A kalapos színész
„Kisded zömök alak volt, ezer változatú, kifejezésdús proteusi arczczal s mozgással, melyek jól választott öltözetével együtt megannyi jellemfestő, szerepmagyarázó jelek valának e született nagy szinész játékában. Hangja nem volt kellemes, sőt recsegő; fellépésében nem elég méltóságos, ezért hősi szerepekre nem alkalmas, de különben legtöbb oldalú szinészünk és igen eltérő alakokban mesteri, péld. az Ügyvédekben, Forster Tamásban, a Molnár és gyermekében, mint Agg szinész, Peleskei nótárius, a legutolsó részeges inasig és tót mesterlegényig. Volt egy kalapja, csak ezt kellett fejére csapni, és a közönség, még mielőtt ajka megnyilt volna, szünni nem akaró nevetésben tört ki; voltak frakkjai és nadrágjai, melyekben valódi komikai erő lakott.”
A fenti idézetet Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című életrajzgyűjteményéből másoltam ide.
A 19. századi magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakjáról, Megyeri Károlyról szól. Neve Petőfi Tintásüveg című verse révén valószínűleg sokak számára ismerős, de azt már kevesebben tudják, hogy a felvidéki Tótmegyeren született 1799. január 8-án vagy 29-én (Szinnyei szerint 1798. január 24-én) és a nevét is szülőfaluja után választotta a nem igazán zengzetes Stand helyett.
1811-ben Hódmezővásárhelyen látott először színielőadást, és ösztönösen ráérzett a küldetésére. Színészi hajlamait azonban először nem a színpadon akarta kamatoztatni, hanem a munkahelyén. Kifigurázta a főnökét a tótmegyeri Károlyi-uradalomban, ahol gazdasági írnokként ügyködött, ezért távoznia kellett. (A színészi paródia műfaját ezzel alighanem ő indította el Magyarországon.) 1817-ben vándorszínésznek állt, és különböző truppokkal bejárta az ország számtalan helyét és városát (Debrecen, Miskolc, Komárom, Győr, Pozsony, Szeged, Temesvár, Kolozsvár stb.). Az 1830-as évek elején Kassán is játszott, és Katona József Bánk bán című darabjának kassai ősbemutatóján (1833. február 15-én) ő alakította az intrikus Biberachot.
Termete és megjelenése miatt persze sem Bánk bán, sem Petur szerepét nem oszthatták rá, sőt a rossz nyelvek szerint sarokmagasítót is használt játék közben, hogy ne tűnjék olyan kicsinek.
Az egyik jellemzésben még ez is áll róla: „Olyan volt akár egy csúcsára állított körte: hatalmas fej, egyre keskenyedő test, végül cérnaszál lábbal befejeződik a deszkáknál. Szigligeti emlékezései szerint különös szerzetnek látszott borzas, nagy fejével, hetykén kipödrött, pici bajuszkájával s rendkívül izgékony, nagy, kerek arcával, amely tetszés szerint tojásdad, négyszögletű és rőfnyi tudott lenni.”
Nemcsak komikusi adottsággal áldotta meg a sors, rendkívüli beleérző képessége volt; még a sematikusan megírt figurákba is életet lehelt, és a saját elképzelései szerint formálta meg őket.
Realisztikus játékstílus jellemezte egy olyan korban, amelyben a közönség inkább a nagy gesztusokkal és a természetidegen hanghordozással találkozhatott a színházban. Megyerinek azért volt néhány hibája is: többnyire nem tanulta meg a szöveget, és ezért gyakran improvizált, vagy a súgót figyelte. A komikus szerepekben ez nem volt annyira zavaró, bár a színésztársak nem honorálták túlságosan.
A társaságban nagyon népszerű volt, ezernyi vidám történettel szórakoztatta a hallgatóságot. Vörösmarty, Fáy András, Vahot Imre, Pulszky Ferenc és mások tartoztak ebbe a körbe.
Maga is írt, vagy éppenséggel fordított színműveket. A Nemzeti Színház tagja volt, amikor 1842. december 12-én elhunyt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/2. számában.
