2017. augusztus 14., 16:36

Szent István-napi várjátékok Hollókőn

HOLLÓKÕ. Szent István-napi várjátékokat rendeznek vasárnap a világörökségi Hollókőn: az államalapítás ünnepén a középkorba tehetnek időutazást a látogatók fegyveres harcok és csaták forgatagával, táncosok és zászlóforgatók bemutatóival.
201708141625450.holl01.jpg

A Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kelecsényi Péter hozzátette: az élményt középkori muzsika, önkéntes katonákkal megerősített várostrom és a vár előtti térre kiköltöző kézművesek vásári portékái teszik teljessé.

Hollókő önkormányzata rendezi a programot, amely délelőtt ünnepélyes megnyitóval kezdődik a várban a szereplők felvonulásával és bemutatásával.

Bemutatót tart a Szent László Vitézei Egyesület és a Pavane Történelmi Táncegyüttes, a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok és a Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság.

A Nógrád megyei világörökségi faluba látogatók részt vehetnek a Debreceni Dósa Bandérium középkori fegyver- és harcászati bemutatóján, és részesei lehetnek az ostromjátéknak az összes szereplő és a helyben toborzott állomány bevonásával. A középkori muzsikát a Szelindek zenekar szolgáltatja.

Ezzel párhuzamosan az Ófaluban a Debreceni Dósa Bandérium és a Szent László Vitézei Egyesület tagjai portyáznak, majd elkezdődik a Pavane zászlóforgatóinak felvonulása a főutcán, egészen a várig.

A várostromokra várják az önkéntes vitézeket is augusztus 20-án a Hollókői várban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.