2021. szeptember 25., 16:26

Újra megvilágítja a Fehér Éjszaka Pozsonyt

Legyen egy olyan éjszaka a városban, amikor szabadon csatangolhatnak az emberek egyik helyről a másikra, hogy egy izgalmas, élményeket kínáló kaland során rátaláljanak a művészetre – ez volt a francia kezdeményezők fő gondolata, amikor 2002-ben Párizsban elindították a Fehér Éjszakát. Szlovákiában először Kassán, majd Pozsonyban is megünnepelték a kortárs művészetet.

fehér éjszaka Pozsony
Fotó: TASR

Párizs után gyorsan terjedt más városokban is a kortárs művészeteknek ez az ünnepe. Általában ingyenes belépést kínálnak a múzeumokba és más kulturális intézményekbe, ahol kiállítások, művészeti installációk tekinthetők meg. Szlovákiában először Kassán rendezték meg 2010. október 2-án. Öt sikeres kassai évfolyam után átkerült Pozsonyba is a rendezvény – a kortárs művészet szimbolikusan összekötötte az ország keleti részét a nyugatival. Tavaly a járvány miatt elmaradt, szerencsére azonban a projektek egyes részei Pozsony és Kassa utcáin megtekinthetők voltak

A tavalyi tapasztalatokból okulva a szervezők úgy döntöttek, idén olyan fesztivált hoznak létre, amely semmiképpen sem maradhat el. Ezért a legtöbb installáció nyilvános helyeken lesz elérhető. Számos művészeti műfajt láthatnak az emberek közvetlenül az utcákon – a vizuális művészettől kezdve (beleértve a fénytervezést és a digitális művészetet) az élő előadásokon, zenén, filmeken keresztül az irodalomig. A Fehér Éjszaka programjai mindenkinek kínálnak szórakozást, az igényesebbeknek, de akár a kisgyermekes családoknak is.

Újdonságnak számít a korábbi évekhez képest, hogy idén kétféle csoportba sorolhatók az alkotások. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek nyilvános tereken a fesztivál teljes időtartama alatt megtekinthetők lesznek, este héttől éjfélig, a másikba pedig azok, amelyek vagy csak a hétvégeken, vagy csak egyetlen nap láthatók. Ezért ezeknek a kiállítási idejét figyelemmel kell követni a fesztivál programjában.

fehér éjszaka Pozsony
Fotó:  TASR/AP

Pozsonyban idén szeptember 17-én nyílt meg a rendezvény, és október 3-áig tekinthetők meg az egyes programok. Ez alkalommal több, mint 51 alkotást vagy kiállítást nézhetnek meg az érdeklődök a nyilvános tereken, többnyire szlovák és cseh művészektől, ebből 36-ot már a nyitás napján, a többi fokozatosan kerül a nézők elé. Mivel „éjszakai” eseményről van szó, minden alkotás érdekesebb sötétedés után, kellő megvilágítással és zenével. Néhány fényinstalláció pedig természetszerűen csak sötétben élvezhető.

S hogy mi minden lesz látható a programok során? Például régi automata mosógépekből alkotott piramis, vagy tornázó figurák a Duna-parton, egy túlméretezett léggömb a Régi Vásárcsarnokban és különböző fényinstallációk. Szeptember 24-étől 26-áig például a pozsonyi várban Németh Ilona képzőművész és Michal Hvorecký prózaíró közös alkotását tekinthetjük meg, egy helyspecifikus kivetítést, amelynek címe „Mindenkinek tekintet nélkül”.

A két művész úgy döntött, hogy közösen reagálnak a Szlovákiában végbemenő társadalmi változásokra, miközben arra az alapokmányra – az alkotmányra – fókuszáltak, amelyet még mindig nem eléggé ismer a nyilvánosság. Cséfalvay András vizuális művész Repülés a nap felé c. installációja pedig a dinoszauruszokkal való párhuzam kapcsán mutat rá arra, elengedhetetlen, hogy a nagyobb evolúciós folyamatok részeként tekintsünk magunkra mi is.

A kiállítás Pozsonyból Kassára vándorol, ahol október 9-étől 24-éig tekinthetik meg az érdeklődők az egyes projekteket.

Megjelent a Magyar7 2021/38.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.