2018. június 17., 11:42

A füleki Apropó Kisszínpad nyerte az 55. Jókai Napok fődíját

Ma délelőtt az ünnepélyes díjkiosztással véget ért Komárom országos színjátszó fesztiválja. Tizenegy csoport hozta el előadását az 55. Jókai Napokra Királyhelmectől Dunaszerdahelyig. Számos kísérőprogram színesítette az idei kínálatot, köztük Soóky László két új darabjának ősbemutatója.

Jókai Napok 2018 Győztesek
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Kádek Péter

A díjkiosztás a Komáromi Városi Művelődési Központban délelőtt tíz órakor kezdődött. Először Králik Máté, a komáromi Selye János Gimnázium diákja adta elő Cserna-Szabó András A kékesszürke tekintet című művét, majd Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke mondott beszédet. „A Jókai Napok az egyik bizonyítéka, hogy mennyi tehetségünk van” – hangsúlyozta.

Hizsnyan Géza színházi szakember, a zsűri elnöke méltatta az 55. Jókai Napokat. Elmondta, az idén valóban szeretett a fesztiválon lenni. Megemlítette annak szükségét, hogy egész évben tartsa a kapcsolatot ez a mozgalom. „Jó lenne, ha még többen jönnének jövőre” – fogalmazta meg óhaját.

Ezután a díjak kiosztása következett. Az 55. Jókai Napok fődíját a füleki Apropó Kisszínpad nyerte Arisztophanész: Lüszisztraté című színjátékának előadásáért, Szvorák Zsuzsa rendezésében. Ráadásul övék lett a legjobb színpadi látvány díja is.

A felnőtt színjátszó együttesek nívódíját a Nánai Színjátszócsoport vihette haza, A látnok című előadásért (rendező: Lengyelfalusy Juhász Mária). A diákszínjátszó együttesek nívódíját megosztva kapta a komáromi GIMISz Diákszínpad az Ecce Homo című, Weöres Sándor versei nyomán készült színpadi játékért (rendező: Bajkai Csengel Mónika), valamint az ipolysági SzondySokk Diákszínpad a Bizalom című etűdökért emberi kapcsolatokra (rendezők: Köteles Judit és N. Tóth Anikó).

SzondySokk Diákszínpad
SzondySokk Diákszínpad
Fotó:  Kádek Péter

A legjobb férfi alakítás díját Nagy Ákos vehette át Orgon alakításáért a komáromi Vidám Iparisták Színjátszó Társulata Tartuffe című előadásában.

A legjobb női alakítás díját az idén a zsűri nem adta ki.

A Ferenczy Anna-díjat Homolya Krisztina kapta, Eszter alakításáért a kassai KGSzT diákszínpad Volt egyszer egy popfesztivál című előadásában.

Rendezői-csoportvezetői díjat kapott Kiss Péntek József.

A legjobb színpadi mozgás díját a komáromi GIMISz Diákszínpad kapta.

A Gergely József-díj tulajdonosa a zeneszerzői és előadói teljesítményért Csóka Dávid, a komáromi GIMISz Diákszínpad tagja lett.

Díjat kapott a zenei közreműködésért Varga Szabolcs, Sycorax Diákszínpad, Királyhelmec.

Az epizódalakítások díjazottjai Bukovszky Orsolya (GIMISz Diákszínpad, Komárom), Horňák Lili (KGSzT, Kassa és Pinceszínpad, Kassa), Kuzma Dávid (SzondySokk Diákszínpad, Ipolyság) lettek.

Az 56. Jókai Napokat Keszegh Béla alpolgármester hirdette meg ma délelőtt a Komáromi Városi Művelődési Központ színpadán.

Jókai Napok 2018 Győztesek
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.