A lovakat lelövik, ugye? – élet-halál-táncmaratont próbál a VISZTA

Egy napi küzdelmeinket jelképező táncmaratont láthatnak majd a nézők, tudatosítva: mindnyájan folyton-folyvást, az utolsó leheletünkig hajtunk a „fődíjért“. Nem szabad abbahagyni a gyakorta kínokkal is járó táncot, mert az egyet jelent az élet feladásával... Az eredeti történet 1932-ben játszódik, s a hajdani gazdasági válság keserves hangulatát idézi meg. Azoknak a kétségbeesett embereknek a reményvesztettségét, akik egy hatnapos maratoni táncverseny részvevőjeként vért izzadva küzdenek a kitűzött díjért. Más esélyük nincs, csak az, hogy győzzenek, s annak köszönhetően végre valakivé váljanak, kilábaljanak a létbizonytalanságból. Tánc közben és a táncok közti szünetekben különféle emberi kapcsolatok alakulnak ki az egymást éppen szerető vagy gyűlölő, társaikra irigykedő vagy értük akár önfeláldozásra is képes élet-halál-táncosok között. Kíméletlenül hajtják a „lovakat”, ám az egyikük már nem bírja tovább...

„Nekem régi, igen erős élményeim fűződnek A lovakat lelövik, ugye? című Horece McCoy-műhöz. Először a ´70-es években láttam a Sydney Pollack által rendezett Golden Globe-díjas filmsikert, amelyben a két főszereplő a legendás Jane Fonda és Michael Sarrazin volt. Aztán a darabot a budapesti Várszínház is repertoárjára tűzte, s akkoriban sikerült megszereznem, majd elvesztenem a színpadi változat szövegkönyvét. Miután lejárt az 50 évre vonatkozó jogdíj-kötelezettség, Eszenyi Enikő a Vígszínházban is nagy sikerrel rendezte meg az előadást, amelyet sikerült megnéznem. Megfogott a produkció, főleg a nagyon impulzív befejezése, és felidéződtek a hajdani terveim. Ezt a darabot ugyanis régebben a komáromi sportcsarnokban, látványos happeningként akartam megrendezni, ami a feladást jelképező lelövéssel együtt a szocializmus éveiben nem valósulhatott meg. Most azonban úgy tűnt, eljött az ideje annak, hogy az Ipariban diák-táncmaratonná változtassam a regény felnőtt táncmaratonját. Köztudott, hogy diákpárti tanár vagyok, s látom, hogy már a tizenévesek körében is milyen nagy a hajtás, azaz ilyen fiatalon is egy mókuskerék az életük. Tehát úgy döntöttem, hogy mindenki a saját nevén játsszon, s a saját habitusa szerint formálja meg a szerepét, ettől hitelesebbé válhat a mondanivaló” – mondta el a Hírek.sk-nak Kiss Péntek József.

Ebben az előadásban a táncnak ugyanolyan dramaturgiai szerepe van, mint a szövegnek, e két elem nagyon erősen kötődik egymáshoz.

A fajsúlyos mondanivalóhoz Kiss Péntek József segítségül hívta a technikát, hiszen több száz órányi történést 1 óra 20 percbe kellett összesűríteni, ami nem volt könnyű feladat. "Az örökös hajtás, akárcsak az eredeti történet idején (1932), ma is nagyon érvényes. Ugyanez állítható a társadalmi viszonyokról is, hiszen teljesen még ma sem lábaltunk ki a 2008-as gazdasági válságból. A mi történetünk azonban egészen más környezetbe helyezi a szereplőket, az Ipari Szakközépiskola házi táncversenyéről szól, aminek a magasabb fordulóba való továbbjutás és egy TV-szerep a fődíja. Ekképp eljutunk a mai tévés valóságshow-okhoz, amelyek által bárki szakmai előképzettség és sokszor különösebb tehetség nélkül is híressé, celebbé válhat. A darab megdöbbentő vége nálunk is megmarad: a női főszereplő úgy dönt, hogy ki akar szállni az egyre elviselhetetlenebb mókuskerékből, s a párja szánalomból – könnyítve kínjain lelövi őt. Nos, számomra okozott némi dilemmát, hogy ezt a végkifejletet benne hagyjam-e a diákelőadásban, de úgy éreztem, hogy kikerülhetetlen, e nélkül nem lenne „tétje” a történetnek” – magyarázta a rendező.

Elgondolkodtató, fajsúlyos a mondanivalója, ugyanakkor látványcentrikus is a készülő produkció. Nem túlzás azt állítani: a VISZTA most nagyon kemény fába vágta a fejszéjét.

