Tichy Gyula képeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában
A Rimaszombatban született és Rozsnyón elhunyt Tichy Gyula (1879-1920) festőművész képeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában Tichy Gyula, a magyar szimbolizmus mestere címmel.
Tichy Gyula a századelő egyik legkülönösebb életművét hozta létre rövid pályája során: művészete hol kifinomultan dekoratív, hol hátborzongató, mindig talányos, elgondolkodtató, nehezen felfejthető - szólt az 1920-ban, mindössze 41 évesen elhunyt alkotóról a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján az MNG főigazgató-helyettese.
Vigh Annamária kiemelte: Tichy Gyula a képzőművészet mellett intenzíven érdeklődött a tudományok és az irodalom iránt is, szépen induló karrierjét azonban megtörte folyton kiújuló, súlyos betegsége.
Egy nagylelkű magánygyűjtő adománya szolgáltatott alkalmat arra, hogy Tichy Gyula munkáiból most megnyílhasson az első önálló tárlat - jegyezte meg.
Földi Eszter, a mintegy 80 festményt, metszetet és grafikát felvonultató kiállítás kurátora hangsúlyozta: Tichy Gyula egy sajnálatosan rövid, de annál komplexebb életművet hagyott hátra.
Gyakori ágyhoz kötöttsége miatt fordult a történelmi festészet helyett a grafika felé, először fa-, majd linóleummetszeteket alkotva. Haldokló tavasz című lapja 1909-ben a Műcsarnok csoportos kiállításán aratott komoly sikert, és ebben az évben jelent meg Egy tusos üveg naplója címmel grafikai albuma is.
A világháború kitörése igen rosszul érintette lelkileg a sokat betegeskedő alkotót, akinek Jóslat című, utolsó rajzciklusa egyfajta, a háború kedvező lezárásáról szóló, tudományos-fantasztikus gondolatkísérlet - mondta el Földes Eszter.
Az eredetileg Tichy Gyula halálának centenáriumára időzített, ám a pandémia miatt most megnyílt kiállítás 2023. március 5-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.