Váljon hungarikummá a székely-magyar rovásírás!

A megnyitón Szakács Gábor és Friedrich Klára rovásírás-kutató és – oktató, valamint Jónás Csaba, Wass Albert-díjas előadóművész közreműködött.

Tarics Péter a megnyitó után portálunknak elmondta: „1991-ig nem volt szabad a székely-magyar rovásírás kialakulásáról beszélni. Majd bő huszonhárom évvel ezelőtt Budapesten megismerkedtem Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-kutatóval, s akkor kezdtem ezt az ősi magyar írásmódot megtanulni, és annak történetével foglalkozni. Hatásukra beláttam, hogy érdemes a magyar rovásírást kutatni és oktatni. Az évek során rengeteg erdélyi és felvidéki rovásemlékkel ismerkedtem meg, múzeumokat látogattam sorra. Egy alkalommal kijutottam Visokóba, a boszniai piramisokhoz is, ahol Szakács Gábor talált meg néhány rovásírás-emléket az ottani piramishegyben. 1995-ig annyi dokumentumanyagot gyűjtöttem össze az emlékekből, a leletekből, hogy azokat mindenképpen ki akartam állítani. Végül erre 1997-ben a révkomáromi Csemadok-székházban kerülhetett sor. Azóta annak a vándorkiállításnak az anyagát a Felvidéken, Magyarországon és Erdélyben is nagyon sok helyen bemutattam. Néhány évnyi szünet után 2011-ben újabb tudományos kutatásokat végeztem, akárcsak Szakács Gáborék és mások is, akik ezzel a témával foglalkoznak. A régi anyagot kiegészítettem ezekkel az új kutatási eredményekkel, azt még áttekintehetőbb kronológiai sorrendbe tettem, s így született ez a korszerűbb kiállítási gyűjtemény. Június 30-ig a Limes Galériában látható, majd július 4-én Balatonszemesen nyitunk egy további kiállítást, amely ott augusztus végéig lesz megtekinthető. Szeptember 9-től pedig a dunaszerdahelyi művelődési házban lesz látható ugyanez az anyag. További felkérést kaptunk Párkányból és Székelyudvarhelyről is, s a következő években minél több helyen szeretném bemutatni a gyűjteményemet“.

Tarics Farkas Veronikával, a Limes Galéria igazgatójával megbeszélte, hogy a kiállítás kapcsán rovásírás-oktatást is indítanának. „Hat évig pedagógusként tanítottam kisgyermekeket, akikkel a rovásírást is megismertettem. Ezen a kiállításon is látható három volt diákom rovásírással írt fogalmazása. Ez idő tájt kapcsolatba lépek több iskolával, és megbeszéljük majd annak részleteit, hogy esetleg egy-egy bemutató órát tartanék a tanulóknak, akikkel ily´módon kedveltetném meg a rovásírást“ – vázolta további tervét a magángyűjtemény tulajdonosa. Végül hozzáfűzte: „Azt is szeretnénk elérni, hogy a magyar rovásírás ne csak a nemzeti kulturális örökségünk része legyen, hanem a magyar hungarikum-törvény alapján bekerüljön a magyar értéktárba, azaz hivatalosan hungarikummá váljon. Ezzel a magyar rovásírás egyfajta védettséget és nemzetközi szinten is olyan elismertséget kapna, hogy a továbbiakban nem lehetne lesöpörni az asztalról – nem merülhetne feledésbe. Az ilyen irányú folyamat már elkezdődött, és remélem, hogy ez ügyben még idén sikerrel járunk“. 

Szakács Gábor magyarországi rovásírás-kutató véleménye szerint több szempontból is nagyon fontos a székely-magyar rovásírás megőrzése, ápolása.

„Ezt az írásmódot azért nevezzük székelynek is, mert a székelyek tartották meg, használták legtovább a rovásírást. Egyrészt nemzeti büszkeséggel tölthet el bennünket az a tény, hogy ez a világ legrégibb, ma is használatos írása. Ezzel az írásmóddal könyvek jelentek meg, azt számítógépre is felvitték, a Nemzeti Alaptantervben választható tantárgyként szerepel, Forrai Sándor, magyar rovásírás-kutató szaktekintély pedig Magyar Örökség Díjat kapott. Megjegyzem: az a tény, hogy minden hangukra van írásjel, csakis a magyarságra jellemző. Az sem mellékes, hogy ez az írásmód könnyen, akár egy óra alatt is megtanulható, miközben a latin betűs írásmódot sokkal hosszabb ideig sajátítják el a gyerekek. Másrészt a tudományos kutatások magukért beszélnek. Nyolcszor voltam a boszniai Visokóban, ahol piramis alakú hegyeket találtak. Az ún. Nap-piramisban olyan jelekre bukkantunk, amelyek rovásírásunk betűivel azonosíthatók, több ezer évesek. Ezt a világ legjelesebb szakemberei sem tudták megcáfolni a témával kapcsolatos szarajevói konferencián“ – fejtette ki a jeles szakember.

Azt is elmondta, hogy általa irányított Forrai Sándor Rovásíró Kör 2000 óta szervezi a Kárpát-medencei rovásírás-versenyt, amelyen magyarországi és az elcsatolt területeken élő magyar gyerekek vesznek részt. Sőt, már Németországból is érkeztek magyar gyerekek.

