2012. május 12., 22:56

VIII. Felvidéki Országos Rovásírásverseny Vásárúton

VÁSÁRÚT. Vásárúton rendezték meg a VIII. Felvidéki Országos Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó döntőjét, melyen 4 kategóriában 47 diák mérte össze tudását. A rovásírást szakköri tevékenység keretén belül tanulják a diákok.

A rovásírás újraélesztését komoly kutatáómunka előzte meg.  „Az egyik legidősebb rovásemlékünk, amit hivatalosan is elfogadnak a rovásszakértők, a tatárlaki korong, amit 7-8 ezer évesre tesznek, de ennél sokkal érdekesebb az a felfedezés, amit manapság bosnyák piramisokként emlegetnek, ugyanis a Nap Piramisban talált jelek nagyban hasonlítanak a mi magyar rovásjeleinkre" - mondta portálunknak PaeDr. Salgó Gabriella, aki maga is tudományos szinten űzi a rovásírás kutatását.

Elek Ilona felkészítő pedagógus szerint a gyerekek számára játék a rovásírás elsajátítása. "A gyerekek titkosírásként használták, és szinte 2-3 óra alatt megtanulták a betűket róni. Így tudtak írni olyan üzeneteket váltani, amelyeket a felnőttek nem tudtak megfejteni" - magyarázta.

Az országos rovásírásverseny döntőjében a kilencedikes tanulók és gimnazisták versengtek 4. kategóriában. Az első helyezett az udvardi Turák Krisztián lett, hibapont nélküli munkájával. Portálunknak elmondta, már hat éve foglalkozik a rovásírással. "Azért sajátítottam el, mivel a rovásírás nemzeti kincsünk. Úgy érzem, hogy sokkal kultúráltabb és műveltebb ember lettem, amióta elkezdtem foglalkozni a rovásírással."

Vásárúton a verseny napján rovásírásos üdvözlőtáblákat helyezett el a falu határában, a főútvonalak mentén a Vásárútért Polgári Társaság és a helyi önkormányzat. A táblákat Németh János asztalosmester készítette. A négy nyelvű üdvözlőfeliraton kívül Vásárút község közel egy évezrede használt megnevezése van rájuk vésve rovásírással. Zsoldos Roland polgármester a táblaavatáson kiemelte, az európai színvonalú tábla azt is tanúsítja, hogy a település vállalja ősei örökségét, és őrzi hagyományait.

Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke kiemelte: ahol a Kárpát-medencében magyar rovásírásos településjelző táblák vannak, egyértelmű mindenki számára, hogy az adott községet magyar emberek lakják. A Felvidéken elsőként a Palóc Társaság vállalta fel a rovásírásos táblák elhelyezését. Az elsőt Ipolybalogon avatták fel 2010-ben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.