2012. október 18., 09:24

A francia évad első premierje a Thália Színházban

KASSA. A kassai Thália Színház új, "franciás" színezetű színházi évadában elsőként Yasmina Reza Művészet című egyfelvonásosát viszik színre a mai napon. A színház épületének átalakítása miatt a premiert a Márai-stúdióban tartják.

Reza műve látszólag egy fehér festmény körüli perpatvarról szóló kortárs komédia, valójában azonban azt mutatja be, minek is látjuk egymást, mire építjük a kapcsolatainkat. Egy új törekvés kezdetét is jelenti, hogy a Thália vezetése a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház jelentős alkotóját, ¼ubomír Vajdièkát bízta meg a darab rendezésével. „Az a cél vezérel, hogy társaimmal együtt beforgassam, visszaforgassam a színházat a szlovák színházi köztudatba” - mondta a Hírek.sk-nak Czajlik József, a Thália színház igazgatója.

Persze nem csak ezért bízták a darabot Vajdièkára. A rendezőről köztudott, hogy szerelmese a francia könnyedséggel fogalmazott humornak és imádja Yasmina Reza stílusát. „A szerző sajátossága, hogy az édesanyja budapesti, de ő már elsajátította a remek francia dialógust, aminek köszönhetően bárhol érdekes lehet” - magyarázta ¼ubomír Vajdièka.

A darab cselekménye azzal kezdődik, hogy egy háromtagú baráti társaság egyik tagja, Serge méregdrágán megvásárol egy fehér alapon fehér csíkokat ábrázoló festményt. A három barátot Petrik Szilárd (Serge), Dudás Péter (Marc) és Nádasdy Péter (Yvan) alakítja. „Tulajdonképpen az alapszituáció nem is igazán a művészetről szól, hanem a mindennapjaink konfliktusairól, arról, hogyan gyártjuk a konfliktusokat” - mondta portálunknak Dudás Péter színművész.

A kép nyilvánvalóan csak ürügy arra, hogy megtörténjen egy "hatalmas egymás fejére olvasásos lavina" - mutatott rá Petrik Szilárd, aki a vitatott festményt megvásárló Serge-et alakítja. „Én vagyok az, aki mindig oldja a konfliktusokat, aki arra ügyel, hogy minden rendben legyen. Aztán jön ez a fehér képes sztori, amit már én sem tudok kezelni” fűzte hozzá Nádas Péter.

A minimalista színpadkép és rendezés tág teret hagy a színészek játékának. A kortárs francia vígjáték "prömierjét" a Thália Színház átalakítása miatt a Márai stúdióban tartják.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.