2014. június 20., 18:25

61. évadját zárta a Komáromi Jókai Színház

RÉVKOMÁROM. Június 20-án a Vasmacska Stúdiószínpad termében tartotta meg 61. hivatalos színházi évadzáróját a Komáromi Jókai Színház társulata.
201406201824470.jokai01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Bár hivatalosan véget ért az évad, a társulatra jövő szerdán még vár a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja és június 29-én a „Made in Hungária“ című musical utolsó előadása is.

Tóth Tibor színházigazgató évadzáró beszédében kifejtette, hogy a 61. évad az előző, jubileumi évadnál sokkal visszafogottabb és kisebb költségvetésből megvalósuló, ám művészileg tartalmas és nívós volt. A műfaji sokszínűséget bizonyítja, hogy az abszurd drámától kezdve az operetten át a klasszikus Shakespeare-műig változatos produkciókat készítettek.

A jelenlevők a Majorfalvi Bálint színművész által összeállított videó-prezentáció segítségével idézhették fel a 2013/14-es évadban bemutatott 5 saját színházi előadást, amelyeket Varga Emese, az intézmény dramaturgja részletezett. Elsőként Harold Pinter „Árulás“ című abszurd drámáját Valló Péter Kossuth-díjas rendező vitte színre, amely továbbra is műsoron marad, s a társulat ezt a darabot mutatja be a kisvárdai színházi fesztiválon is. Ezt követően főként a gyermekek örömére Kárpáti Péter és Václav Ètvrtek „Rumcájsz, a rabló“ című mese-előadása következett, Naszlady Éva rendezésében. Harmadikként Huszka Jenő és Martos Ferenc „Lili bárónő“ című, Méhes László Jászai Mari-díjas rendező által rendezett operettjében hangzottak fel az örökzöld dallamok. Azután Bereményi Géza „Az arany ára“ című művét Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas rendező irányításával mutatta be szinte az egész társulat. A direktor szerint ez a produkció volt „az évad kézjegye“, azaz a legfontosabb előadásuk, amely a Határon Túli Magyar Színházak budapesti seregszemléjén is nagy sikert aratott. Utolsó darabjuk pedig „A velencei kalmár“ című Shakespeare-mű volt, amelyet Szőcs Artur rendezett.

A videós összegezés után Méhes László, a révkomáromi társulat Jászai Mari-díjas főrendezője értékelte a végéhez közeledő évadot. Hangsúlyozta: a Jókai Színház jellege nem lehet más, mint népszínházi karakter, miközben szórakoztató és gondolati színháznak is kell lennie. „Fontos azonban az, hogy a hangsúlyokat hová helyezzük! Ebben az évadban egy személyes vezetői kurázsi eredményeként 5:1 lett a gondolati színház javára, s ez a következő évadban is így lesz“ – tudatta nem titkolva a darabválasztás miatti örömét a főrendező. Hozzáfűzte: a magyarországi színházak túlnyomó többségében ez éppen fordítva van, azokban inkább a szórakoztató előadásokból van több.

Tóth Tibor az idei évadot jellemző statisztikai adatokkal rukkolt elő. Elhangzott, hogy a 2013/14-es évadban összesen, tehát a vendégprodukciókkal és a filmklubbeli vetítésekkel együtt 203 előadásra került sor. Ebből 162 volt a révkomáromi társulat saját előadása: 108 esetben a székhelyükön, 28 alkalommal más belföldi helyszínen, 26-szor pedig Magyarországon vendégszerepeltek, így a hazai és a külföldi kiutazások az összes fellépéseik 33 százalékát képezték. Továbbá 22 vendégelőadást és 19 filmvetítést láthatott a közönség. Az intézményben vendégszerepelt a kassai Thália Szánház, a pozsonyi Astorka, a Budapesti Nemzeti Színház, József Attila Színház és Thália Színház, a Rózsavölgyi Szalon, valamint a Soproni Petőfi Színház, két ízben tartották meg az Érsekújvárból Révkomáromba áttelepedett „Korzár-klubot“, egy alkalommal pedig a Rév zenekar koncertezett a színházban.

Az idei nézőszám a tavalyinál kevesebb, 56 456 volt, ebből 51 423-an a saját, 5 033-an pedig a vendégprodukciókon vettek részt. A színházigazgató a csökkenést azzal magyarázta, hogy a jubileumi évad során a kísérőrendezvényeik iránt is sokan érdeklődtek. Idén 271 563 euróra a saját előadásaik, 46 616 euróra pedig a vendégfellépések során tettek szert, így az évad bevétele összesen 318 178 eurót ért el. Tóth szerint egyre jobban felértékelődik a saját bevétel jelentősége, ami saját produkciók gyártását teszi lehetővé. Ugyancsak örvendetesnek tartja, hogy bár elképesztő munkával, ám ez alkalommal is 30 ezer euró feletti pénzadományt sikerült szponzoroktól szerezniük.