„Az improvizatív táncon kívül három helyzetben Csenky Nikoletta koreográfussal három koreografált táncot is beiktattunk. A táncok alatt gyakran elcsendesedik a zene, különféle dialógusokat lehet hallani, s akár durvaságig, verekedésekig fajuló helyzetek is kialakulnak. A regény kulcsfontosságú momentumait, fordulópontjait átvettük, ám azokat a saját ötleteinkkel és a rendkívül kreatív diákok javaslataival egészítettük ki. Terveink szerint majd egy nagy vetítővásznat is felhasználunk, s arra kivetítjük a táncverseny bizonyos szegmenseit, ezzel is fokozva a látványt. Váltogatjuk a totál és a hangulatkeltő színpadi fényeket, illetve régi magyar slágerek lelassított korál-hangzású feldolgozásai is bekerültek a produkcióba” – vázolta a terveket Kiss Péntek József.

A rendező úgy véli, ebben a tanévben nagyon sok tehetséges fiatalt sikerült beválogatnia az előadásba: „A két főszereplőn, Simonics Melindán és Lebocz Dávidon kívül megemlíteném Nagy Ákost, akinek annak ellenére nagyon hiteles a színpadi jelenléte, hogy korábban még egyetlen előadásban sem játszott. Sikerült ügyes táncos lányokat és fiúkat találnom. A két műsorvezető: Makki Viktor és Lukács Bence is felettébb erősíti a csapatunkat. Nem is tartom igazságosnak az egyes szereplők különösebb kiemelését, hiszen az egész csapat nagyon együtt van”.

Március első felében az Ipari aulájában tartják a produkció bemutatóját. „Az influenzajárvány miatt a mai próbáról is kilenc szereplő hiányzott, és a síkirándulások is most zajlanak. Mindezek miatt a tervezettnél kissé későbbre kell halasztanunk a premiert”.

Kiss Péntek József még sosem rendezett kimondottan a Jókai Napokra előadást, s ezt most sem teszi, mert szerinte ez nem lehet a kizárólagos cél. „Elsősorban minél többször, minél több helyen akarjuk játszani a darabot, s ha eljutunk egy megfelelő szintre, illetve közösen úgy döntünk, akkor majd a Jókai Napokra, az amatőr színházak legrangosabb hazai megmérettetésére is elmerészkedünk” – szögezte le. 

A két főszereplő Simonics Melinda és Lebocz Dávid. Simoncsics Melinda másodikos iparistát már láthattuk a VISZTA egyik korábbi előadásában. Saját bevallása szerint az eddigi színpadi tapasztalatának is köszönhető, hogy a rendező végül rá osztotta a női főszerepet.

„Mivel előzőleg láttam a regényből készített filmet, tudtam, hogy egy életunt, depressziós, sok rossz dolgot átélt nőt-lányt kell megformálnom, aki azért vesz részt a táncversenyen, hogy utolsó esélyként talán a fődíjnak köszönhetően jobbra forduljon az élete. Sajnos, nem bírja végigcsinálni a versenyt... Számomra nagy kihívást jelent egy ilyen élettől folyamatosan csak pofonokat kapó ember megformálása, bár a nagy hajtást már diákként is gyakran átélem. Diákoknak és felnőtteknek egyaránt ajánlom a produkció megtekintését, hiszen az elgondolkodtató mondanivalót érdekes látvány kíséri, nincsenek üresjáratok. A darab az örökös hajtásról szól, életünk végéig sosincs megállás, miközben sok kínt kell kibírnunk – a táncokkal és a szövegekkel is ezt fejezzük ki” – vallott a darabról és saját szerepéről a női főszereplő. 

Bár a harmadikos iparista Lebocz Dávid ez alkalommal először játszik a VISZTÁ-ban, de korábban a szavalóversenyeken elért sikereinek köszönhetően már a Komáromi Jókai Színházban is szerepelt.

„A Kiss Péntek József által rendezett Csongor és Tündében a gyermek Csongort alakítottam, ebben a tanévben pedig kellemes meglepetésként ért, hogy a tanár úr megbízott a férfi főszereppel. Az általam megformált figura magányos, kissé bolondos, aki a nagy hajtás közepette csak a víz mellett tud megnyugodni. Én a valóságban vidámabb vagyok, de a szomorkás jeleneteket is szívesen eljátszom, élvezem az egész próbafolyamatot. Mi tagadás, már iparistaként is tudatosítom a mókuskerék napi keserveit, de a felnőttek szerint ez csak a kezdet... A próbák elején egyedül a tánctól tartottam, mert bár szeretek táncolni, de akkor még úgy éreztem, hogy túl jól nem tudok. Szerencsére, időközben a tánctudásom is fejlődött, így hát maratoni táncra fel!” – mondta az ifjú tehetség.