2015. szeptember 10., 17:37

5. Kútfeszt – Jubileumhoz méltó nyitány volt a Rükverc

RÉVKOMÁROM. Lakatos Róbert brácsaművész, a kassai Thália Színház zenei vezetője Gál Tamás hetényi színművész-rendezővel, a Csavar Színház megalapítójával együtt immár ötödször rendezi meg a Kútfeszt elnevezésű zenei-színházi fesztivált Révkomáromban. A szerdától vasárnapig tartó rendezvény második alkalommal önálló, már nem a Komáromi Borkorzó részét képezi.
201509101706220.kut01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A fesztivál elsődleges célja a felvidéki művészeti értékek bemutatása, miközben a szervezők nívós magyarországi vendégprodukcióknak is helyet adnak. Az idei jubileumhoz méltó nyitánynak bizonyult a kassai Thália Színház által szerdán este a Jókai Színházban nagy sikerrel bemutatott Rükverc című tragikomédia, Kerékgyártó István műve, amelyet Czajlik József színházigazgató rendezett. A kisvárdai közönségdíjjal és szlovák színházi fesztiválokra szóló meghívásokkal is büszkélkedhető produkció főszereplője Gál Tamás, akit emlékezetes Vidra Zsolt-alakításáért a szlovákiai színházi élet legjelentősebb szakmai elismerésére, Deszkák-díjra (Dosky 2015) jelölt 36 színházi kritikus. A díj történetében először fordult elő, hogy magyar esélyes is van a jelöltek között, amely gesztussal a szlovák színházi szakma végre elismerte az itteni magyar hivatásos színjátszás létét és színvonalát.

A Rükverc című előadás a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról elhozta a közönségdíjat. Továbbá meghívást kapott a Közép-Kelet-Európa egyik legrangosabb fesztiváljának számító Színházi Nyitrára (Divadelná Nitra), valamint a turósszentmártoni Érintések és kapcsolatok (Dotyky a spojenia) elnevezésű fesztiválra, amely a szlovák színházi szakma legjelentősebb seregszemléje. A színházi kritikusok a legjobb férfi alakításért járó Deszkák-díjra jelölték Gál Tamás színművészt, akit korábban más ítészek beválasztottak a 100 legsikeresebb felvidéki személyiség közé. „Ez nagyon szubjektív rosta, mert nálam sokkal sikeresebb emberek is élnek Felvidéken. Én elsősorban háromgyermekes apaként tartom magam sikeresnek“ – jegyezte meg a sikertörténeteket tartalmazó könyv megjelenése kapcsán a színész. 

Ez alkalommal egy tőle távol álló lecsúszott figurát kellett alakítania, de az eredmény láttán elmondható, hogy ez sem okozott számára különösebb nehézséget. „Hála Istennek tőlem távol áll ez a figura, de egy színésznek mindenféle szerepet el kell tudni játszania, amit ráoszt a sors. Vidra Zsolt megformálásakor mások életéből merítettem“ – nyilatkozta portálunknak a művész.

Úgy véli, hogy a Thália színház produkcióját végignéző 36 színikritikus a turócszentmártoni fesztiválon talán azért figyelt fel erre az alakítására, mert a darabban egy egész emberéletet kellett végigjátszani, miközben az egészséges gyermekből egy idős emberi roncs válik.

„Számomra az jelentett nagy kihívást, hogy egyazon előadáson belül a különféle korú Vidra Zsoltot kellett megformálnom, 10 évestől 60 éves koráig. A turócszentmártoni fesztiválon egy kritikus a fesztivál legjobb produkciójának tartotta az előadásunkat. Talán nem véletlenül, hiszen a Rükvercet a Czajlik József rendező által összehívott kiváló hazai magyar színészekkel együtt négy hónapig próbáltuk. Alaposan elmélyültünk a témában, aminek meglett az eredménye. Sok ember közös munkájának eredménye, hogy idén engem is jelöltek a Deszkák-díjra. Köszönet ezért Czajlik József rendezőnek és Forgács Miklós dramaturgnak is”” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak Gál Tamás, aki a kritikusok legtöbb jelölését harmadmagával együtt kapta meg. Robert Rothtal (II. Mojmír, avagy a birodalom alkonya, Szlovák Nemzeti Színház) és Jakub Rybárikkal (A hűtlen gazdasszony, Andrej Bagar Színház) mérkőzhet a 2014/ 2015-ös színházi évad legjobb férfi alakításáért járó díjért.

