2016. július 11., 13:47

Több mint százezren látták eddig a budapesti Picasso-kiállítást

BUDAPEST. Több mint százezer látogató volt kíváncsi eddig a Magyar Nemzeti Galériában a Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című kiállításra, amely még július végéig tart nyitva.
201607111302320.picasso02.jpg

A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett tárlaton a művész száz műve tekinthető meg, így ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon - emlékeztetett hétfői közleményében a múzeum.

A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató, április 22-én nyílt kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma, az emberi alak megformálásának folyamatos változása köré szerveződik. A kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben.

A bemutatott művek nagy része a párizsi Picasso múzeumból érkezett, de szerepelnek alkotások a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie gyűjteményéből is. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.

A Nemzeti Galériában a Picasso-kiállítással párhuzamosan megtekinthető a június végén nyílt Modigliani-tárlat, amelyet szűk két hét alatt eddig már tízezren láttak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.