pestre került, ahol a Táncsics Mihály vezetésével szerveződő osztrákellenes diákmozgalomban vállalt szerepet, amiért több mint fél évig börtönben is ült. Később egy ideig jogot hallgatott, majd 1863-ban Amszterdamba ment, ahol egy bankban dolgozott. 1866 elején visszatért Magyarországra, és különböző lapoknál (Reform, Pesti Napló, Magyar Korona, Budapesti Hírlap, Alkotmány) dolgozott szerkesztőként és cikkíróként. Lényegében 1910. december 8-án bekövetkezett haláláig fő tevékenysége az újságírás volt, bár az 1870–80-as években több alkalommal képviselővé választották, sőt az 1900-as években az országgyűlés padjait koptatta.
1868-ban, feltehetően nagybátyja ajánlására, tagja lett annak az expedíciónak, amely kereskedelmi célokból tanulmányozta a kelet-ázsiai államokat, elsősorban Kínát, Japánt, de felkereste Indiát, a polinéziai szigeteket, körbehajózta Amerikát és Afrikát is. Ausztrália kivételével tulajdonképpen minden lakott kontinensen megfordult.
A négytagú csapat további tagja volt Xántus János (1825–1894) jeles utazó és gyűjtő, Hengelmüller László (1845–1917) későbbi washingtoni nagykövet és Cserey Manó kereskedő. Ez utóbbival egy kétrészes tanulmányt is közölt a kereskedelmi expedíció céljáról és a tapasztalatokról. Kaas újságíróként, képviselőként sokszor saját párttársainak okozott nehézséget, amikor mindenáron felül akart emelkedni bizonyos helyzeteken és „függetlenül”, a maga elveit követve igyekezett véleményt kialakítani.
A Nyugat 1911/3-as számában Halász Imre búcsúztatta. Tőle tudjuk, hogy Andrássy Gyula külügyminiszter hivatalában dolgozva a porosz–francia háború kitörése idején a Reform hasábjain – névtelenül – a poroszok ellen írt dörgedelmes cikkeket.
Andrássy, aki mindenképpen el akarta kerülni, hogy a háborúpárti körök bekényszerítsék a Monarchiát egy poroszellenes összecsapásba, és igyekezett békés viszonyt ápolni Berlinnel, nem is sejtette, hogy az ő hivatalában dolgozik az a személy, akinek a ténykedése árthat ennek a szándéknak. A porosz titkosszolgálat viszont tisztában volt vele, hogy kiről van szó, és Andrássyt kétszínű politikusként könyvelte el. Kaas a budapesti Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben nyugszik.
