A középső Baradlay-fiú is elment – Mécs Károly halálára
Ödön (Bitskey Tibor), a legidősebb tíz éve, Jenő (Tordy Géza), a legkisebb egy éve, míg a középső fiú, Richárd, vagyis Mécs Károly most intett búcsút ennek az árnyékvilágnak Várkonyi Zoltán legendás filmjének Jókai-hősei közül. Amikor a szerepet megkapta, már egy ország ismerte mint Noszty Ferit Gertler Viktor filmjéből. De ennek ellenére nem sok játékfilmben játszott, annál többet a tévében, a rádióban és a szinkronban. Magyarul és németül is. 1956-ban majdnem elment, már a vonatjegyét is megvette és munkahely várta Salzburgban. Aztán mégis évtizedeket töltött a magyar Broadway-n Kazimír Károly csapatában, s amikor 2021-ben a második Kossuth-díját is megkapta, 85 évesen végleg elbúcsúzott a színpadtól is. Tegnaptól már csak a szerepeiben és az emlékeinkben él tovább.
Mécs Károly Budapesten született 1936 januárjában, s nem készült színésznek. Úgy emlékezett, egyszer kellett verset mondania az általános iskolában, de abba is belesült. Az akkor Fürst Sándor nevét viselő Toldy Ferenc Gimnáziumban érintette meg először a színház szele, ahol épp egy, a gimi múltjáról írt emlékjátékot mutattak be. Az érettségi után könyvtáros és orvos is szeretett volna lenni, de egyik helyre sem vették fel. Alkalmi grafikusként és retusként dolgozott.
Mivel apja könyvelő volt a János Kórház gazdasági osztályán, a gimnáziumi nyarakat gyakran töltötte a kórházban kisegítőként, így megérintette az orvosi pálya is. De ekkoriban már a színház iránt is elkezdett érdeklődni, lelkesen látogatta Rózsahegyi Kálmán tanodáját.
1956 novemberében ugyanis az utolsó pillanatban leszállt a vonatról. Ezt az életre szóló élményét pár évvel később Benedek Katalin Idegen utcában című darabjában is felidézhette. Gondolom, sokszor eszébe jutott hosszú élete során, hogy jól döntött-e, de valószínűleg nem bánta meg.
Az 1956-os véres eseményeket ugyanis szép lassan felváltotta egy konszolidált diktatúra, amely elhozta a magyar kultúra fénykorát. A következő évben őt is felveszik a színművészetire, Simon Zsuzsa osztályába, s még főiskolás korában játszik a Nemzetiben, a Szinetár Miklós vezette Petőfi Színházban, majd Szendrő József hívására leszerződik Szegedre.
Zsúfolt évek ezek Mécs Károly életében, Várkonyi Zoltán hívja a Merénylet című, a biatorbágyi merényletről szóló, politikummal még bőven átitatott filmjébe, amelynek három főszerepét az Argentínából nemrég hazatért Páger Antal, a Nemzeti teljhatalmú igazgatója, Major Tamás és a korszak egyik első számú színészóriása, Básti Lajos játszotta.
A minap újranézve a filmet Mécs Károlyt nem fedeztem fel benne. Ezt követte a Napfény a jégen című zenés bohóság a három gráciával, Kiss Manyival, Mezei Máriával és Psota Irénnel, amiben már nem lehet őt nem észrevenni, majd Herskó János komoly szakmai sikert aratott Két emelet boldogság című kortárs szociorajza, amelyben az új lakótelepi lakásba beköltöző egyik pár férfitagját adja Törőcsik Mari oldalán.
Az igazi nagy sikert azonban a Noszty fiú esete Tóth Marival című film címszerepe hozza meg a számára.
A hatvanas évek elején vagyunk, ez a magyar filmgyártás aranykora, így minden főszerepnek különös értéke lesz a későbbiekben, hisz ahogy később ő maga is emlékezett rá, gyakorlatilag egész életében ezek a főszerepek tartották meg a nézők emlékezetében. Nem kerülte el a vígjátékmágus, Keleti Márton figyelmét sem, ő Kaszás Pali, a fiatal lányok üdvöskéje az Esős vasárnap című filmben, ahol Polónyi Gyöngyi, Halász Judit, Tordai Teri és Béres Ilona felváltva versengnek a kegyeiért.
Pár évvel később Várkonyi másodszor is megtalálja, de most már főszerepre szerződteti. 1964-et írunk, Nemeskürty István jóvoltából Várkonyi elkészítheti első monstre kalandfilmjét, a Jókai regényéből készült A kőszívű ember fiait, amelyben a három fiútestvér egyike, Richárd lesz. A szerelme ismét Polónyi Gyöngyi. A filmet 1965 április elsején mutatják be, s lám, az alkotók nem voltak babonásak, a hatalmas sikert követhetik az újabb Jókai-adaptációk megspékelve az Egri csillagokkal. „Nyergelj, fordulj!” – hangzik el többször is a titkos jelszó közte és segédje, Öreg Pál (Páger Antal) között, s valószínűleg nincs olyan magyar ember, aki ne látta volna a hazaszeretet e gyönyörű filmbe (is) öntött himnuszát. De aki azt hiszi, hogy innentől kezdve elöntötték a filmszerepek a ritka szép hangú színészt, az alaposan téved.
Marad hát a színház, igaz, nagyon jó helyen. 1963-ban Keres Emil és Kazimír Károly hívja fel Szegedről a Tháliába, ahol utóbbi megteremt egy sajátos hangulatú, nagyon izgalmas színházat, kortárs magyar darabokkal és világirodalmi művek különleges színrevitelével, amelyeknek egyik nyári helyszíne a városligeti Körszínház lesz. Kazimír fontos játszótársa Mécs Károly, olyan előadásaiban találkozhatunk vele, mint a Ramajana, Bartókiáda, Tigris és hiéna, A csendes amerikai, Az évszázadnál hosszabb ez a nap, Akiért a harang szól, de ő Görgey Artúr a Fáklyalángban, s ő Kerek Ferkó a Csárdáskirálynőben, és Turai, a drámaíró pártos egyike a Játék a kastélyban című megunhatatlan örökzöldekben.
Kitart a Thália mellett Kazimír visszavonulása után is, marad az Arizona, majd a kérészéletű Művész Színház tagja. Ugyanabban az épületben. Csak 1996-ban áll félre, innentől kezdve évekig vendégként (m.v.) találkozhatunk vele, játszik és rendez a Budaörsi Játékszínben, ahol egykori évfolyamtársa, Tóth-Máté Miklós két színdarabját, a II. Rákóczi Ferenc törökországi számkivetettségét feldolgozó Rodostó, valamint a Zsoltáros és a Zsoldos című darabjában, amely a szintén felvidéki kötődésű Szenczi Molnár Albert életének viszontagságait meséli el.
Két előadásban fellép a Vígszínházban is, így az Eszenyi Enikő rendezte A kertész kutyájában, valamint a Vörös és feketében, évekig kötődik Balázs Péter szolnoki társulatához, s élete utolsó munkás éveiben a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház tagja lesz, ahol a Vitéz lélek Ambrusaként búcsúzik el a színpadtól.
„A színház álomvilággal ügynököl” – mondja egyik interjújában, s mi, színészetének és különösen hangjának csodálói sok-sok felejthetetlen álomvilágot viszünk magunkkal Mécs Károly nevének hallatán.