„Az egyes területeken elődöntőket szervezünk, majd a döntőkbe átlagosan 120 versenyzőt hívunk meg. Sok gyerek és felnőtt pedig versenyen kívül foglalkozik a magyar rovásírással. Szerintem akár félmillió olyan ember is él a történelmi Kárpáthazában, aki már valamilyen szinten elsajátította a magyarság ősi írásmódját. Hálásak vagyunk Hoffmann Rózsa volt köznevelésért felelős államtitkárnak, aki 2011-ben fővédnöke volt a verseny pécsi döntőjének, és teljes mértékben kiállt a magyar rovásírás ügye mellett. Forrai Sándor az ő háttérmunkájának köszönhetően kapta meg a Magyar Örökség Díjat, és az is neki köszönhető, hogy a magyar rovásírás a Nemzeti Alaptantervben választható tantárgyként szerepel“ – árulta el Szakács.

„Kutatásaim alapján állítható, hogy a rovásírás az egész Kárpát-medencében elterjedt volt már a régi időkben is. Most időrendben néhány felvidéki rovásemléket szeretnék említeni. A festői Szádelői -völgyben 10 betűnyi álló sziklafelirat látható. Udvardon avar kori női sírból rovásjeles csont tűtartó került elő. Nagycsalomja 11. századi templomának kövein a párom, Szakács Gábor talált rovásvéseteket. Kassai István, Mátyás király építőmestere nevének 12 betűjét rótta össze a bártfai templomon egy mutatós mesterjeggyé. Felsőszemeréd 1482-ben épült templomának két emléke is van: egyik a déli ajtót szegélyező kőgerendán, másik a szentély feletti kereszten. Püspöki Nagy Péter és Tipary László írtak erről bővebben. A feliratok Tarics Péter kiállításán is láthatók. A Duna Menti Múzeumban, azaz a Kultúrpalotában található komáromi lándzsavég nyélbemenetén 4 rovásírásos rézlemezke van. Körmöcbányán két rovásfeliratos kő volt. 1866-ban Botka Tivadar, a Magyar Történelmi Társulat tagja ott járt, és azt állapította meg, hogy a nagy követ nemrég átvésték, amit a vele lévő tanár pontosan lemásolt. Attól 300 méterre, az erdőben volt egy kevesebb feliratot tartalmazó kisebb, mohos kő, amelyet nem véstek át. Püspöki Nagy Péter írta meg, hogy a kisebbik kő útépítés áldozata lett. Az 1599- ből való nagyszombati Vinland-térkép esetében felmerült az a lehetőség, hogy a nagyszombati jezsuiták kifosztott levéltárából származik. A lőcsei felirat egy 20 x11 cm-es megsárgult papírlap, melyen ez áll: 1619 Lőtse és egy 8 betűből álló rovásszöveg. A túróci fakönyvnek nevezett rovásemlék 1 nyírfakéreg lapból állt, amit Cherven Tamás besztercebányai kanonok talált meg 1839-ben Stubnyafürdőhelyen, a vármegyei adószedőnél. Az 1391-ben kiadott Túróc vármegyei regestrumból, oklevéljegyzékből 127 név szerepel azon, de csak réznyomatban maradt fenn. A felvidéki Nagyócsán született Bél Mátyás evangélikus püspök, tudós szintén gyűjtötte a rovásemlékeket, kortársait is erre kérte fel. Betűsora, rovásírásos Miatyánkja is fennmaradt. A gellei imakönyv a Dunaszerdahely környéki településről kapta nevét. Másolatban maradt fenn, 16 oldalas és kézzel írott, többek között a Hiszekegy, a Miatyánk, az Üdvözlégy Mária és a Tízparancsolat olvasható benne. A Besztercebányai Biblia eredetije nincs meg, a másolat 1806-ban került a helyi levéltárba, majd az 1920 után szétszóródott magyar levéltári anyagokból csak 1 lap került elő a betűsorával. A tátrai kincskeresők is használtak rovásjeleket, amelyeket Neidenbach Ákos (1945) sikeres hegymászó a Tátrai legendárium című könyvében mutat be. A 19. században élt Somogyi Antal a régi könyveket gyűjtötte, és voltak, amelyekben hosszabb rovásírásos bejegyzéseket talált. A lévai vár rovásírásos alaprajzaként ismert rovásemléket Joannis Barclai humanista tudós 1659-ben Leidenben kiadott művének három üres oldalára írták be. Somogyi Antal hagyatékát jelenleg Mandics György kutatja. Tehát látjuk, hogy a Felvidék is bővelkedik rovásemlékekben. Ernyei József, a 20. század első felében élt felvidéki történész is több rovásemléket gyűjtött“ – sorolta az értékes emlékeket Friedrich Klára.

A kutató összegzésként a következőket mondta: „Szakács Gáborral együtt azt kérjük, hogy vigyék hírét ennek a kiállításnak, s arra főként a gyermekeket hozzák el! Tanulják meg a rovásírást, mert ez a hagyományőrzés legnemesebb formája!“.