A bor filozófiája a Vasmacska Stúdiószínpadon
Hamvas Béla A bor filozófiája című könyve kultikus értéket képvisel a borivók körében. Nemcsak azok számára remek olvasmány, akik életében a borivásnak helye van, hanem fontos útmutató lehet kezdőknek, s azoknak is, akik nem csak a borivás mikéntjére keresik a választ.
Hamvas a bor apropóján Istenről is beszél. Istenről, szertartásról, ünnepről. Arról, hogyan lesz a hétköznapiból isteni, a profánból szakrális, mert „végül is ketten maradnak: „Isten és a bor”.
Rátóti Zoltán és Huzella Péter életében jó ideje fontos szerepet játszik a Hamvas Béla által is sokra tartott nedű. A bor szeretetéből és Hamvas Béla iránti tiszteletből született az előadás, melynek kezdetben a Komédium Színház adott otthont.
Rátóti Zoltán Hamvas szöveigeiből szemezget. Ellenpontként, vagy éppen oldásként Huzella Péter bordalokat énekel. Hamvas Béla és Márai Sándor különleges és mély humorral átszőtt gondolatai mellett Tinódi, Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Márai és Zalán Tibor elénekelt versei hangzanak el az est során.
Az előadás a Vasmacska Stúdiószínpad Gyöngyszemeink címet viselő színházi – irodalmi sorozatának harmadik része. Belépőjegyek korlátozott számban még kaphatók a színház pénztárában.