 „Nagyon erős ez a mezőny, hiszen Robo Roth barátom a Szlovák Nemzeti Színház vezető színésze és a 30-40-es korosztály azon utolsó mohikánja, aki eddig semmiféle összegért egyetlen filmsorozatban sem volt hajlandó szerepet vállalni. Egész életét feltette a színházi színjátszásra, aminek meg is van az eredménye. Már többször is jelölték őt Deszka-díjra, és kétszer meg is kapta azt. Ebben a kategóriában legesélyesebbnek most is őt tartom. Velem is Robo tudatta, hogy idén én is felkerültem a jelöltek listájára” – árulta el a továbbiakban. Hozzáfűzte: már magát a jelölést is, amit hivatalosan jegyeznek, azaz belekerül a szakmai életrajzába, nagy megtiszteltetésnek és szakmai elismerésnek tartja. „A végső döntés pedig szubjektív dolog, csak hajszálakon múlik, hogy melyikünk is kapja a díjat“ – jegyezte meg.

Gál Tamás az 5. Kútfeszt további műsorára áttérve reményét fejezte ki, hogy Lakatos Róberttel együtt sikerült jó műsort összeállítanunk, amit élvez majd a közönség. „A rendelkezésünkre álló, évről évre kevesebb pénzből igyekeztünk olyan fesztivált összehozni, amely során minden korosztály képviselői megtalálják a számukra vonzó programokat. Idén első alkalommal a Rév-Magyar Kultúra Háza előtti szabadtéri színpad lesz a helyszín, ahol zenei és színházi produkciók váltják egymást. Kivételt a tegnapi színházi előadáson kívül csak a Ritka Magyar Folkband csütörtökön 20 órakor kezdődő táncháza képez, amelyre az Európa-udvar borozójában kerül sor“ – magyarázta.

Szeptember 11-én, pénteken 18 órakor Laboda Róbert barátaival együtt Slam Poetry-estet tart, ahol rajta kívül Horváth Kristóf "színész bob", Kemény Zsófi és Pion István is fellép. Este nyolctól a párkányi Varjos zenekar Lakatos Róbert vendégszereplésével koncertezik, fél tíztől pedig Varkos-táncház kezdődik a Révben.

A szervezők szeptember 12-én 18 órától a Kútfesztek közkedvelt "Itt és most" impróestjének adnak helyet, amely során Molnár Xéniát, Gál Tamást és Ollé Eriket láthatják-hallhatják az érdeklődők. A jubileumi Kútfeszt sztárvendégeként Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet 20 órától ad koncertet.

A szombati műsor két tehetséges felvidéki zenész, Emmer Péter és Vidovenec Marek 21.30-kor kezdődő nosztalgiabulijával zárul.

Az 5. Kútfeszt zárónapja, szeptember 13-a kicsiknek és örökifjaknak szánt mesenap. Vasárnap három órától a hetényi Csavar Színház, fél öttől a Marica Bábszínház, hattól pedig a szintén hetényi Écsi Gyöngyi szórakoztatja majd a fesztiválozókat. A Borozóban és Rév szabadtéri színpadán zajló műsorok ingyenesek.

A Rükverc című darabot, azaz Vidra Zsolt haláltól születésig tartó fordított életútját pedig a Thália Színház nyugat-szlovákiai turnéja keretén belül a Szlovák Nemzeti Színházban és a Jókai Színházban aratott sikere után csütörtökön Dunaszerdahelyen, majd Zselízen is bemutatják. Gál Tamásnak szeptember 20-án, vasárnap szurkolhatunk, amikor sor kerül a Deszka-díjak ünnepélyes átadására Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színház új épületében. Az ünnepséget a Szlovák Rádió és Televízió  (RTVS) kettes tévécsatornája egyenes adásban közvetíti.

201509101706220.kut01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.