2012. szeptember 24., 08:34

Véget ért a kunok második világtalálkozója

KUNSZENTMIKLÓS. Látványos felvonulással véget ért a kunok második világtalálkozója. A két hete tartó ünnepségsorozatban 50, kun gyökereire büszke településen voltak hagyományőrző programok.
Hintókkal érkeztek a díszvendégek a Kunok II. Világtalálkozójának záró ünnepségére, amelyet ebben az évben Kunszentmiklóson rendeztek meg. Három évvel ezelőtt szervezték az első ilyen találkozót, azzal a céllal, hogy újjáélesszék a kun hagyományokat.

A kunokat még IV. Béla király telepítette be, főként a mai Nagykunság és Kiskunság területére. Az évszázadok során magyarrá lettek, önálló nyelvüket feladták, de kun identitásukat ma is őrzik, és ápolják hagyományaikat.

A két hét alatt számos vonzó program - tudományos konferenciák, történeti kiállítások, kiadványok bemutatása, hagyományőrző és kulturális fesztiválok, előadások - emlékeztetett a kunok 770 évvel ezelőtt történt betelepítésének évfordulójára, és az eddig példa nélküli kun összefogásra.

A következő világtalálkozót három év múlva rendezik.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.