Dobai Tibor mérnök, a színház gazdasági igazgatója beszédében leszögezte: a Nyitra megyétől kapott anyagiak csak a bérek és a rezsiköltségek kifizetésére elegendőek, de a saját előadások költségeit maguknak kell kitermelniük, amit „oroszlánmunkának“ nevezett. Egyúttal köszönetet mondott az „igát nehéz időkben is húzó“ munkatársainak, akiknek megígérte, hogy a béralaphoz egyelőre nem nyúlnak (nemrég 6-8 százalékkal emelték a művészeti és más dolgozók bérét is), de előfordulhat, hogy más területeken anyagi módosításokra lesz szükség.  

Ezt követően Varga Emese dramaturg szólt a tavaly szeptemberben meghirdetett drámapályázatról. Az intézmény a felvidéki magyarság sorstörténetének alakulásával foglalkozó színpadi librettókat várt a szerzőktől. A meghirdetett határidőig, 2014. március 15-ig azonban csak 4 pályamű érkezett, amelyeket a Solténszky Tibor–Tóth László–Forgács Miklós összetételű zsűri értékelt. Végül úgy döntött, hogy teljes mértékben csak egy pályamű felel meg a kiírásnak. Gál István „Felvidéki össztánc“ című identitáskérdésekkel foglalkozó művét a 3. díjjal jutalmazták.

A továbbiakban Tóth Tibor direktor a 2014/15-s évadban bemutatandó darabokról szólt. Elöljáróban kijelentette: népszínházi profiljukkal a továbbiakban is a közönségnek és a szakmának egyaránt szeretnének megfelelni. Minimalizált személyzettel, de nagyon erős művészegyüttessel akarják az eddig elért szintet tartani.

Először szeptember 10-én a Pille Tamás által rendezendő „A három kismalac“ című zenés bábjátékot mutatják be. Majd Székely Csaba, kortárs szerző „Bányavirág“ című darabjával rukkolnak elő (rendezője: Keszég László), amely 2012-ben elnyerte a legjobb új magyar dráma díját. „A kilátástalanság, a viszonzatlan szerelem és az önpusztítás drámája ez, amelyen a fekete humor elemei miatt derülni is lehet“ – mondta el a színházigazgató, hozzátéve: az előadás olvasópróbái már június 23-án, hétfőn elkezdődnek, a bemutatót pedig szeptember 26-ra tervezik. Azután Mikszáth Kálmán „Különös házasság“ című regényének Závada Pál által átírt változatát november 7-én mutatják be. Az „igaz szerelem és a tekintélyüket féltő papok drámáját” Valló Péter rendezi. Spiró György „Csirkefej“ című tragikomédiáját Forgács Péter rendezi. A Magyarországon nagy sikerrel bemutatott történet az állami gondozott gyermekek megdöbbentő, durva világába kalauzolja el a közönséget, bemutatóját talán még decemberben megtartják. Február elején mutatják be Bulgakov „Álszentek összeesküvése“ című művét, amelyet Martin Huba rendez, bemutatva a zsenik kibontakozásának rögös útját. A következő évad minden idők egyik legszórakoztatóbb és legcsípősebb francia komédiájának, az „Õrült nők ketrece“ című mű musical-változatának a bemutatásával zárul, amelyet Méhes László Jászai Mari-díjas főrendező neve fémjelez.

Bár az igazgató csalódásának adott hangot amiatt, hogy a Vasmacska Stúdiószínpadjuk előadásai kapcsán csak 160 stúdióbérletest tartanak nyilván, ám számukra is nívós meglepetéseket tartogatnak. Azokkal kapcsolatban még csak annyit árult el, hogy Kulka János, Stohl András, Lukács Sándor, Szabó Győző és több más budapesti színművész is fellép majd az új évad stúdiódarabjaiban. Az ezzel kapcsolatos részletek az augusztusi bérlethirdetésig kiderülnek. Bővebb tájékoztatással a 421-35-7908150-es telefonszámon is szolgálnak.

Miután Tóth Tibor köszönetet mondott az intézményből távozó három munkatársának, a nyugdíjba vonuló Váradi Adolf karbantartónak, a pályamódosítást választó Szűcs Klaudia kellékesnek és a betegszabadságra kényszerülő Štefánik Denisza varrodavezetőnek, az évadnyitókon hagyományos szavazásokra került sor. Az évad legjobb műszaki dolgozójának járó díjat a színház műszaki munkatársainak a voksai alapján Váradi Adolf kapta. A legtöbb előadásban szereplő színész „színészrobot díját“ Tarr Renáta és Majorfalvi Bálint vehette át, mindketten 142 alkalommal léptek fel. Az évad legjobb alakításáért járó díjnak ez alkalommal Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész örülhetett, aki az adományozó Ferenczy Anna érdemes művész, a Jókai Színház Örökös Tagja kezéből vehette át a díjat.

201406201824470.jokai01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.