2012. november 21., 10:39

Világsztárok finanszírozzák a Havel-gobelint

PRÁGA. Világhírű zenészek állják annak az óriásgobelinnek a költségeit, amelyet december 9-én lepleznek le Václav Havel volt cseh államfő tiszteletére a róla elnevezett prágai repülőtéren.
Az 5 méterszer 4,25 méter nagyságú gobelint Petr Sís cseh művész terve alapján készítették el, és másfél millió koronába (16 millió forint) került. Az összeget az egykori emberi jogi harcosból és disszidens drámaíróból lett köztársasági elnök nagy barátai és tisztelői adták össze: Bono és The Edge a U2 együttesből, Peter Gabriel, Sting és Yoko Ono.

"A művészek a gobelin elkészítésének támogatásával Václav Havel iránti tiszteletüket akarták kifejezni" - jelentette ki Eva Krejcí, a Václav Havel Repülőtér szóvivője. Közlése szerint a gobelin a repülőtér 2. termináljának utascsarnokát fogja díszíteni.

A gobelint hivatalosan december 9-én leplezik le. A támogató művészeket is meghívták az ünnepségre, de részvételüket eddig nem erősítették meg. "A gobelin megalkotását Bill Shipsey, az Art for Amnesty International alapítója kezdeményezte" - mondta Krejcí.

Korábbi, nem hivatalos értesülések szerint a gobelin Petr Sís Utolsó fogadás című képét fogja ábrázolni, amelyet a művész a Hospodárské Noviny című vezető cseh gazdasági és politikai napilap számára készített Havel tavaly decemberi halálakor.

Bono a repülőtérnek küldött üzenetében leszögezte: kevés olyan szerző van a világon, aki az általa leírtakat tetteiben is megvalósította.

"Václav Havel zenekarunk számára ihletet jelentett, akárcsak a politikusok és a költők számára. Örülünk, hogy a barátunknak tudhattuk. A gobelin újabb jó alkalom mindenkinek a gyönyörű Prága meglátogatására" - üzente The Edge.

"Havel fáradhatatlan igyekezete ahhoz a világhoz vitt közelebb minket, amely támogatja a szabadságot és az emberi jogokat, mégpedig mindenki számára. Ezért van az, hogy Václav nagyon hiányzik nekünk" - nyilatkozta cseh újságíróknak Sting.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.