2019. augusztus 11., 12:52

Újabb világhírű festményre adott ki exporttilalmat a brit kormány

A brit kormány exporttilalom elrendelésével akadályozta meg, hogy Claude Monet Le Palais Ducal című, Velencéről készült világhírű festményét elvigyék Nagy-Britanniából, és ezáltal lehetővé tette, hogy a mű brit tulajdonba kerülhessen.

monet-brit-velence.jpg
Fotó: Archívum

A Velencei dózsepalotát és tükröződését a Canal Grandén ábrázoló alkotást 1908-ban festette a francia impresszionista festő. A Sotheby’s aukciósház árverezte el februárban 27,5 millió fontért, egy kilétét felfedni nem kívánó külföldi vásárló tulajdonába került. Az 1930-as években az Egyesült Királyságba költözött Erich Göritz német textiliparos gyűjteményéből a család bocsátotta árverésre a képet.

Helena Newman, a Sotheby’s európai elnöke akkor "igazi mesterműnek, Monet Velencéről festett legnagyobb alkotásai egyikének" nevezte a festményt.

A brit kormány illetékes testülete szerint a műalkotás kivitelét azért akadályozták meg, mert ez a szép festmény egy fontos képzőművész pályájának fontos periódusából való. Monet 1900 utáni alkotásaiból kevés mű szerepel brit gyűjteményekben - idézte a BBC News a testület döntését.

Brit galériáknak most három hónapjuk van arra, hogy előteremtsék az aukción elért leütési árat és az illetékeket.

A döntés egy héttel az után született, hogy ugyanez a testület megakadályozta, hogy J. M. W. Turner egyik híres festményét, a Vierwaldstätti-tavat és a Rigi hegyet ábrázoló képet kivigyék az országból.

A tilalom december 1-jéig van érvényben, a remények szerint addig sikerül összegyűjteni annyi pénzt, amelyből megvehetik és az Egyesült Királyságban tarthatják a műkincset, amelynek értékét 10 millió fontra becsülik szakértők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.