2012. február 28., 09:26

Szabó Gyula munkái Pozsonyban

POZSONY. A Pozsonyi Városi Galéria és a losonci Szabó Gyula Emlékház közös kiállítást rendez Szabó Gyula losonci festőművész képeiből. A tárlat március elsejétől tekinthető meg a pozsonyi Mirbach-palotában.

"A kiállítást a festő születésének 105., halálának 40. évfordulója alkalmából szerveztük a Pozsonyi Városi Galériával együttműködve. Az itt bemutatott 29 mű az utolsó alkotói évtizedéből, tehát az 1963-72 közötti időszakból származnak" – mondta Szabó Kinga, a kiállítás kurátora és Szabó Gyula hagyatékának kezelője az MTI-nek.

A szakmai és a széles közönség már többször is láthatta Pozsonyban a művész munkáit. A mostani kiállítás címe Bolond festők, amely egy emblematikus Szabó-kép címe a 60-as évekből. A tárlat két részre osztható, az első a festő késői szerelméről tanúskodó Margarétakoszorú-sorozat, a másik pedig válogatás azon képeiből, amelyek a művészet értelmét és helyét keresik a társadalomban. A festmények viasztemperával készültek, ezt a módszert maga Szabó kísérletezte ki.

Szabó Gyula festőművész, grafikus 1945 után a szlovákiai magyar kultúra egyik legkiemelkedőbb egyénisége volt, munkásságát több díjjal is jutalmazták élete során. Az 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett gyűjteményes kiállítása több mint 300 alkotását mutatta be. A tárlat megnyitóját zenei programmal színesíti id. Reiter István hegedűművész műsora. A képeket április 15-ig tekintheti meg a pozsonyi közönség.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Alkotó: P. Digital Studio 2007

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.