2011. június 18., 13:32

Vidéki Múzeumok éjszakája Magyarországon

FERTÕD, GÖDÖLLÕ, DEBRECEN, PÉCS. Az idén két alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját Magyarországon. Június 18-án a vidéki, június 24-én pedig a fővárosi kulturális intézményekbe lesz szabad a belépés. Az állam 20 millió forinttal, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pedig 3,2 millióval járult hozzá a rendezvénysorozathoz.

„Egyedülálló lehetőség, hogy az érdeklődők ne kényszerüljenek választásra a vidéki és a fővárosi programok között” – hangsúlyozta a két időpont előnyét Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Elárulta, hogy már annak gondolata is felmerült, hogy – siker esetén – 2012-ben is szétváljon a vidéki és a fővárosi rendezvény.

A 277 vidéki és fővárosi intézményben közel kétezer program zajlik. Ezekre az idén is egységes karszalaggal lehet belépni, amely felnőtteknek 1400, gyerekeknek – 6 éves kor felett – 600 forintba kerül. Vidéken a helyszínen, az adott intézményben vásárolhatnak belépőjegyet a látogatók.

A Gödöllői Királyi Kastélyban június 18-án ingyen lehet bemenni a palota kertje alatt található második világháborús „Horthy-bunkerbe”.

A Szentendrei Múzeumok és Galériák Éjszakáján 40 helyszínen 60 program várja az érdeklődőket. Ismét megnyílik a Vajda Lajos Múzeum, méghozzá két kiállítással: Vajda Lajos és az Európai iskola szentendrei mestereinek alkotásaiból, valamint Ferenczy Béni és Noémi műveiből nyílik tárlat. A Czóbel Múzeum Meztelen valóság című anyagát - aktszobrokat és aktgrafikákat - rendhagyó helyszínen, egy műtárgyszállító kamionban állítják ki. Lesz éjszakai galériatúra és szabad bejárás a Szentendén alkotó művészek műtermébe: a Régi művésztelen Szakács Imre, Aknay János és Buhály József kalauzolja majd a látogatókat.

Az esztergomi Keresztény Múzeumban idősebb Markó Károly rajzaiból nyílik kiállítás e napon, a tatai várban és kazamatában pedig fáklyás tárlatvezetés lesz.

A Veszprém Megyei Múzeumban Felszabadulástól a megszabadulásig - emlékezés a szovjet csapatkivonás 20. évfordulóján címmel nyílik a Hadtörténeti Múzeummal közös tárlat, míg a Szent Mihály Székesegyház előtt fáklyákkal kirakott napkereket állítanak, amit egészen a múzeumig görgetnek majd a négy évszakot jelképezve, négy állomáson megállva.

A balatonfüredi Városi Múzeumban a 800 éves Füred életének tárgyi emlékit mutatják be, Zircen a ciszterci rend apátságában a Vöröstoronyban pedig 45 perces csillagászati programmal készülnek, amely a Cuha-völgyben zajló éjszakai túrához hasonlóan regisztrációhoz kötött.

Fertődön az Esterházy-kastély udvarán lampionokat eregetnek majd, és két sétaútvonalon is elindulhatnak a látogatók. A soproni múzeum Fő téri épületében pedig a koraújkori, Sopronban alkalmazott büntetési módszerekről hallhatnak helytörténeti ismertetőt a látogatók. Győrben, a Xántus János Múzeumban Padlás-varázs címmel távol-keleti, afrikai és óceániai műtárgyakat mutatnak be Patkó Imre-gyűjteményéből.

A salgótarjáni Bányamúzeumban földalatti kiállítással is várják az éjszakai látogatókat, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe pedig délután háromtól estig félóránként rabszállító autó viszi majd az érdeklődőket, akik többek között megnézhetik az 1910-ben elhunyt nógrádi betyár, Sisa Pista egykori celláját, és megismerkedhetnek a rabokkal is, akik művészettel foglalkoznak.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban a farkasbarlangban a Piroska és a farkas című mesefilmet vetítik, de lesz szafari és fajbemutató is, ahol farkasokkal, vadmacskákkal és a fakókeselyűkkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Debrecenben a cseh kultúra zene és tánc köré épül az idei programsorozat. Hrabal-galaxis pillanatképei címmel nyílik kiállítás a Déri Múzeumban, de a nyugat-csehországi plzeni múzeum cseh sörtörténeti tárlata is látogatható lesz. A Modern és Kortárs Művészeti Központban (Modem) erre az éjszakára kialakítanak egy műhelyt, ahol restaurátorok dolgoznak majd, hogy bemutassák a szakma rejtelmeit.

Pécsett tíz helyszínen lesz „bejárás”: e napra időzítették a Martyn Ferenc Kossuth-díjas festő, szobrász műveiből nyíló állandó kiállítás megnyitóját. Mint Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője elmondta: a nyolcvan festmény és szobor a non-figuratív irányzatot követő művész teljes életművét felöleli. Műemléki séta indul a Zsolnay Múzeum elől, de a vállalkozó szellemű látogatók fáklyás kirándulásra és pincetúrára is benevezhetnek. Az ország első nyilvános könyvtára, a Klimo könyvtár is kinyit erre az éjszakára.

A Szombathelyi Levéltár és Schmidt Múzeum június 24-én tartja a Múzeumok éjszakáját, Mosonmagyaróváron pedig június 17-én került sor az éjszakai vendégfogadásra: ekkor nyitották meg a Habsburg-kriptát, Habsburg Frigyes főherceg, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének egykori főparancsnokának nyughelyét.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.