2022. július 1., 15:43

A jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani a Jókai Színházban

Gál Tamás Jászai Mari- és Deszka-díjas színművésznek, a Komáromi Jókai Színház igazgatójának Varga Emese művészeti vezetővel közös sajtótájékoztatójával és társulati üléssel zárult július 1-én a tavaly Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett Komáromi Jókai Színház 69. évada. A színházvezetés az anyagi gondok ellenére igyekszik méltóképpen megemlékezni elődintézménye, a Magyar Területi Színház 1952. október elsejei megalakulásáról és a társulat 1953. január 31-én tartott első, Tűzkeresztség című előadásának bemutatójáról. A társulati tagok voksai alapján az idén Molnár Xénia kapta a Ferenczy Anna-díjat.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Galéria
+1 kép a galériában
Az évadzáró sajtótájékoztató egyik pillanata 2.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Varga Emese a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a kisebb-nagyobb megszakításokkal, betegszabadságokkal párosuló járványidőszakban a nagy- és stúdiószínpadon összesen 11 saját bemutatót tartottak és 1 vendégelőadást hívtak meg, illetve 113 előadást játszottak.

A nehéz időszakban is heroikusan munkálkodtak, ügyelve a szakmai igényességre és a nívóra, s a korábban elmaradt diákelőadásokkal kapcsolatos tartozásaikat is törlesztették. „Megpróbáltuk kihozni a maximumot a minden tekintetben sokszínű, ám kemény évadból“ – hangzott el. Az egyes produkciókról időközben részletesen beszámoltunk.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Az évadzáró sajtótájékoztató egyik pillanata 1.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Gál Tamás hozzáfűzte, örvendetes, hogy mindegyik produkciójuknak más főszereplője volt. Ellenben azt sajnálattal közölte, hogy az előző színházvezetés „kihúzta alóluk az alapítványt“, ezért az onnan várt pénzeket a saját polgári társulásuk létrehozásával pótolták. A Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) átszervezése, illetve az a tény, hogy annak a színházak és független színházi kezdeményezések támogatásáról döntő bizottsága csak augusztusban ül össze, késlelteti a remélt támogatások szétosztását. A korábbinál szigorúbb rendszer közepette a támogatást igénylő és mástól irigylő pályázók pedig – gyakran indokolatlanul – egymást jelengetik fel, a Kultminoron belüli klikkesedés pedig tovább ront az áldatlan helyzeten.

„Sajnos, nincs megfelelő képviselete a kultúránknak, és a megfelelő akarat sincs meg. Eközben legalább a magyarországi támogatásunk biztos, s ha esetleg hibát vétünk az elszámolás során, arra az illetékesek csak figyelmeztetnek, de nem büntetnek pénzelvonással minket“ – emelte ki az igazgató, aki nem érti,

nemrég egy itteni sajtóorgánum hogyan kérhette őt arra, nyilatkozzon az Orbán-kormány ellen, amelynek inkább hálával tartoznak.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Gál Tamás színházigazgató
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A direktor azt is fájlalja, hogy Nyitra megye csak a rezsiköltségekre és a balesetveszélyes állapot orvoslására nyújt támogatást, de onnan a művészeti tevékenységekre egy centet sem kapnak. Ez ügyben már a megyei képviselőkkel is tárgyaltak, de mivel a szlovák kormány 5 millió eurót akar elvonni a megyétől, cseppet sem reménykeltő a helyzet. Ráadásul az eddigi szponzoraik közül a pandémiás időszakban többen visszaadták a vállalkozói engedélyüket, mert maguk is padlóra kerültek, tehát tőlük sem remélhetnek pénzt. Helyettük próbálnak új támogatókat találni.

A két hazai magyar kőszínházunk kevés ahhoz, hogy minden frissdiplomás színészt le tudjunk szerződtetni, pedig olyan tehetségekről van szó, akik esetenként 500 jelentkező közül jutottak be a „Színművészetire“. Sőt, Szvrcsek Anitát is szívesen szerződtetnénk, de Nyitra megyétől többlet-státuszokra nem kapunk pénzt, ezért legalább külső munkatársként próbáljuk feladatokkal ellátni őket“

– fejtette ki.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
A mai sajtótájékoztatónak is helyet adó Benkő Géza Stúdió bejárata az új logóval
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A színház továbbra is nyitott a Komárom Városával, az Egressy Béni VMK-val és az alternatív színházi csoportosulásokkal, illetve további kulturális intézményekkel közös rendezvények megvalósítása iránt. Az oktatási tárca anyagi támogatásával pedig további online irodalmi segédanyagokat akar készíteni az alap- és középiskolák számára, amelyek az eddigi visszajelzések alapján a jelenléti oktatás során is hasznosnak bizonyulnak.

