A felvidéki magyar színész
Bár a naptár nem jelzi, piros betűs ünnep november 17-e a szlovákiai magyar színházkedvelő közönség életében. Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Dráfi Mátyás, a felvidéki magyarság máig sem Kossuth-díjas színművésze.
Bár már rég megtehetné, hogy megérdemelt nyugdíjas éveit töltse, a mai napig nem lett hűtlen a színházi deszkákhoz, folyamatosan dolgozik. Játszik anyaszínházában, a komáromi Jókaiban, ahogy az általa alapított Teátrum színházi polgári társulás dolgait is intézi.
Nem sokan tudják, hogy Gömörből indult. Édesapja, aki azon a napon halt meg, amikor ő napra pontosan 80 éve megszületett Galántán, Egyházasbáston volt kántortanító. De a háború az ő életükbe is alaposan beleszólt. A háború befejeztével mégis jó kezekbe kerül, hiszen Lőrincz János lesz a nevelőapja Pozsonyban, aki ismert alakja a helyi magyarságnak, s ahogy Dráfi Mátyás, sokan mások is neki köszönhetik, hogy a színház egy életre elvarázsolta őket. Miután a MATESZ-ban látják kivételes tehetségét, nem szívesen engedik el a pozsonyi főiskolára sem, hiszen szükségük van rá. Végül Thirring Violával, Galán Gézával és Beke Sándorral végez, s a hatvanas évek közepétől mindannyian meghatározó egyéniségei lesznek a felvidéki magyar színjátszásnak.
Dráfi nemcsak főszerepek egész sorát játssza el, hanem a prágai tavasz lázas időszakában igazgatója is lesz szeretett színházának. A rövid igazgatói kitérő nem lesz sikertörténet, hiába álmodik egy új szellemi központról, társulata kettészakad, s egy része elmegy Kassára színházat alapítani. A színházból „mindössze” színpad lesz, igaz, megalapozza a húsz évvel később önállósuló Thália Színházat. Major Tamástól tudjuk, a színház nem szelíd intézmény, tele van sértésekkel és sértődésekkel, így Dráfi lemond, s egy ideig csak a szerepeire koncentrál. Majd a nyolcvanas évek elején egy ideig arra sem. Elmegy főállású népművelőnek.
Fontosabb színpadi szerepeit szinte lehetetlen felsorolni, olyan sok volt belőlük. Maradjunk csak pár kivételes alakításnál: Proctor a Salemi boszorkányokban, a címszerepet adja Felkai Ferenc Madách című művében, Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájában Kolhaas Mihály, Háy Gyula Isten, császár, paraszt című művében Husz János és Žižka, s nem mellesleg a My Fair Lady című musicalben, Beke legendás rendezésében, Doolitle. Figyelemre méltó színészi teljesítménnyel lopta be magát a közönség szívébe Tevje szerepében a Hegedűs a háztetőn című műben, de kiváló Peachum a Koldusoperában, Bertolt Brecht darabjában, de megtalálja őt Shakespeare is, Othellót és Coriolanust is eljátszhatja. Ő a Főszínész Ébert Tibor Esterházy című darabjában, közvetlenül a rendszerváltás után, de még Ádám bőrébe is belebújhat egy másik Sütő-darabban, a Káin és Ábelben. S amikor épp nem a komáromi deszkákon játszik, megfordul Győrben, Kassán, Székesfehérváron és Budapesten. A Vígszínházban Eszenyi Enikő rendezésében, a West Side Storyban adja Doc szerepét Kölgyesi Györggyel felváltva.
A tájoló színháznak induló MATESZ a rendszerváltás után kőszínházzá „vedlik”, és Dráfi egyre ritkábban mozdul ki a városból. Pár évvel később a társulat idősebb tagjait is „kivonják a forgalomból”, így az akkor már „hatvankodó” Dráfi úgy dönt, saját társulatot alapít. Felújítja az Iglódi István által megrendezett Csókos asszonyt, s ezzel indul el azóta is folyamatosan tartó önálló útjára a Teátrum színházi polgári társulás, amely mintegy húsz bemutatón van már túl, s az eltelt két évtizedben bejárta a Felvidéket Pozsonytól a keleti végekig. Ősbemutatók mellett ismert operettek, sőt még Erkel Bánk bánja is színre kerül a családi vállalkozásban, amelyet a művész felesége tart „karban”, de egyes előadásokban színpadra léptek Dráfi lányai és unokái is. S bár a Covid megnehezítette a Teátrum életét is, ma is járják a Felvidéket a Háry Jánossal.
A Komáromi Jókai Színház jelenlegi vezetése tudja, nem nélkülözhet ilyen kaliberű művészt, vírus ide vagy oda, Dráfi Mátyás főszerepet kapott A vén bakancsos és fia, a huszár című, Eperjes Károly rendezésében színre került népszínműben, ahogy a most is futó, A beszélő köntös című Lakatos Róbert-musicalben. De ma is alig van olyan jelentős komáromi vagy pozsonyi rendezvény, ahol ne jelenne meg, hogy kivételes hangjával hitet és reményt öntsön az egyre fogyatkozó közönségbe. E sorok szerzője maga is több alkalommal dolgozhatott vele, egy-egy Hrabal- és Hamvas-est után az Egy mondatok című műsorban, ahol lelkes amatőrök társaságában (Juhász László, Marek Adrienn és Döme Sándor) szólaltatta meg Aragon, Illyés Gyula, Márton László és Batta György verseit.
Alig egy hónapja találkoztunk utoljára Rimaszombatban egy emlékesten, ahol a Szózatot halhattuk még mindig fenséges orgánumán. Szlovák részről érdemes művész, s bár magyar részről „még mindig csak” Jászai-díjas, ő mindannyiunk felvidéki magyar színművésze.
Isten éltesse még köztünk nagyon sokáig (a színpadon is)!
