2012. augusztus 13., 18:10

Vándorkiállításon Thorma János festményei

BUDAPEST. Nagybányáról indul és a Magyar Nemzeti Galéria az utolsó államása a Thorma János-vándorkiállításnak.

Thorma János festő halálának 75. évfordulója alkalmából vándorkiállításon mutatják be a nagybányai művésztelep alapítójának 100 festményét – számolt be róla a Duna Televízió Híradója.

A kiállítás első helyszíne Nagybánya, ahol a kevésbé ismert festményeket mutatják be. Az alkotások magyarországi, németországi, romániai múzeumokból és magángyűjteményekből származnak. A tárlat Kiskunhalason, a festő szülővárosában látható majd, aztán München, Stuttgart és Berlin következik. A Thorma János-vándorkiállítás utolsó állomása a Magyar Nemzeti Galéria.

Thorma János Kiskunhalason született, majd még gyermekként Nagybányára került. Pályafutását 1887-ben Budapesten, Székely Bertalannál kezdte, 1888-ban a müncheni Hollósy-iskolában, 1889-ben a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián folytatta. 1896-ban az európai hírűvé vált nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt, majd számtalan művész mestere lett.

Thorma János főleg realista és 1848-1849-es témájú festményeiről nevezetes, kései korszakában azonban impresszionista műveket is alkotott, melyek ma már kevéssé ismertek. Ezekből a vándorkiállításon jó néhányat láthat a nagyközönség.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.