2016. június 8., 14:18

Több mint szomszéd – szlovák-magyar párbeszéd a kultúra nyelvén

POZSONY. Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében a héten, június 6-a és 13-a között immár harmadik alkalommal kerül sor a Több mint szomszéd – Magyar kulturális hét megrendezésére Pozsonyban. Zene, irodalom, képzőművészet, táncművészet - a kultúra és a művészetek minden ága a legmagasabb szinten jelenik meg. Ma egyebek mellett tudományos tanácskozás és szakmai eszmecsere is zajlik a Széchenyi-emlékév alkalmából. Este az ExperiDance mutatja be történelmi táncjátékát Ezeregyév címmel.
201606081401010.szomszed02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Hétfőn ünnepi magyar–szlovák–latin nyelvű szentmisével kezdődött a rendezvénysorozat Szent Márton püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából. A Szent Márton-dómban Stanislav Zvolenský, a Pozsonyi Főegyházmegye érseke és Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke koncelebrálta a szentmisét, majd a szombathelyi Capella Cantorum Énekegyüttes adott reneszánsz kórushangversenyt.

Orosz István Munkácsy- és Kossuth-díjas grafikusművész, animációs filmrendező, szépíró-esszéista-gondolkodó, vizuális talányok, illúziók és átváltozások sokoldalú mestere kedden mutatkozott be a pozsonyi közönségnek a Pozsonyi Magyar Intézetben. Orosz szívesen kísérletezik térbeli illúziókeltéssel, a szemfényvesztés sok évszázados műfajának alkalmazásával. A hetvenes évek második felében díszleteket, később színházi, film és kiállítási plakátokat is tervezett, a kelet-európai politikai rendszerváltáskor néhány politikai plakátot is készített: az ő nevéhez kapcsolódik például a „Tovarisi, konyec” című 1990-es választási plakát. Õ az egyetlen magyarországi művész, akinek alkotása bekerült a londoni Tate Modern Galéria gyűjteményébe.

Az elmúlt évek együttműködésének eredményeképpen már hagyománnyá vált, hogy a magyar hét egyik jelentős kulturális eseményének a Szlovák Nemzeti Múzeum – a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma ad otthont. Ezúttal a gyűjtők és gyűjtemények - Muzeológiai gyűjtemények Szlovákia területén címmel megrendezett szimpóziumnak adott otthont a Jarábik Gabriella vezette intézmény.

A ma 10 órakor kezdődött tudományos tanácskozás és szakmai eszmecsere a Széchenyi-emlékév alkalmából került a programba, melynek témája a műgyűjtés és a muzeológia kezdetei, valamint régiónk első múzeumi intézmények kialakulása a 19. század második felében.

„A mai szakmai szimpózium a magyar-szlovák kulturális sokszínűséget, a nemzeteink egymásrautaltságát, valamint a kulturális hagyományaink és tárgyi emlékeink megőrzése érdekében végzett közös erőfeszítéseket hivatott bemutatni. A tanácskozás célkitűzése kiválóan illeszkedik a Több mint szomszéd programsorozat alapgondolatához a magyar és a szlovák kultúra jobb megismeréséhez” – fogalmazott köszöntőjében Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország nagykövete.

Az idei évben ünnepeljük gróf Széchenyi István születésének kétszázhuszonötödik évfordulóját. Ennek kapcsán a nagykövet rámutatott, hogy „István és az édesapja, Ferenc a tevékenységük során több, a korát meghaladó, a mai napig is létező, maradandó művet adott a Közép-európai nemzeteknek (pl.Vaskapu, Tisza-szabályozás, Lánchíd). A Magyar Nemzeti Múzeum megalapítása 1802-ben a Kárpát-medence sokszínű és többnyelvű kulturális értékeinek védelmét, megőrzését, fenntartását és bemutatását tette az utókor számára lehetővé. A Széchényi Ferenc által alapított intézmény példáján a 19. század második felében sorra alakultak gyűjtemények és múzeumok Pozsonytól Kassáig, Turócszentmártontól Rimaszombatig”.

Czimbamosné Molnár Éva annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a most bemutatásra kerülő intézmények a kulturális értékek megőrzése mellett figyelemre méltó tekintéllyel és kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a magyar-szlovák kulturális párbeszéd területén, s ezáltal jelentős szerepet játszanak Magyarország és Szlovákia sikeres együttműködésében.

A szakmai tanácskozáson neves szakemberek mutatták be a legpatinásabb magyarországi és szlovákiai műgyűjtemények mellett azokat a neves személyiségeket is, akik munkájukkal, tudásukkal, szorgalmukkal megalapozták a gyűjtemények létrejöttét. A szimpózium keretében alkalom nyílt a muzeológus szakemberek közötti kapcsolatok elmélyítésére és az intézmények közötti együttműködés kereteinek kimunkálására, a magyar-szlovák kulturális együttműködés további elmélyítésére is.

Este a hét egyik kiemelt eseményeként a pozsonyi Istropolisban lép fel az ExperiDance táncegyüttes az Ezeregyév című produkciójával. A történelmi Kelet és Nyugat határán egyensúlyozó Magyarország történelmi múltja páratlanul gazdag. Ez az extatikus előadás 21 táncképben mutatja meg e gazdagság fenséges és megrázó pillanatait.

2000-ben azzal a nem titkolt céllal alakult a hazai néptánc szakmai berkekben rendhagyó felállású ExperiDance Produkciós Iroda, hogy támogatásával szétröppentse a világban a Román Sándor nevével fémjelzett, kategóriájukban egyedülálló táncprodukció hírét.

„Nekünk, magyaroknak olyan tánchagyományaink vannak, amelyek a világon mindenhol híressé és kedveltté tették országunkat. Ez idő alatt több generáció felnőtt, átalakult a világ, változott az emberek igénye, ízlése. A mai táncosok feladata sokkal nehezebb, összetettebb, mint elődeiké volt, hisz úgy kell megőrizniük és népszerűsíteniük hagyományainkat, hogy azok a mai emberek számára is érthetővé és élvezhetővé váljanak” – mondta az együttes vezetője, Román Sándor.

Az ExperiDance társulat egészestés darabja az „Ezeregyév” és a „Muskétások” 350 ezer nézőt tudott színházba csábítani napjainkig.

Pozsonyban az előadás az Istropolis nagytermében este 19 órakor kezdődik.

201606081401010.szomszed02.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.