2012. december 13., 19:34

Törvényt sértenek az iskolák, ha elutasítják a félévi értékelést?

POZSONY. Több iskola képviselői ma eldöntötték: nem hajtják végre a tanulók félévi tanulmányi eredményeinek értékelését.

Egyes többségében pozsonyi alap- és középiskolák képviselői ma megszavazták, hogy bojkottálják  a tanulók magatartásának és szorgalmának félévi értékelését. A jelenlevők nem tudták megmondani, hány iskola csatlakozik hozzájuk. A nyomásgyakorló akcóval az elégedetlen iskolaügyi dolgozók azt szeretnék a kormány tudtára adni, hogy tiltakozásuk nem fejeződött be, mivel követeléseik nem teljesültek.

A tervek szerint a tanárok értékelhetik a diákok teljesítményét, de az eredményt nem írják be az osztálykönyvbe, sem az értékelő lapokra. Ezáltal az osztályozó értekezlet határozatképtelenné válik, az iskolák nem állíthatnak ki félévi bizonyítványokat. A kezdeményezés végrehajtásának előfeltétele, hogy az adott oktatási intézmény pedagógusainak legkevesebb 50 százaléka támogassa a lépést.

Az iskolák törvénysértést követnek el, ha nem adnak a diákoknak tanulmányi értesítőt – állítja Michal Kaliòák, az oktatási tárca szóvivője. „Mivel az iskolaév két félévre oszlik, mindkettőnek értékeléssel kell zárulnia. Ennek eredménye a bizonyítvány, vagy a tanulmányi értesítő. Ezért az elmélkedések arról, hogy nem értékelik a diákokat, ellentétesek az iskolai törvény előírásaival” – közölte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.