2018. október 30., 10:40

Szerdán nyílik meg a felújított Szépművészeti Múzeum

Szerda délben nyílik meg a nagyközönség előtt a három éven át tartó, átfogó rekonstrukción átesett Szépművészeti Múzeum, amely az újrarendezett állandó kiállítás mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című időszaki kamaratárlattal is várja a látogatókat.

Szépművészeti Múzeum nyitás
Fotó: facebook / Szépművészeti Múzeum

A Szépművészeti Múzeum 1906-ban nyílt meg mint Magyarország első állandó országos képzőművészeti gyűjteménye, egy akkor korszerűnek számító épületben. Ebből azonban természetesen hiányzott számtalan olyan funkció, amelyet a mai közönség már elvár egy múzeumépülettől, és a technológiai színvonal is egészen más volt - mondta el az MTI-nek adott interjújában az intézmény főigazgatója.

Baán László emlékeztetett arra is, hogy az épület a 2. világháborúban számos sérülést szenvedett. Ezeket csak egy gyors felújítással orvosolták, ezért több termet - például a most rekonstruált Román Csarnokot - évtizedekre elzártak a közönség elől és raktárként használtak, más kiállítótereket pedig később irodai funkciókra építettek át.

A rendszerváltás óta kisebb lépésekben haladt az épület felújítása, de az átfogó rekonstrukcióra a Liget Budapest projekt nyújtott lehetőséget. A munkálatok csaknem 15 ezer négyzetmétert, az alapterület mintegy negyven százalékát érintették: korszerűsítették az elavult fűtési rendszert, klimatizálták a kiállítótermek jelentős részét, felújították a tetőszerkezetet, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket (múzeumpedagógiai helyiségeket, éttermet, ruhatárat) és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben - sorolta a főigazgató.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat: szerdán a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny nagy része, valamint az ott található kiállítások- az Egyiptomi, az Antik, a Régi Szobor gyűjtemények, valamint a Régi Képtár jelentős része - nyílnak meg, az összes új állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz látogatható.

Baán László elmondása szerint ugyanis a három éves felújítás idejére a gyűjteményt a Városliget felőli, teljes egészében ideiglenes raktárrá alakított Barokk szárnyba költöztették, így a következő hónapokban ezt az épületrészt kell megújítani, hogy minden szempontból alkalmas legyen a kiállítások befogadására.

Mint hangsúlyozta, jelentősen megújulnak az állandó tárlatok, amely annak is igazi meglepetés lesz, aki a felújítás előtt gyakran megfordult az épületben, a közönségnek most visszaadott Michelangelo-termet pedig egy időszaki Leonardo-kamarakiállítással nyitják meg. A tárlat azt a mestert egész életében foglalkoztató problémát járja körbe - a Szépművészeti Múzeum híres, Leonardóhoz köthető lovasszobrán és Magyarországon még sosem látott mennyiségű Leonardo-rajzon keresztül -, hogy miképpen lehetséges megvalósítani egy két lábra ágaskodó ló és lovasának szobrát - mondta el a főigazgató.

Baán László kiemelte, hogy a felújítás jelentős gyűjteményi átrendeződéssel is jár: újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria 1957-ben szétszakított gyűjteménye, és a Szépművészeti az 1800 előtti egyetemes és magyar képzőművészet kiállítóhelyeként működik majd, vagyis a magyar régi mesterek több évtizedes távollét után visszatérnek a Szépművészetibe, míg onnan a 19-20. századi nemzetközi anyag főművei ez év decemberétől egyelőre a budai Várba, a Nemzeti Galériába költöznek, megelőlegezve a majdani végleges struktúrát.

2021 végére ugyanis a Városligetben, a Petőfi Csarnok helyére felépül az Új Nemzeti Galéria, amely a 19-20. századi és kortárs képzőművészet kiállítóhelyeként, világszínvonalú körülményeket biztosítva lesz végleges otthona a külföldi és magyar mesterek alkotásainak - közölte.

Baán László elmondása szerint a Liget Budapest projektnek köszönhetően épülhet fel az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) is a Szabolcs utcában, amely a Szépművészeti Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum több mint 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít európai szinten is kiemelkedő minőségű feltételeket és technikai hátteret.

Az OMRRK épülete 2018 végére készül el, így a jövő év elején megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése, és a közönség már 2019-ben birtokba veheti az épületkomplexum látogatható tereiként működő látványraktárakat.

A felújítás előtt évtizedekig raktárként funkcionáló Román Csarnokban a közönség elől elzárva tárolták a Szépművészeti gipszmásolat-gyűjteményének nagy részét is, melynek sorsa hét évtized hányattatás után rövidesen szintén megoldódik: a műtárgyak a felújítás alatt álló komáromi Csillag erődbe kerülnek, amely a Szépművészeti Múzeum Barokk szárnyához és az OMRRK látványraktárához hasonlóan szintén 2019 nyarán nyílik majd meg a látogatók előtt - számolt be Baán László.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.