2011. október 24., 20:34

Sokszorosítja legismertebb szobrait Maurizio Cattelan

RÓMA. Ismét meglepetéssel szolgál Maurizio Cattelan kortárs olasz szobrász: "sokszorosítja" legismertebb alkotásait, köztük II. János Pált ábrázoló szobrát.

Cattelan a 2001-es Velencei Biennálén mutatta be a nagyközönségnek - számos vita kíséretében - életnagyságú II. János Pál pápa szobrát, amelyen az egyházfőt a földre esve, pásztorbotjára támaszkodva ábrázolta, miközben egy hatalmas meteorit zuhan le rá. A La Nona Ora (A kilencedik óra) című alkotást tíz évvel ezelőtt a Christie's aukciósház 886 ezer dollárért árverezte el.

A La Nona Ora eredeti anyaga latex volt ezüst pásztorbottal és a szobor lábára felhúzott bőrcipővel. Később Cattelan porcelánból is elkészítette a pápát ábrázoló szobrot. Most pedig úgy döntött, újabb másolatokat készít: a műveit kedvelő gyűjtők számára további tíz példányban, carrarai márványból alkotja meg a szobor kicsinyített, ötven centiméteres változatát.

Cattelan az olasz sajtóban bejelentette, hogy kicsiben "sokszorosítani" kívánja azt a csaknem öt méter magas szobrát is, mely egy kézfejet ábrázol magasba tartott középső ujjal. A középső ujj című alkotást tavaly szeptemberben a milánói tőzsde előtt állították ki egy hónapra, de a közönségsikerre való tekintettel a szobor azóta is ott magasodik.

Nem kizárt, hogy száz év múlva Cattelant fogják a 21. század egyik legnagyobb művészének tartani, miközben hazájában még egyetlen egy saját kiállítása sem volt - jegyezték meg az olasz újságok arra emlékeztetve, hogy a művész első egyéni kiállítását a New York-i Guggenheim múzeum látja vendégül november 4-től, All (Minden) címmel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.