2018. szeptember 13., 13:18

Új kiállítások sora a Gömör-Kishonti Múzeumban

Két új kiállítás is nyílt ezen a héten a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban, s a hónap folyamán még további két megnyitó várja az érdeklődőket.

biblia_kiallitas_09.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

Szeptember 11-én, kedden rögtön két kiállítás megnyitójára is sor került a múzeumban. Előbb az Ásványok nagyító alatt című tárlatot, majd az Úton a Biblia című vándorkiállítást mutatták be a gömöri közönségnek.

Az Ásványok nagyító alatt (Minerály pod lupou) a Szlovákiában, Csehországban és a világ más területein található ásványok és kristályok széles palettáját mutatja be. A kiállítás szerzői Peter Ledvák és Stanislav Levendovský, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum munkatársai.

Fotó:  Virsinszky Tamás

„A kiállítás célja, hogy az élettelen természet sokszínűségét annak teljes szépségében mutassuk be. Olvasmányos ismertetőkön keresztül ismertetjük az ásványok előfordulási helyeit és alapvető alakjait. Továbbá ismereteket és magyarázatokat közlünk arról, hogy ezek miért olyan sokfélék és szimmetrikusak” – írták közleményükben a kiállítás szervezői. Hozzátették: a kiállítás külön foglalkozik a kvarcok sokféle fajtájával, az ametiszttel vagy a füsttopázzal, de az opál és az achát sokszínűségével is, mindemellett pedig az arany kinyerésének a módját is bemutatja. A kiállítást 2019. január 31-ig lehet megtekinteni.

Ugyancsak kedden délután nyílt meg az Úton a Biblia című vándorkiállítás, amelyen különleges Bibliákat állítanak ki. A kiállítás összeállítója és kurátora Milan Šurman elárulta, hogy a legrégebbi egy 1693-ból származó latin nyelvű Biblia, de van még számos 18. és 19. századi is a gyűjteményben. Különlegességnek számít a Salvador Dalí festményeivel díszített Szentírás, mint ahogy a katonaság számára készített terepszínű és vízálló Biblia, vagy a raboknak szánt példány, amelynek lapjaiból nem lehet cigarettát sodorni.

Fotó:  Virsinszky Tamás

A kiállításmegnyitón részt vettek az egyházak képviselői, sőt Ján Lunter, Besztercebánya megye elnöke is, aki rövid köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy intenzív kulturális élet folyik a felújított intézmény falai közt. Beszédét követően az egyházi felszólalók elmondták, hogy találkoztak először a Szentírással és mit jelent számukra a Könyvek könyve. Az öt kontinens Bibliáit felvonultató kiállítás Rimaszombatban szeptember 27-ig lesz látható.

A hónap folyamán még további két kiállítás nyílik a múzeumban. Elsőként szeptember 19-én, szerdán, 15.00 órától A kézművesség története az őskortól a napjainkig, majd szeptember 25-én, kedden, 15.00 órától a Bányászat és vasipar Gömör-Kishontban című tárlatot mutatják be az érdeklődőknek.   

biblia_kiallitas_09.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.