2024. február 9., 18:21

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL

A Mária Rádió Mirjam a felvidéki magyar óvodások, alap- és középiskolások számára 2023 őszén azzal a céllal hirdette meg III. Rajzpályázatát, hogy értékrendünkben megőrizze központi helyén a keresztény, családi és nemzeti-kulturális értékeket. A legjobban sikerült művekből február 9-én kiállítás nyílt a komáromi Limes Galériában, ahol azok alkotóit megjutalmazták. A díjkiosztó ünnepség résztvevőihez dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó is szólt.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Galéria
+10 kép a galériában
Dr. Szili Katalin az idei megnyitón is tiszteletét tette
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A jelenlevőket a megnyitó főszervezője, Győri Andrea, a Mária Rádió Mirjam önkéntese köszöntötte. Megtudtuk, a rajzversenyen három téma közül lehetett választani, amelyek a következők voltak: 1. Kincsek karnyújtásnyira, 2. Ábrahám, a hit Atyja (a Szentírás üzenete, a hit megélése a családunkban), 3. A 250 évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihály művei gyerekszemmel. A legfeljebb 19 éves pályázók témánként egy művet nyújthattak be, ám egy műnek akár több alkotója is lehetett, miközben szabadon választhattak a képzőművészeti technikák közül.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Szabó Zsolt, a Mária Rádió Mirjam PT elnöke beszéde közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A december 31-ig beérkezett műveket a Farkas Veronika galériaalapító művészettörténész, Gál Mészáros Réka és Győri Andrea önkéntes, Lépes Lóránt (e rádió műsorigazgatója) és Szabó Zsolt (a Mária Rádió Mirjam PT elnöke) összetételű szakmai zsűri bírálta el, és döntésük alapján 64 pályamunka részesült hagyományos díjazásban, 11 pedig különdíjban.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Megtelt pályázókkal és érdeklődőkkel a tágas galériahajó
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A témák minden bizonnyal megérintették a gyerekeket, mert a legnagyobb örömünkre több mint 330 pályamű érkezett be.  A zsűri a rajzok értékelése során nagy figyelmet fordított a színvilágra, a minél élethűbb formákra és a témára...“ – tudtuk meg.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Lépes Lóránt, e rádió műsorigazgatója beszéde közben
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az öt kategória: óvoda, alsó tagozat, felső tagozat, középiskola, speciális iskola legügyesebb növendékei a felkészítő tanáraikkal együtt rádiós ajándékcsomagot és oklevelet vehettek át a zsűritagoktól, akik a betegsége miatt távol maradt Farkas Veronika jókívánságait is tolmácsolták.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Három kiváló felvidéki zenész színesítette a díjkiosztó műsorát
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az eseményt Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid zenéje színesítette. A szebbnél szebb művek február végéig szemrevételezhetők a galéria hajójában. A rendezvényen felszólalt Lépes Lóránt, Szabó Zsolt és dr. Szili Katalin magvas gondolataiból a Magyar 7 hetilap február 14-i számában nyújtunk ízelítőt, ahol a nívós rendezvény további részleteiről is beszámolunk.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
A házigazdák jeles díszvendégükkel
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Kik az idei díjazottak?

  1. kategória – óvoda:

Süni csoport – Manócska Óvoda, Nagycétény

Decsi Gabriella – Szent Imre Egyházi Óvoda, Párkány

Pozsonyi Dia – Református Óvoda, Perbete

Nagy Júlia Apolka – Bartók Béla Téri Óvoda, Nagymegyer

Sánta Judit – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Tóth Lili, Bodzáš Zsófia, Viola Dorina – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom,

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
A nagycétényi ovisok díjazásának egyik pillanata
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

2. kategória – alapiskola 1-4. évfolyama:

Fülöp Eszter – Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

Károlyi Adrián – Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó

Tóth Gréta – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Fazekas Levente – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Lukács Balázs – Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó

Süll Eszter – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Mauric Natália – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Jesenská Ella – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Bölcs Kata Luca – Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó

Péntek Léna – Kossányi József Alapiskola és Óvoda, Szentpéter

Takácsová Borbála – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Kányai Franciska – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Mikeš Kasmán Erika – Alapiskola és Óvoda, Nagyölved

Kántor Kristóf – Gregorovits Lipót Alapiskola, Jóka

Papp Gábor – Várgedei Alapiskola, Várgede

Jancsó Eliza – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Šesták Hanna Réka – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Farkas Sára – Művészeti Alapiskola, Komárom

Mišák Nikolett – Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta

Saláth Panka – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom,

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Kategóriánkénti csoportképek is készültek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

3. kategória – alapiskola 5-9. évfolyama:

Jassa Bence Gyula – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Duša Dóra – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Fábian Liana – Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

Fabian Corina – Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

Kováčik Melissa – Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

Tóth Rebeca – Móra Ferenc Alapiskola, Nemesócsa

Križan Viktória – Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

Berkes Dávid – Nagycétény

Lojda Zoja – Zselízi Alapiskola, Zselíz

Máthé Katrin – Várgedei Alapiskola, Várgede

Kiss Eszter – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Sophie Iman Bitterová – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Hosszú Anna – Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer

Očakovský Márk – Stampay János Alapiskola, Köbölkút

Kallos Innes – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Berarović Dunja – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Peško Viktória – Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

Jakab Fanny – Alapiskola és Óvoda, Boly

Kucsora-Kisfonai Mátyás, Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Félix Emma – Zselízi Alapiskola

Kallos Robert – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Vígh Zsófia – Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye

Pekárovič Olívia – Alapiskola és Óvoda, Boly

Reisch Lajos – Zselízi Alapiskola

Porubská Viktória – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki,

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Boldog díjazott gyermekek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

4. kategória – középiskola:

Bölcs Virág Panna – Selye János Gimnázium, Komárom,

5. kategória – speciális nevelési igényű tanuló:

Horváth Péter – Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Az idei 11 különdíjas egyike
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Különdíjasok:

3. kategória – alapiskola 5-9. évfolyama:

Berkes Réka – Nagycétény

Lomen Zsófia – Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság

Banász Zsófia – Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye

Španko Eszter Hanna, Békefy Rebeka, Szabó Tobiáš – Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki

Berényi Liliána – Alapiskola és Óvoda, Nagyölved

Marák Lilla – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Anna Hyde – Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye

Dibusz Jázmin – Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta,

4. kategória – középiskola 1-4. évfolyama:

Szűcs Kitti – Magán Szakközépiskola, Párkány

Szabó Georgina Amina – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

Szabó Scarlett Johanna – Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom.

Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
A jelenlevőket a megnyitó főszervezője, Győri Andrea, a Mária Rádió Mirjam önkéntese köszöntötte
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Több mint 330 mű érkezett a Mária Rádió Mirjam III. Rajzpályázatára - KÉPEKKEL
Galéria
+10 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.