2012. szeptember 12., 08:45

Sajtünnepet rendeznek Győr mellett

GYÕR. Sajtverseny, sajtlovag-avatás, sajtkóstoló, az ország legnagyobb Pannónia sajtja és tejtusa is várja azokat, akik ellátogatnak szombaton a Kapuvárhoz közeli Csermajorban tizenötödik alkalommal megrendezett sajtünnepre.
Wellner Andrea, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a sajtünnep valójában már pénteken megkezdődik, ám az első nap a szigorúan szakmai programoké. Ekkor tartják a sajtversenyt is, amelynek eredményhirdetése azonban már a szombati programok része.

Szombaton a reggeli órákban fúvószenekari koncerttel indul a rendezvény a Vitnyédhez tartozó tangazdaságban, majd a fesztivál hivatalos megnyitója után hirdetik ki, melyik sajtot találta a legjobbnak a zsűri. Eddig mintegy félszáz nevezés érkezett a megmérettetésre. Külön versenyeznek a kemény és félkemény, a lágy és féllágy, az ömlesztett, valamint a juh- és a kecskesajtok.

A rendezvényen sajtlovagokat avatnak azok közül, akik a legtöbbet tették a sajtos szakmáért, illetve a sajt jó hírét keltették, majd a sajtkóstolók során az ország legnagyobb (száradás után mintegy nyolcvankilós) Pannónia sajtját is megízlelheti a közönség.

Egy szakmai rendezvényen azt vitatják meg, mi a tej, a tejtermékek és a sajtok szerepe a magyar gasztronómiában. A hagyományőrző bemutatók és népzenei koncertek mellett helyet kapott a programban tejivó verseny is - közölte Wellner Andrea, aki felidézte, hogy a korábbi években a tejtusa megnyerésére másfél literes fogyasztással volt esély.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.