2012. október 14., 21:30

Tornalja ünnepel

TORNALJA. Az idén 18. alkalommal rendezték meg a Tornaljai Városnapokat. A rendezvénysorozat október 5-én vette kezdetét és november 9-ig tart.

A városnapok programján többek között színházi előadások, folklórműsorok és szabadtéri zene szerepel. Nem véletlen, hogy a több mint egyhónapos ünnepség október elején vette kezdetét. 1990-ben ugyanis ekkortájt kapta vissza Tornalja a történelmi nevét. A központi ünnepséget október 12-én, szombaton tartották meg.

A város főterén már reggel 8 órától megkezdődött a hagyományos őszi vásár, ahol kézművesek portékáiból lehetett egész nap válogatni. 9 órától rendezték meg az Iskolák focitornáját,  délután fúvószenére invitálták a szervezők az érdeklődőket. Ezt követte a Tornaljai Városi Önkormányzat ünnepi ülése, ahol aláírtak egy négyoldalas együttműködési megállapodást, miáltal Tornalja csatlakozott a Sajó- Rima Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosuláshoz. "Négy város polgármestere úgy döntött, hogy megalkotjuk ezt a csoportosulást. Szlovák oldalról Rimaszombat és Tornalja, magyar oldalról Putnok és Ózd vesz benne részt” - mondta portálunknak Szögedi Anna, Tornalja polgármestere.

Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (European Grouping of Territorial Cooperation – EGTC) jogintézményét az Európai Unió 2006-ban hozta létre, a határokon átívelő együttműködések különböző formái hatékonyságának növelése érdekében. Az EGTC legalább két uniós tagállam helyi és/vagy regionális önkormányzatainak közös tulajdonában lévő szervezet. Közös projektek, elsősorban non-profit tevékenységek céljából létesülhet, de (az alaprendeltetésével összefüggésben) vállalkozói tevékenységet is folytathat. Az Európai Unióban inkább a nagyobb területű, több lakost felölelő társulások a jellemzőek, ugyanakkor nem számít kivételnek az olyan egyesülés sem, mely kisebb térségben fejti ki tevékenységét. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás, röviden EGTC számára Magyarországon jelenleg 141 millió forint áll rendelkezésre. Ennek köszönhetően számos fejlesztés válhat valóra a négy városban.

„Szeretnénk a Sajó partján, a Sajó mentén egy biciklitúra utat kiépíteni, s a Zoltán kertet szeretnénk teljes mértékben rendbe hozni. Nemcsak a kultúra terén, de gazdaságilag is szeretnénk együttműködni”- vázolta fel terveiket Szögedi Anna.

Egy másik jeles eseményre is sor került a szombati ünnepi ülésen. Kiosztották Tornalja városa és a polgármester díját, valamint a város díszpolgára címet. „Kitüntetjük az arra érdemes tornaljaiakat, illetve azokat a személyiségeket, akik valamiféleképpen kapcsolódnak Tornaljához, és komoly eredményeket értek el” - nyilatkozta a Hírek.sk-nak Balajti Lajos, hivatalvezető.

A díjazottak olyan neves személyiségek, akik éveken keresztül öregbítették Tornalja városának, és a gömöri régiónak a hírnevét: Prof. Dr. Ujváry Zoltán, Bárczi István, Mgr. Iván Lászlói, MUDr. Ondrej Slezák, Mgr. Miroslav Tabaèek, Mgr. Jaroslav Scholz, Mgr. Július Húšava, Borziné Bódi Irén, és a budapesti Fonó Zenekar tagjai.

Bárczi Istvánnak  In memoriam ítélték oda a díjat, amit férje nevében Kovács Magda írónő vett át. „A férjem ennek a városnak meghatározó személyisége volt. Természetesen örülök neki, hogy megtisztelte a város önkormányzata. Ez egy szép kitüntetés, a legnagyobb kitüntetés egy embernek”- mondta portálunknak az írónő.

A szombati központi ünnepséget követően még sok színes program vár a tornaljaiakra és a város látogatóira. November 9-én az utolsó rendezvény a Hagyományok napja lesz, ahol a budapesti Fonó Zenekar is fellép.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.