2012. szeptember 6., 20:13

Selye János Napok - Közkinccsé teszik a féltve őrzött értékeket

RÉVKOMÁROM. 21. alkalommal rendezte meg a Csemadok Révkomáromi Városi Szervezete a Selye János Napokat. A szeptemberben zajló rendezvénysorozat előadásokkal, kiállításokkal, hangversenyekkel és könyvbemutatóval várja az érdeklődőket.

Selye János,  a XX. század ismert tudósa Bécsben született, de diákéveit már a Duna-parti magyar városban töltötte. Édesapját, aki magyar katonaorvos volt, a  világháború után helyezték át Révkomáromba. Selye János a helybeli bencés gimnáziumban érettségizett. 30 évvel ezelőtt, 1982. október 20-án Montrealban hunyt el. Az 1989-es rendszerváltás után több intézményt neveztek el róla a Duna mindkét partján. 

Stubendek László, a Csemadok Révkomáromi Városi Szervezete elnöke, a rendezvénysorozat főszervezője portálunknak elmondta: a Selye János Napok gyakorlatilag a 90-es évek elején megszűnt Örsújfalusi Honismereti Tábor folytatása, melynek keretében minden szeptemberben, több helyszínen kínálnak vonzó programokat a nagyközönségnek.

"Azért Selyéről neveztük el ezt a műsorfüzért, mert akkoriban a stresszelmélet megalkotóját tájainkon még nem övezte a személyét megillető tisztelet és közmegbecsülés. El akartuk érni, hogy az eredményeihez méltóképpen kerüljön be a köztudatba. Ezért a gimnázium igazgatóságával együtt az iskola előcsarnokában elhelyeztük az emléktábláját. Ennek megkoszorúzása jelenti minden szeptemberben a Selye János Napok nyitányát” - mondta portálunknak Stubendek László. 

A Jókai „unokája”- Feszty Masa című kiállításon, a Kossuth téri Csemadok Galériában a XX. század egyik legjelentősebb magyar szakrális festőjének alkotásait lehet megszemlélni. A tárlat szeptember 20-ig látogatható.

Szerdán este került sor a „…kősziklából vizet fakasztani” - IV. Béla király küldetése” című előadássorozat első részére, a Csemadok Székházban, Varga Tibor jogtörténész közreműködésével.

Szeptember 10-én, hétfőn, Pálházy Béla orvos tart előadást az egészséges életmódról a Selye János Napok soron következő programpontjaként, majd szeptember 15-én, szombaton este hét órától Bojtár Imre és Gál Anikó zongora és orgonaművész ad hangversenyt a nemrég felújított Szent Rozália-templomban. Másnap, déli 12 órától a Szent András-templom emeleti oratóriumában nyitják meg Méry Gábor fotóművész “Középkori falképek a Kárpát-medencében” című kiállítását.

“Koronánk – Gyöngyünk” címmel szeptember 21-én, pénteken öt órától nyílik majd a Csemadok Galériában a Nyikus Anna szőnyi iparművész Szent Koronáról készített, gyöngyfüzéres képeinek kiállítása. "Ezzel a tárlattal is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Szent Koronához, amelyből a gondok közepette lelki erőt is meríthetünk, ragaszkodnunk kell!" - mondta Stubendek László. 

Szeptember 23-án, vasárnap öt órától Cintula György Katalin és Galla József orgonakoncertjét élvezhetik majd a zenekedvelők. 

Az idei rendezvénysorozatba egy könyvbemutatót is beiktattak. Szabó Jozefik Edit, Bátorkeszi volt polgármestere íróként mutatkozik be a Madách-könyvesbolt új, Jókai utcai székhelyén. Az esemény pontos időpontjáról a szervezők időben értesítik majd a közönséget.

A műsorfüzér szeptember 30-án, vasárnap 11 órakor a Selye János egykori, Határőr utcai lakóházánál elhelyezett háromnyelvű emléktábla megkoszorúzásával végződik.

„Egy ilyen rendezvény elsősorban jó szándékkal és odafigyeléssel valósítható meg. Meg kell keresni azokat az embereket, akik szívügyüknek tekintik a helyi értékek ápolását és megjelenítését. Anyagiak hiányában előtérbe kerül a kapcsolati tőke. Meg lehet találni mindazokat, akik a műsorszervezők rendelkezésére bocsátják, közkinccsé teszik az általuk féltve őrzött értékeket" - mondta a Hírek.sk-nak Stubendek László.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.