2018. április 23., 12:36

A Broadwayn is debütált a Harry Potter-darab

A Broadwayn is sikerrel debütált a hétvégén a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darab. J. K. Rowling, a színmű társszerzője, a Harry Potter-regények írója a New York-i premieren elmondta: nem tervezi a darab folytatását.

201706261701220.harry-potter-20-.jpg

Az írónő hangsúlyozta, hogy a regényfolyam után a kétrészes darabbal már tényleg mindent elmondott, amit a varázslótörténettel el akart mesélni - idézte a szerzőt a Variety.com.

A Londonban kilenc Laurence Olivier-díjjal kitüntetett Harry Potter és az elátkozott gyermek című színművet április 22-től játsszák a felújított New York-i Lyric Színházban. Az előadás megvalósításának teljes költségvetése - a színháznak a darabhoz való átalakításával együtt - meghaladta a 68 millió dollárt  s ezzel a legdrágább nem musicalprodukció lett a Broadway történetében.

A Jack Thorne színművéből John Tiffany rendezésében műsorra tűzött dráma a brit fővárosban hatalmas sikert aratott, s már csaknem két éve játsszák. Rowling hét regényben írta meg a varázslófiú, Harry Potter történetét, a színmű viszont a regények cselekményét felhasználva már Potter és barátai felnőttkorában játszódik, és főhősei a Roxfort Varázslóiskolába járó gyerekeik.
"A hetedik, befejező regény epilógusából már kiderülhetett - mondta el New Yorkban Rowling -, hogy Albus, Harry fiának sorsa érdekelt a továbbiakban." Hozzátette: a darabbal teljessé vált a történet, és úgy érzi, az már "cinikus húzás" lenne, ha Harry unokáinak történetét is megírná.
Az Entertainment Weekly beszámolója szerint Rowling a könnyekig meghatotta a darab szereplőit, mikor a bemutató előtt meglátogatta a társulatot.
Az írónő elárulta, hogy a Broadway-premierrel együtt már 16. alkalommal látta a darabot. A bemutatón Chris Rock, Liev Schreiber, Brooke Shields, Glenn Close és Whoopi Goldberg is részt vett.
A Potter-univerzum a filmek világában tágul tovább: novemberben mutatják be a mozik a Legendás állatok folytatását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.