2018. november 4., 11:01

Sokat tanult Vasarelytől: Végh Éva táblaképei a Limes Galériában

Végh Éva, dorogi festőművész, a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete – MAMSZE tagja Emlékezés című táblakép-kiállítása látható november 18-ig a komáromi Limes Galéria hajójában.

Végh Éva kiállítása
Galéria
+16 kép a galériában
Fotó: Krűger Viktor

A Pro Arte Danubii - Duna Mente Művészetért Polgári Társulás által rendezett tárlatnyitón Farkas Veronika művészettörténészen-galériaigazgatón kívül Stubendek László, Komárom és dr. Tittmann János, Dorog polgármestere is köszöntötte az alkotót, akinek a műveit Miglinczi Éva művészeti író méltatta. Közreműködött Csizmadia Katalin és Juhász Jusztina fuvolaművész.

Több technikát alkalmazó, kísérletező alkatnak vallja magát

A későbbiekben Pro Urbe-díjassá vált, valamint Rauscher György-díjjal és Dorogiak Dorogért-emlékplakettel kitüntetett Végh Éva Budapesten született és diákoskodott. Pályaválasztását jelentősen befolyásolták az akkoriban a környékben élő alkotók, főként Kollár György, Végvári I. János és Furlán Ferenc festőművész, s még inkább a Magyarországról Franciaországba emigrált Victor Vasarely (1906, Pécs – 1997, Párizs), az op-art jeles képviselője, akivel baráti-levelező kapcsolatban állt. „Általa ismertem meg a nemzetközi kortárs képzőművészetet, szakmai instrukciókkal látott el, fegyelemre és alázatra tanított. Szerencsésnek érzem magam, hogy a munkám egyben a szórakozásom is“ – vallja.

Fotó:  Krűger Viktor

Seres János és Blaskó János növendékeként 1977-ben az egri Tanárképző Főiskolán biológia-rajz szakos tanári diplomát szerzett. Majd 1986-ban másoddiplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 2002-ig egy helyi általános iskolában tanított, jelenleg pedig dizájnerként dolgozik.

Táblaképei vegyes illetve olaj technikával készültek, de szívesen foglalkozik akvarellel és páctechnikával is, valamint évek óta selyemre is fest. Árvai Ferenctől sajátította el a tűzzománc kulisszatitkait. Szereti az újszerű megoldásokat, kíváncsi alkat lévén szívesen kísérletezik különféle technikákkal és anyagokkal.

Fotó:  Krűger Viktor

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének is tagja

Alkotásait számos magyar városban egyéni és csoportos kiállításokon mutatta be, s azok más országokba is eljutottak. Több műve közgyűjteményekben és magángyűjteményekben található meg. Például Triptichonja a dorogi polgármesteri hivatal dísztermét, Stációja az ottani Kálvária-dombot, Az élet születése és A szén története című sorozata a városi uszodát, a 60. bányásznap alkalmából készített tűzzománc alkotása pedig az Intézmények Házát díszíti. Dorog Város Kulturális Közalapítványának elnökeként is tevékenykedik.

Fotó:  Krűger Viktor

Évek óta részt veszek nemzetközi és hazai alkotótáborokban.  A hajósi Nemzetközi Művésztelep szakmai vezetője, Matteo Massagrande olasz festőművész segítségével sajátítottam el az akrilfestészet alapjait. Ma már az akril mellett a tűzzománc jelent számomra kihívást“

– árulta el.

A magyarországiakon, például a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületén (MAOE) és az Esztergomi Művészek Céhén (EMC) kívül határon túli magyar egyesületeknek, így a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE) és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek (MBKK) is a tagja. Több szálon kötődik a Komáromi járásban levő Naszvad községhez. 2013-ban részt vett az V. Tűzvirág Nemzetközi Zománcművészeti Seregszemlén és Szimpóziumon, s a Naszvadi Képzőművészeti Szabadiskola bronz fokozatú minősítésében részesült. Több műve az ottani Csemadok-alapszervezet Tűzvirág nemzetközi zománcművészeti gyűjteményében is megtalálható.

Fotó:  Krűger Viktor

Végh Éva néhány alkotását már a 2014-ben a komáromi Csemadok Galériában megrendezett kiállításán is megcsodálhattuk. A Limes Galériában november 18-ig látható, Emlékezés című kiállítási anyaga az életjubileuma alkalmából összeállított átfogó válogatás, amelyet először 2016 tavaszán Dorogon szemrevételezhetett a nagyközönség. Megtekinthető hétköznapokon 10-től 14 óráig, a hétvégeken és ünnepnapokon pedig előzetes megegyezés szerint (tf.: 00421-903-719 493 és 00421-905-903 920) nyitva tartott katonatemplomban.

Végh Éva kiállítása
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.