A 80 éves Dráfi Mátyás köszöntése
Mi a csoda, mi a tehetség mértéke? – ez a kérdés többször is felvetődött szerdán este Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, ahol a 80 éves Dráfi Mátyást köszöntötte Lakatos Róbert, a vmk igazgatója, Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, a színház társulata és Keszegh Béla, Komárom város polgármestere.
Jókívánságaikat nem csak prózában mondták el: Lakatos Róbert hegedűjén a Ha én gazdag lennék szólalt meg a Hegedűs a háztetőnből – Tevje, a tejesember az ünnepelt egyik feledhetetlen szerepe volt a komáromi színpadon –, majd később a társulat is a musical egyik betétdalával (Hajnal, alkony) köszöntötte Dráfi Mátyást, aki november 17-én töltötte be a nyolcvanat.
Gál Tamás Kosztolányi Dezsőtől A komédiás dala megzenésített változatával gratulált a szlovákiai magyar színházművészet legendájának. Szabó Viktor József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét adta elő.
„»Micsoda? Vagyis: mi a csoda? – mondjuk mi magyarok, mikor kérdezünk. Semmi egyébre ez a kérdésforma úgy rá nem illik, mint arra a csodálatos valamire, amit egy szóban színésznek nevezünk« – írja Jászai Mari.
Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színész egy interjúban így magyarázza a színészparadoxont: este hétkor papírkoronát teszel a fejére és elhiszi, hogy ő a király. Ez még hagyján. De a néző is elhiszi.
Dráfi Mátyás nyolcvanéves. A nyolcvan évből hatvanhármat színpadon, színházban töltött. A színpadon, mely nem az élet hű ábrázolása, hiszen a színpad több, mint az élet. Magasabb rendű élet. Az élet java. Jóból és rosszból a java: fölemelkedés abba a világba, amelybe vágyunk és amelytől olyan távol élünk.
Mit jelent ez a 80 év egy színész és egy közösség életében? Vajon mi a csoda mértékegysége? A siker? Pontosan tudjuk, hogy ezt mennyi külső tényező határozza meg. A jó kritika? A szakmai és közéleti kitüntetések? Dráfi Mátyás pályáján a felsorolt mértékegységek bőséggel jelen voltak? De ez méri, mutatja a csoda mibenlétét? Vagy az a megmagyarázhatatlan jelenlét, ahogy egy alkotó, egy művész beíródik a közösség tudatába, emlékezetébe?
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Dráfi Mátyás a felvidéki magyar közösség életében egyike ezeknek a »természetfeletti« személyiségeknek. Életkortól, régiótól, műveltségtől és munkakörtől függetlenül mindannyiunk emlékezetében, tudatában ott van: a SZÍNÉSZ. Csupa nagybetűvel.
Alighanem ez lehet a mértékegység.
A többi már csak színháztörténet, adalékok, tények…” – hangzott el egyebek mellett a fiatal pályatárs beszédében.
Az ünnepeltet pályája emlékezetes állomásairól Varga Emese, a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője kérdezte. Dráfi Mátyás egyebek mellett nagy szeretettel emlékezett vissza első találkozására a Matesszel, amikor 1954-ben, Érsekújvárott Tarics János adott örök útravalót az akkor 12 éves fiúnak: Szlovákiában magyar színésznek lenni különleges dolog; egyet ne felejts el – adnod kell. S hogy milyen tanácsot adna Dráfi Mátyás maa fiatalabb kollégáknak? Azt, hogy nem szabad megragadni Komáromban, hogy utazni kell, el kell vinni a színházat a közönséghez.
Az esten köszöntötte a jubiláló színművészt Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, aki a felvidéki magyar színház- és előadó-művészet, az egyetemes magyar kultúra magas szintű művelése, valamint közösségteremtő tevékenysége elismeréseként Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár díszoklevelét adta át Dráfi Mátyásnak.
Csatlakozott a köszöntéshez Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója, valamint – „földiként” – Mézes Rudolf, a Csemadok Galántai Területi Választmányának a titkára is.
