Új év, új stílus, új művészet
Hatalmas antropomorf lényekkel teli álomszerű installációk, multimédiás előadások, metafizikai, ködös atmoszférák és szürreális környezetalakítás jellemezte az elmúlt év legfelkapottabb kiállításait. Bár úgy tűnhet a mai művészet felhígultan, korlátok nélkül halad előre és nincs műfaji megkülönböztetés, avagy „mindenki csinál mindent”, mégis vannak leírható jellemzők, amelyek 2023-ban is kijelölnek egy útirányt a kortárs művészetben.
Az egyik ilyen a negédes, formáiban és színeiben a 21. századra formált, de még mindig ironikus pop art műfaj, ami sokszor fogadta interaktív környezetben látogatóit az elmúlt év kiállításain is. A bemutatott installációk ironikusan reflektálnak a geometriára és a formákra, a hatalmas méretűre kiterjesztett térbeli műalkotások a káosz és a csend közötti egyensúlyt feszegetik. Az amorf, olykor vicces formák a mindennapi élet tárgyait és a térrel való kölcsönhatásukat vizsgálja „illékony szerkezetekkel”, a környező struktúrát a tartalom és a kontextus közötti állandó feszültség tartja fenn. A lépték és a tér viszonyát kutatva, hatalmas „felfújható” formákon keresztül úgy tűnik, a technológia révén egyre népszerűbbé válik az interaktív hang- és fényélmény.
A francia vizuális művész az interaktivitást és a természet szépségét kutatja magával ragadó installációiban, ahol hatalmas felfújható szerkezetek lépcsőzetes labirintusába irányítja a látogatókat. Kortárs interpretációjával olyan teret hoz létre, ahol a látogatók kapcsolatot teremthetnek egymással és a környezetükkel, majd a térben haladva hurkolt, lelógó, megkettőzött formák fogadják az arra járókat.
Önnön alkotásáról a művész úgy fogalmaz, hogy „ez egy mesterséges táj, ahol a látogatók megoszthatják egymással a kreativitás pillanatait fotóikon, videóikon keresztül, vagy egyszerűen csak az »utazás« által. Ez a megosztás vizuális párbeszédet és társadalmi köteléket hoz létre.”
A másik népszerű eszköz a művészek kezében a múlt megidézése, amikor nem szokványos formákkal, valamint kaleidoszkópszerű szín- és hangrendszerekkel vonzzák a látogatókat, új teret teremtve a fizikai, digitális és kulturális szocializációnak. Attól a pillanattól kezdve, hogy belép a közönség az adott kiállítótérbe, egy interaktív, élményszerű utazás középpontjában áll, amely leköti érzékszerveit, csodálkozást, elmélkedést kelt és visszarepíti őt a múltba.
Ezen az álnéven híressé vált művész Time (Idő – a szerk. megj.) című kiállításához tizenegy, korábban elhagyott szobát alakított át háború utáni ipari környezetté. A Melbourne városában található, évtizedekkel ezelőtt bezárt, elhagyatott állomás szárnyait alakította át.
A művész funkciójuknak megfelelően nevezte el a szobákat, melyek kiállítótérként funkcionáltak, például munkaszoba, írószoba. Ezekbe a művész a munkásosztály által használt, eredeti és aprólékosan újraalkotott korabeli tárgyakat helyezett el, mint írógép vagy ipari varrógép a múlt század közepéből.
Rone több mint 120 szakemberrel dolgozott együtt, köztük festőművészekkel, világítástervezőkkel, örökségvédelmi szakértőkkel, szerelőkkel és díszletépítőkkel, hogy közösen keltsék életre az installációkat.
A projekt megvalósítása több mint három évig tartott. Összességében a fantasztikus művészi kifejezésekre reflektál, dinamikus és társadalmi kapcsolatot javasol a környezet, az egyének és a design között.
Megjelent a MAGYAR7 harmadik számában.
