2012. augusztus 25., 12:43

Vakok világa: Láthatatlan Kiállítás a Millenárisban

BUDAPEST. A rendhagyó tárlat most új helyén, a Millenárison megújult formában várja a látogatókat
Költözéssel ünnepelte ötödik születésnapját a Láthatatlan Kiállítás, amelynek mostantól a budai Millenáris ad otthont a Népliget helyett - közölték a szervezők. Mint írták, az új helyszín mintegy húsz százalékkal nagyobb elődjénél, így számos újdonság várja a rendhagyó tárlaton résztvevőket.

Ami az egészséges embereknek napi rutincselekvés - átmenni a zebrán, fizetni egy bárban, kávézóban vagy éppen megsózni az ételt -, az a vakok számára sokszor embert próbáló kihívás. A Láthatatlan Kiállítás látó és nem látó munkatársai 2007 óta igyekeznek felnyitni a látók szemét, megismertetni velük a világtalanok sajátos világát.

"Már régóta szerettünk volna Pestről Budára költözni, egy olyan rendezett környezetbe, amely jobban illeszkedik a kiállítás nemes céljához" - idézi a közlemény Faragó Évát, a Láthatatlan Kiállítás egyik szervezőjét. "Az elmúlt öt esztendőben mintegy kétszázötvenezren látogattak el hozzánk, a világ minden tájáról. Érkeztek a vaksötétbe Németországból, Angliából, Amerikából, Lengyelországból, Spanyolországból, de még Japánból és Thaiföldről is" - tette hozzá Faragó Éva, aki tájékoztatott arról, hogy a prágai és varsói kiállítás megszervezése után még több európai nagyváros lakóival szeretnék megismertetni a Láthatatlan Kiállítást.

A rendhagyó tárlat most új helyén, a Millenárison megújult formában várja a látogatókat, hogy még több élethelyzetet tapasztalhassanak meg a vaksötétben, és megismerhessék a fény nélkül élők különleges világát - áll a közleményben. Mint írták, az újdonságok között a Láthatatlan Vacsora és Masszázs elnevezésű programok is rövidesen elindulnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.