A továbbiakban Varga Emese ecsetelte a jubileumi, ám „szűkös anyagi keretek közé beszorított 70. évad tervezett repertoárját, amely 6 nagyszínpadi és 4 stúdióelőadást tartalmaz. Schwechtje Mihály kortárs szerző Örökség című színműve a stúdiódarabok közül átkerül a nagyszínpadi produkciók közé, ahol szeptember 16-án lesz a bemutatója. Október 28-án tartanák a Martin Huba rendező és csapata által színre vitt cseh Langer-dráma, a Külváros nagyszínpadi premierjét, amelyben Tóth Tibor volt színidirektor is szerepel.

Márciusra időzítették A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián nevével fémjelzett színpadi változatát, amit az ipolysági Rédli Károly rendez. A harmadik nagyszínpadi produkció kapcsán színészválogatást tartanak, amelyre a pozsonyi „színművészetis” hallgatókat is várják. A további 3 nagyszínpadi előadás a székesfehérvári Vörösmarty Színházból (Boeing, Boeing...- Bagó Bertalan rendezése), a Miskolci Nemzeti Színházból (Nóra - Béres Attila rendezése) és a Soproni Petőfi Színházból (István király - Pataki András igazgató-főrendező rendezésében, Boráros Imre, Kossuth-díjas színművészünk címszereplésével!) érkezik Komáromba.

A stúdióbérletes előadások közé egyetlen saját produkcióként tartozik majd a Bagó Bertalan által rendezendő Mesterkurzus című tragikomédia. Továbbá bérletessé válik a Dialóg nonprofit szervezettel közösen e héten bemutatott Mindennapi tenyerünket című, Tóth Attila által a néhai jóbarátja, Benkő Géza színművész emlékére írt nyomoreszk. Harmadikként a kassai Thália Színház igazgatója, Czajlik József által rendezett Varsói melódiát, többek között Lucskai Róbert szereplésével láthatja a stúdióbérletet váltó közönség, amely negyedikként a kassai színtársulat Apa, Anya, Pia című előadást nézheti meg.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Az évadzáró sajtótájékoztató egyik pillanata 3.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A bérlethirdetés augusztusban indul, és újdonságnak számít majd a premier utáni csütörtökre szóló Csemadok-bérlet, amit a Csemadok egykori KB-titkáráról, a MATESZ-t megalapító Fellegi Istvánról neveznek el. Az is elhangzott, hogy a vendégprodukciókért cserébe „jókais“ előadásokat mutatnak majd be az érintett színházakban, így mindenki jól jár... A legutóbbi „dialógos“ drámapályázat fődíjas művével, N. Tóth Anikó Kacagó királykisasszony című meséjének a bemutatásával pedig a legkisebbeknek akar kedvezni a színház.

A KJSZ társulata igyekszik majd eleget tenni egy-egy marosvásárhelyi és zselízi fesztiválra, valamint több magyarországi színházba szóló meghívásnak, a kerek jubileumra fókuszál. Annak kapcsán színháztörténeti kiadványt jelentet meg, s a helyzettől függően az említett két jeles nap közül főként január 31-re helyezi a hangsúlyt. Ünnepi gálaműsort tervez, amely keretében a nyugdíjas színművészek és a KJSZ-szel együttműködő vendégművészek munkáját is megköszöni.

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Az immár Ferenczy Anna-díjas Molnár Xénia Tótné szerepében
Fotó:  Dömötör Ede
Miközben a szlovák kormány nagyon rosszul kezeli a kultúra helyzetét, fontos, hogy a hazai magyar színházcsinálók ne forgácsolódjanak szét, s ne váljanak még manipulálhatóbbakká, ahelyett közösen képviseljük a saját érdekeinket! Színház nélkül lehet élni, de minek?“

– hangsúlyozta végül Gál Tamás. Varga Emese hozzátette: a jelenlegi áldatlan állapot a két világháború közti időszakra emlékeztet, amikor aggasztóan sorvadt a hazai magyar színházkultúra...

Kérdésünkre, hogy történtek-e személyi változások, e választ kaptuk: Culka Ottó átszerződik a nyitrai A. Bagar Színházhoz, amely új vezetése remek szerepeket ígér neki.

Vendégművészként azonban szívesen tér majd vissza a Jókaihoz. A sajtótájékoztató után a társulat Szentpéterre utazott, ahol szponzori ebéddel párosuló évadzáró ülést tartottak. Rendhagyó módon ott szavaztak az idei Ferenczy Anna-díjas színész személyéről is, s ez alkalommal a választása Molnár Xéniára esett, aki 2002-ben végzett a pozsonyi Színművészeti Főiskolán, s legutóbb a Béres Attila által rendezett Tóték című Örkény-drámában Tótnét alakította. A díjazottnak az olvasóink nevében is gratulálunk!

Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Színpompás virágözönnel körülölelt színházépület
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Évadzáró sajtótájékoztató a Komáromi Jókai Színházban: „a jubileumi 70. évadot is szűkös anyagi keretek közé kell beszorítani“
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.